A csángók földjén, a hagyományok útján

A 10. a osztály szeptember 22-26-ig 5 csodás napot töltött a Határtalanul program keretében szép Erdélyországban, de ellátogatott a gyimesi és a moldvai csángókhoz is osztályfőnökükkel, Csongor-Kiss Rita tanárnővel. Az osztály tanulói így emlékeznek a kirándulásra.

Első nap

Szerda hajnalban 5-kor indultunk Vácról. Innen kisebb megállásokat leszámítva a Sebes-Körös mentén fekvő Nagyvárad volt az első állomás. A Szent László által alapított várossal idegenvezető segítségével ismerkedtünk meg, megtekintettük a szecesszió leglátványosabb épületeit, köztük a mesés Fekete Sas Palotát. 

Vezetőnk betekintést adott a nagyváradi irodalmi életbe is, melynek meghatározó alakja volt Ady Endre, aki 3 évet töltött a városban. Egy kávéházi jelenetet örökít meg az a szoborcsoport, melyen Ady a Holnap antológia alkotóival látható.

Hosszú utazás után értünk Farkaslakára, ahol a késői érkezés ellenére nagyon kedves fogadtatásban volt részünk. Ez volt az első szállásunk az úton. A finom erdélyi töltöttkáposzta elfogyasztása után az osztály több részre szakadt, hogy mindenki elfoglalhassa a szállását. A csoport legnagyobb része a Nyikó Panzióban aludt, de azokkal, akik máshol voltak, a távolság miatt csak következő nap reggel, a busz indulásakor találkoztunk újra.

Általánosan mindenki pozitívan vélekedett szállásáról, a hatalmas vendégszeretet és a felkészült vendéglátók mindenkire nagy benyomást tettek.


Második nap

Egy bőséges reggeli után Farkaslakán megálltunk Tamási Áron népíró emlékművénél, ahol az osztály koszorút helyezett el, majd elénekelte a székely Himnuszt. Az emlékműtől nem messze áll a Trianoni kereszt, ahol szintén tartottunk egy kis megemlékezést, elmondtuk Wass Albert Üzenet haza című versét, és elénekeltük a magyar Himnuszt. Buszra szálltunk és meg sem álltunk a Gyimesi-hágóig. Ott tartottunk egy kis pihenőt, felszaladtunk a hegyre és alig bírtunk betelni a csodás látvánnyal. Nemsokára megérkeztünk Gyimesközéplokra, a borospatakai skanzenbe, ahol a Gyimesek, Székelyföld és Moldva jellegzetes épületeivel, berendezési és használati tárgyaival ismerkedtünk meg, valamint megtekintettünk egy több mint 300 éves működő vízimalmot is.

Innen a szállásadónk, Emma néni fogadott minket helyi finomságokkal, juhsajttal, szalonnával, házi kenyérrel, vinetével, szilvalekvárral. Miután jóllaktunk, meglátogattunk egy idős asszonyt az esztenán, amely egy hagyományos nyári legelő, ahol készítik a juhtúrót, sajtokat, ordát, telemeát.

Ahogy visszaértünk, már várt minket 3 lovaskocsi, melyekkel felvittek minket egy mesés vízeséshez.

Az út dermesztő hideg, a hangulat azonban remek jó volt, hiszen Marci zenélt, mi énekeltünk. 

Este kaptunk egy jó meleg vacsorát, majd némi beszélgetés után mindannyian nyugovóra tértünk.

Harmadik nap

Erdélyben tett kirándulásunk harmadik napján Gyimesközéplokon ébredtünk. A szállásokon elköltött reggeli után idegenvezetőnkkel az ezeréves határhoz utaztunk, Gyimesbükkbe. Ott a hegyoldalban megtekintettük az emlékművet és az épületromokat, illetve a Kontumáci kápolnát, miközben az idegenvezető előadását hallgattuk. A tetőről szép kilátás nyílt a Gyimesekre.

Ezek után leereszkedtünk a bakterházhoz, és a mögötte magasodó Rákóczi-vár romjaihoz. Felmásztunk a romokhoz vezető lépcsőn, és szemügyre vettük a még álló falmaradványokat. Következő programunkhoz ismét a buszba szálltunk, majd megérkeztünk Pusztinára.

Új idegenvezetőnk, az énekesnő Nyisztor Ilona már út közben csatlakozott hozzánk. A pusztinai római katolikus templomban volt szerencsénk őt élőben hallani, és közösen is énekeltünk egy „Boldogasszony anyánk”-at. Ezután Nyisztor Ilona vezetésével a pusztinai Magyar Házba mentünk át, ahol az ott élő gyerekek előadást tartottak nekünk, ahol megmutatták széles körű ismereteiket a magyar kultúráról. Volt ott néptánc, népzene, magyar népmesék felmondása és versek szavalása is. Ebédünket is ott kaptuk meg, a Magyar Házban, majd újra felpattantunk a buszra, és egy gyors készletfeltöltés után visszatértünk Gyimesközéplokra, ahol is egy kiadós vacsora után ágyba bújtunk a már ismerős szállásokon.

