ERASMUS DIÁKMOBILITÁS

Pamplona, Spanyolország

2026. márc. 06-13.

Téma: El Camino – Zarándokok Európában, avagy a Camino hatásai mind az emberre, mind a társadalomra

2026. március 6-13. között Pamlonában töltöttünk egy hetet kollégámmal és nyolc diákunkkal három nyolcadikos és öt kilencedikes osztályos tanulóval. A fogadóintézmény, a Colegio Calasanz Pamplona részéről tíz hasonló korú diák alkotta a cserediákok csoportját. Maga a programtéma saját ötlet volt. Azon apropó hívta létre, hogy Pamplona városának hallattán - háromszoros „caminosként” és ezzel az amúgy érzékeny életkorban lévő diákkoszorúval - ne az “encierro”, a bikafuttatás, hanem a camino élménye, az útkeresés, az önreflexió álljon a fókuszban.

A mobilitást komoly felkészülés előzte meg. A kiválasztásnál első körben azt vettük figyelembe mennyire csapatjátékos, illetve mennyire (stabil) jellem egyedülálló “entitásként” az illető diák - ezeket a kitöltött kérdőíves válaszokból mérhettük le. Ezekben a kérdőívekben a diákok lehetőséget kaptak arra is, hogy megosszák velünk az utazással, a kintléttel kapcsolatos ötleteiket, elvárásaikat és természetesen félelmeiket. A kiválasztott diákokkal és szüleikkel ezután több személyes találkozónk volt, ahol közösen ötleteltünk a program minél jobb és mindenki számára minél élvezetesebb kivitelezésén - célirányosan készülve a már ismert program programpontjaira fókuszálva. Ennek célja az volt, hogy minél professzionálisabban szólhassunk hozzá a témákhoz, mind elméletben, mind pedig a technikai/digitális részt tekintve. Itt született meg a diákok részéről preferált közös churros- sütés, pólófestés, tánc, városfelfedező „expedíció” vagy éppen a budapesti városnézés ötlete. A közös találkozások másik fontos apropója a leírt félelmek, aggodalmak eloszlatása volt. Így például sokat beszéltünk a két kultúra közötti különbségekből adódó ún. kultúrsokkról, a sajátos spanyol életritmusról, klímáról. Fontos és lényeges történése a tervezésnek, hogy mind a magyar, mind pedig a spanyol fél egy kétperces kisvideóban bemutatkozott. Ezt követően érezhető gyorsasággal beindult, és a személyes találkozásig formálódott, mélyült a magyar tanulók és fogadó családjaik, „kinti testvéreik” közötti ismerettség. Eklatáns példája annak, milyen bensőséges – már nem is baráti, hanem szó szoros értelemben - családi viszony alakult ki a diákok és spanyol családjaik között, hogy amikor az egyik magyar tanuló több napra lebetegedett, és otthon kellett maradnia, a spanyol anyuka nem agonizált sokat a helyzeten, hanem kijelentette, ha egy gyerek az ő házában van, akkor érte ő a felelős, hisz jóban, rosszban össze kell tartani. Vagy egy másik szép példa: az első adandó szabadprogram keretében a spanyol családok zöme kocsiba pattant, és elvitte magyar „pótgyermekét” San Sebastianba, mert tudta, hogy a magyar diákok zöme még nem látott óceánt.

Csodás és megható tapasztalás volt ez is. Megemlíteném továbbá, hogy majd minden tanuló tanulási eredményként megfogalmazta az angol nyelv, mint kommunikációs eszköz, mint „prezentációs” nyelv fejlődését - elvárásként. Ebben komoly előrehaladást mutattak. Egyrészt mivel mind az iskolában a közös nyelv, azaz az angol használatát hangsúlyoztuk, másrészt, mert a fogadó családok zöme csak alapszinten beszélte a nyelvet, így a bátorság, a kreativitás - amely tényezők talán a legfontosabbak egy nyelvtanulásnál -, hamar életre keltek és megmérettettek.

Megérkezésünk másnapján néhány szórakoztató memóriajátékon és pörgős interaktív játékon keresztül összeismerkedtünk a spanyol diákokkal, tanárokkal. Ezután a spanyol kollégák és diákok által megszervezett színvonalas Gymkhana keretében útnak indultunk, hogy felfedezzük Pamplona nevezetességeit. Így egy csapásra kóstolót kaphattunk a város szépséges látnivalóiból, a pörgős spanyol mentalitásból, kultúrából. Szívetmelengető látvány, megtapasztalás volt, hogy mire az aznapi program lement, a két idegen kultúra képviselői egymást karolva, énekelve, nevetgélve vonultak Pamplona utcáin.

