A Tartományfőnökség pályázatot hirdet az igazgatói munkakör betöltésére

„Célunk együttműködő közösségekben fejlesztő közeget alkotva hatékony segítséget nyújtani a ránk szorulóknak és hozzánk fordulóknak abban, hogy kibontakoztassák teljes emberségüket, érett személlyé váljanak.” 

FELHÍVÁS

A Piarista Rend Magyar Tartománya pályázatot hirdet

a Váci Piarista Gimnázium

igazgató (magasabb vezető) munkakörének betöltésére.

A Váci Piarista Gimnázium vezetőjének feladata az oktatási és nevelési feladatok irányítása, a köznevelési intézmény szakszerű, törvényes és fenntartható működtetése, a fenntartó által rendelkezésre bocsátott vagyon és eszközök gondos kezelése, a munkáltatói jogok gyakorlása, az intézmény képviselete és döntéshozatal az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály nem utal más hatáskörébe.

Pályázati követelmények:

  • egyetemi szintű végzettség és tanári szakképzettség a 401/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 2. melléklete szerint,
  • pedagógus-szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség,
  • legalább négy év pedagógus munkakörben szerzett szakmai gyakorlat,
  • 90 napnál nem régebbi hatósági bizonyítvány a cselekvőképesség, büntetlen előélet és annak igazolására, hogy nem áll a tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt.

A pályázónak a 401/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet - a pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény végrehajtásáról 26. § szerinti valamennyi feltétellel a pályázat benyújtásának időpontjában igazolható módon rendelkeznie kell.

Előnyt jelent

  • piarista intézménnyel a felhívás közzétételét megelőző napon fennálló köznevelési foglalkoztatotti jogviszony, munkaviszony, megbízási jogviszony vagy egyházi szolgálati jogviszony, legyen az szerzetes, pedagógus vagy jelenleg nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott kolléga,
  • más intézménytípusban vagy más munkáltatónál szerzett szakmai és vezetői gyakorlat,
  • lelkipásztori ajánlás,
  • ha a jelölt a vezetői megbízás időtartama alatt nem tölti be a rá irányadó nyugdíjkorhatárt.

Hogyan látjuk a Váci Piarista Gimnázium leendő vezetőjét?

  • Elfogadja a Katolikus Egyház tanítását és azonosul a Piarista Rend alapelveivel (https://piarista.hu/identitasunk-alapelveink/).
  • A fenntartóval egyeztetve a tartományi jövőképhez illeszkedő stratégiai célokat alkot és felelősséget vállal a megvalósításukért, eredményes stratégiai és operatív vezetője az intézménynek.
  • Komplex gazdasági fenntarthatóságra törekszik.
  • Tevékenyen részt vesz a piarista pedagógia értékeinek éltetésében; egyszerre törekszik a katolikus iskolai nevelés megvalósítására, miközben keresi a színvonalas és korszerű oktatás módszereit.
  • A gyermekek számára a családokat, kollégákat, szerzeteseket, öregdiákokat befogadó nevelői közösséget épít.
  • A helyi (váci) piarista küldetés éltető tagjaként felelősséget vállal a nevelőtestület és a szerzetesi közösség együttműködésének fejlesztéséért, előmozdításáért.
  • Hatékonyan támogatja a pedagógusokat és valamennyi munkatársat, felelősséget érez jóllétükért.
  • Aktívan kapcsolódik a tartományi vezetéshez és a többi piarista intézmény hálózatához.
  • Vezetői csapatban dolgozik, mely minden lényeges küldetés- és működési dimenzióban támogatja.

A pályázat részeként benyújtandó dokumentumok és igazolások:

  • A pályázó fényképes, részletes szakmai önéletrajza,
  • az intézmény vezetésére vonatkozó program, amely tartalmazza a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési valamint pasztorális elképzeléseket,
  • az álláshely betöltéséhez szükséges végzettség, szakképzettség meglétét igazoló okmányok másolata,
  • pedagógus-szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség meglétét igazoló oklevél másolata,
  • a pályázó legalább négy év pedagógus munkakörben vagy heti tíz tanóra vagy foglalkozás megtartására vonatkozó óraadói megbízás ellátása során szerzett szakmai gyakorlatát igazoló dokumentum,
  • 90 napnál nem régebbi hatósági bizonyítvány a cselekvőképesség, büntetlen előélet és annak igazolására, hogy nem áll a tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, amely megfelel a Púétv. 27. § által meghatározottaknak,
  • a pályázó aláírt nyilatkozata arról, hogy hozzájárul személyes adatainak a pályázattal kapcsolatos kezeléséhez.

A jelentkezés benyújtásának módja:


Kizárólag elektronikus úton, a Piarista Rend Magyar Tartománya tartományfőnökének (Zsódi Viktor Sch.P.) címezve a tanugy@piarista.hu email címre küldve.

A tárgyban kérjük megjelölni „Igazgató – Vác”.

A benyújtás határideje: 2025. január 6., hétfő, 16.00 óra

A magasabb vezetői megbízás határozott időre, 2025. március 1. – 2028. július 31-ig szól.

A nevelési-oktatási intézményben pedagógus-munkakörben fennálló, vagy a megbízással egyidejűleg létesített határozatlan időre, teljes munkaidőre szóló alkalmazás köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban (Púétv.) vagy egyházi szolgálati jogviszony keretében történhet.

Munkavégzés helye: 2600 Vác, Konstantin tér 6.

További információ a fenntartóról: https://piarista.hu/

További információ az intézményről: https://vac.piarista.hu/


A pályázattal kapcsolatban tájékoztatást nyújt: Szabados Zsuzsa, tanügyigazgatási vezető (+36 30 998 1579)

Az elbírálás módja: a jelöltekről és vezetői programjukról a Piarista Rend Magyar Tartományának tartományfőnöke a kongregáció tagjainak meghallgatását követően dönt.

A döntés határideje: 2025. február 5.


A felhívás közzétételének módja: a fenntartó honlapja, az intézmény honlapja, a https://egyhaziallas.hu/ oldalon, a PRMT intézményi és szerzetesi levelezőlistái (a felhívás továbbítható)

Budapest, 2024. november 27.


Zsódi Viktor Sch.P. s.k.
tartományfőnök

A pályázat letölthető formátumban:
vac_felhivas_igazgatoi_feladatok_2024.pdf (232 kB)

 

Naptár
Aktuális | Következő események
Naptár Hírek Blog Galéria

Design: Unicial Program: Florka

Támogatók: logo logo logo logo logo logo
logo logo logo