Negyedik nap

Erdélyi utunk negyedik napján ismét Gyimesközéplokon ébredtünk fel. Miután kedves vendéglátóinknál megreggeliztünk, elbúcsúztunk tőlük, majd innen egyenesen a Csíksomlyói kegytemplomhoz utazunk, ahol Balla atya misét tartott nekünk, és a jelen lévő híveknek.

Ezután megálltunk Székelyudvarhelyen, megnéztük a szoborparkot és a Református Kollégiumot. Majd kaptunk egy kis szabadidőt, és körbenézhettünk a városban. A szabad program után ellátogattunk Szejkefürdőre a Mini Erdély Parkba, ahol láthattuk Erdély összes csodálatos történelmi épületét.

Ezzel együtt megnéztük Orbán Balázs, a legnagyobb székely síremlékét, melyhez az előtte elhelyezkedő gyönyörű székelykapukon keresztül értünk el.

Ezután folytattuk buszutunk, egészen Korondig, ahol megálltunk egy rövid pihenőre, emellett szuveníreket is vásároltunk. Innen a szovátai Medve-tó felé vettük az irányt. A látvány lenyűgöző volt, bár nem mehettünk túl közel a vízhez, de távolabbról vizslathattuk. A körülötte lévő erdőben viszont tettünk egy rövidebb sétát.

Mindez után végre megérkeztünk harmadik, egyben utolsó szálláshelyünkre, ami Felsősófalván volt, az Engi Panzióban. Közös vacsoránk elfogyasztása után társasjátékozás, biliárdozás következett, azután lefeküdtünk aludni, utolsó éjszakánkat itt töltve.

Utolsó napunk Erdélyben

Mielőtt elindultunk volna, volt egy közös reggelink, ahol felszolgálták a szokásos ételeket, közzöttük még vinettát is. Jó volt, hogy itt egy helyen voltunk az osztállyal, de a tisztaság és rendezettség nem volt feltétlenül az erőssége ennek a szálláshelynek. Utána összepakolt mindenki, bepakoltunk a buszba. Kivettük az utolsó vizeket a busz csomagteréből, és el is indultunk Marosvásárhely irányába.

Eredetileg Kolozsvár lett volna az úticélunk, de oda végül a vírushelyzetre való tekintettel nem mentünk, mivel idegenvezetőnktől megtudtuk, hogy Kolozsvár vöröszóna lett.

Először a Bolyai Líceumnál álltunk meg, ami nekem különösen nagy élmény volt, mert édesanyám ebben a gimnáziumban érettségizett. Ezután a Főtérre sétáltunk el, ahol talán a magyar polgármesternek köszönhetően pár éve a román hősök szobra mellett végre felállítottak egy Bethlen Gábor emlékművet is. Tekintettel arra, hogy vasárnap volt, csak kívülről csodálhattuk meg a Városházát, a Kultúrpalotát és a Teleki Tékát. Ezután pedig kaptunk egy olyan 15-20 perc szabadidőt, de sajnos ez semmire sem volt elég.

A következő megálló a Körösfői református templomnál volt. A templom érdekessége, hogy mennyezete több mint 200 festett fakazettából áll, melyeknek mintázatával rajzórán Adrienn tanárnő megismertetett minket, sőt mi is festettünk ilyeneket. A templom falait, a szószéket, az Úr asztalát értékes, székely szőttesek díszítik.

Ezután már meg se álltunk a határig, ahol legalább fél órát kellett várni arra, hogy tovább engedjenek minket. Hazáig még egy benzinkútnál álltunk meg, utána este 20 órára értünk vissza Vácra.