A mobilitás témájához kapcsolódan az elkövetkező napok egyik kulcsfontosságú embere, egy 93 éves szerzetes tartott nekünk több előadást a caminóról. Az “út” fontosságát, a mindennapok jól megélését állította megannyiszor kontrasztba a célba jutással szemben rendkívüli előadásaiban. A sokat megélt és látott pap még a japán nyelv szépségeiről is beszélt nekünk a japán Biblián keresztül bemutatva azt - hiszen az idős szerzetes, Jesús, a szigetországban is élt 26 évet. Hogy az a bizonyos „út” mennyire lehet egyszer fent, egyszer lent, jól ábrázolja, hogy míg az iskola igazgatónőjével délután ellátogattunk egy Itaka elnevezésű alapítványhoz - mely alapítvány a menekülteket, bevándorlókat segíti a spanyol nyelv tanulásában, és a társadalmi integrációban, ami sok esetben némelyek számára igazi pokoljárás -, még aznap este a helyi csodás katedrálist járhattuk be - a maga mennyeien szép rózsaablakaival, festményeivel, freskóival, szobraival.

Másnap a spanyol florklórba kaphattunk betekintést. A testnevelés tanárnő rendkívül szórakoztató módon a híres helyi ünnep, a San Fermin idején általában zajló akadályversenyeket, erőpróbákat ültette tanórai közegbe. Volt például “tejesköcsög cipelés” - medicinlabda-cipelésnek álcázva, “bálagyűjtés” - nagy testnevelés matracokon az egyik diák húzta a másikat hadműveletnek titulálva. De volt eredeti baszk néptánc (“7 ugrás”) baszk zenére táncolva is. Rendkívül magával ragadó volt minden. Ezután következett a nap projekt része. Négy kisebb csoportban, vegyesen dolgoztak együtt a magyar és spanyol diákok - kutatva a Camino de Santiago kulturális, történelmi, gazdasági és szociális hatásait. A résztvevők mindehhez használhatták a laptopjukat, illetve a projektnap végén infographic segítségével prezentációt is kellett készítenie minden egyes csoporttagnak. Az iskolai nap hátralévő részében szabad óralátogatások zajlottak. Ki-ki választhatott latin-, baszk, angol-, franciaórák közül. Illetve az utolsó óra egy közös ének óra volt. Számomra a legszuperebb felépítésű, legérdekesebb óra volt mind közül. A tanár amúgy másodállásban egy híres gitár-, zongora- és fuvolaművész volt egyben. A zeneteremben kiskoncertet rögtönzött nekünk. Az óra teljes tartama alatt mindemellett igazán kíváncsian kutatta-kereste a magyar-spanyol közös hangokat a két zenekultúrában. Meg is állapította, hogy a fandango, flamenco és a cigányzene milyen közel áll egymáshoz.

A következő napon – a mobilitás témája miatt kvázi kötelező jelleggel - a csapat útnak indult a Camino de Santiago zarándokút mentén egy rövidke szakaszon Jesús-szal, a 93 éves idős szerzetessel. Útunk során Jesús elmondta, hogy a mai napig aktív caminós - naponta kétszer, reggel és este megteszi a maga kis útját a pamplonai caminón, és amikor csak teheti le- és megszólítja a zarándokokat, hogy egy-két szót váltson velük, és kis, mindig kéznél lévő, kinyomtatott imákat adjon nekik. Mekkora testi, lelki erő ez!

Az utolsó nap, a korábban elkészített infographic prezentációk bemutatásával indult. Előbb a csapat szűk körén belül, majd még három másik osztályban adták elő a diákok (rotációban) előadásaikat – a végén kérdezz-felelek interakcióval megtoldva.

Végezetül, hogy mi mindennel lettek gazdagabbak a diákok és mi, tanárok is?

Újra megerősítést nyert a nyelvtanulás fontosságának hangsúlyozása - mind tanulói, mind intézményi szinten. Hiszen a nyelvtanulás által más kultúrákkal, más népek szokásaival ismerkedhetünk meg. Ez felelősségteljessé, nyitottá teszi az ember. Nyitottá az újra, ami a kreativitás, a kezdeményezőkészség kulcsa. A kezdeményezőkészség pedig empatikusabbá, bátrabbá, magabiztosabbá, felelősségvállalóvá teszi az embert. Fontos, hogy mindezeken keresztül a diákok lehetőségei exponenciálisan nőnek mind magánéleti, mind pedig először a továbbtanulásuk, később pedig egyáltalán a professzionális életük terén. Ha pedig elhagyjuk a fellengzős szavakat, és egyszerűen (de nagyszerűen) akarunk fogalmazni: a nyelvtanulás által nyitottá válunk egymásra, a világra – miközben kinyílunk mi magunk is észrevétlenül.

Trenovszkiné Dékány Aida tanárnő