Végül néhány vélemény az osztály tanulóinak tollából:

"Számomra különösen fontos a hazaszeretet, valamint ezen belül a magyar kultúra és történelem tovább éltetése, így annyira vártam az erdélyi utunkat, hogy a születésnapomra, melyet a kirándulás alatt ünnepeltem, egy <egészséges mértékben> hazafias pulóverrel lepett meg a családom még az indulás előtt és ez a szellemiség kísért ezen az utazáson.
Erdélyben töltött napjaink közül mindig is a festői gyimesközéplokon eltöltött kettő jutott és jut majd eszembe, de nem csak a csodálatos táj és a jó levegő miatt, hanem a helyiekkel eltöltött idő, beszélgetések. Hiába ők szenvedték el történelmünk majd minden csapását, mégis szilárdan kitartanak magyarságuk mellett, egy -valljuk be- idegen országban.
Köszönöm szépen ezt a nagyszerű lehetőséget a felső döntéshozóktól kezdve az osztályfőnökömön át a buszvezetőig mindenkinek, akik segítettek minket az utunkon, valamint bíztatok mindenkit, hogy éljen ezzel az egyedülálló lehetőséggel! Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok!" (KD)

Nekem nagy örömet adott az egész kiránduláson az az érzés, hogy bárhová megyünk, mindenhol vannak magyarok, habár ez az ezeréves határon belül kicsit elvárt dolog, habár az itt élő magyaroknak sem könnyű megmaradni magyarnak, főleg az elnyomás, a mély szegénység miatt. Bennem abszolút mély nyomot hagyott az egész program, örültem, hogy megismerhettem a régi tájunkat, a testvéreinket, akik idegen földön élnek, (mégis otthon) az ő vendégszeretetüket és kedvességüket és az itt még egészen éppen megmaradt kultúránkat. Így utólag visszagondolva, a sok utazás is megszépült, mármint akkor is pozitív volt, de akkor még nem láttam egyben az egészet. Az úton helye volt a közösségformálódásnak, ami számomra nagyon fontos, utazás közben nézhettük a tájat, beszélgethettünk, pihenhettünk és amit speciel én átéltem az az volt, hogy el tudtam egy kicsit magamba mélyedni és elmélkedni olyan gondolatokon, melyek máskor a rohanásban nem jutnak eszembe, így én egy belső átformálódási folyamaton is keresztül mentem.
Én eddig nem voltam nagy Erdély "rajongó", de ezek után igyekszem minél többet visszamenni, és majd a gyerekeimnek is átadni ezt a szokást, és a tudást, hogy Erdélyben magyarok élnek! Ne feledkezzünk meg róluk! (persze a Csángókról sem) (GM)

A nagy rohanás mellett gyönyörű helyeken jártunk, sok mindent sikerült felfedezni, de hiányzott, hogy együtt legyen az osztály, és nem csak a buszban. (SZA)

Nagyon jó volt az egész kirándulás. Habár nem jutott olyan sok szabadidő császkálásra, de a kötött programok jobbak voltak, mint amire számítottam.
Hogy nem volt megkötött takarodó idő, az jó volt, mert így este jókat tudtunk beszélgetni, illetve társasozni.
A túráról magáról nem tudok sokat mondani. Teljes egészében nagyon jó volt, jók voltak a szállások, kedvesek és bőkezűek voltak a vendéglátóink, a megszabott megállókon kívül sok helyen megálltunk, és szétnéztünk, ami nagyon kellett egyrészt a látványosságok miatt, másrészt nekünk is, hogy ne üljünk egyfolytaban olyan sokat a buszban.
Hamár a busz: Nagyon jó sofőr urat fogtunk ki, mert nagyon jófej, kedves bácsi volt. Az utazások jó hangulatban teltek, de legtöbbször úgy éreztem, hogy túl hangosak vagyunk, és egy kicsit túl toljuk a bulizást a buszon, ezt talán később beszéljük meg, hogy hol vannak a határok.
Sajnálom a végén, hogy Kolozsvárt nem tudtuk meglatogatni, de Marosvásárhely is nagyon szép volt, és ott is szét tudtunk nézni egy kicsit.
Az idegenvezetőkről: az első két napi idegen vezető tetszett, mert nem beszélt sokat, tényleg csak a lényeget mondta el, és röviden beszélt, viszont az utolsó két napon úgy éreztem, hogy szétrobban az agyam, mert túl sok mindent mondott a bácsi, és ezért egy idő után már nem tudtam rendesen arra koncentrálni, amit mondott. (PUM)

Számomra a legmaradandóbb élmény a Gyimesek voltak: a vad tájakon legelésző tehenek, a csípős reggelek és a finom házi ételek. Valamint lenyűgözött a pusztinai csángók hagyományőrző tevékenysége és ráébresztett ennek fontosságára. (LK)

Engem nagyon megragadtak a gyönyörű szép tájak. Lenyűgöző volt látni a hosszan nyúló hegyeket, és még a buszúton is sokszor láthattam elképesztő tájképeket. Ezen kívül megmaradt bennem az erdélyi vendéglátóink vendégszeretete is, hogy mindegyik szálláson kedvesen fogadtak minket és segítettek. (MV)

Naptár
Aktuális | Következő események
Naptár Hírek Blog Galéria

Design: Unicial Program: Florka