Piarista evangéliumos könyv 2018

„Én veletek vagyok mindennap”

Az 508 oldalas, zsebkönyv formájú, szép kivitelű, fiatalos kiadványt elsősorban középiskolásoknak és a felnőtt korosztálynak szánjuk. A Magyarországon egyedülálló kötet azt kívánja elősegíteni, hogy az olvasók kialakíthassák az evangélium rendszeres, imádságos olvasásának szokását.

Hétköznapokon csak az evangélium szövegét, vasárnapokon, főünnepeken és fontosabb napokon mindegyik olvasmány szövegét közöljük. Nyolcan, piaristák elmélkedést is írtunk minden napra. Az egyházi ünnepeken kívül jeleztük a piarista ünnepeket és emléknapokat. A hónapok végén Ferenc pápától olvasható egy-egy idézet. A kötet végén a mise és a gyónás rendje, valamint a fontosabb imák, énekek szövege található.”

Az elmélkedéseket írták: Labancz Zsolt SP, Márkus Roland SP, Molnár Lehel SP, Szabó Dániel SP, Szabó László SP, Szakál Ádám SP, Urbán József SP, Tőzsér Endre SP

Részlet az előszóból:
"Kedves Barátaink! Ebben a kis kötetben megtaláljátok a 2018-as év minden napjának evangéliumát, a katolikus egyház hivatalos naptára szerint. Azt a lehetőséget szeretnénk felkínálni nektek, hogy velünk együtt ti is olvassátok az evangéliumot szerte az országban. Így a 2018-as évtől kezdve ez is összekötő kapocs lehet közöttünk, még ha egymástól távol, Szegeden vagy Nagykanizsán, Mosonmagyaróváron vagy Sátoraljaújhelyen élünk is.

Azért hívunk benneteket az evangélium imádságos olvasására, mert meg vagyunk győződve, hogy ez az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy valódi Krisztus-követők legyünk. Minket, piaristákat az a vágy hajt, hogy Jézus tanítványai, bensőséges barátai és hiteles tanúi legyünk. Hisszük, hogy az evangélium elsősorban nem valami szöveg, hanem egy személy: maga a Názáreti Jézus. Ő nem egy földön járó istenség, hanem egy hús-vér ember, teljes ember: emberi kézzel dolgozott, emberi értelemmel gondolkodott, emberi akarattal cselekedett, emberi szívvel szeretett." 

A kiadvány megvásárolható 1.000Ft-os áron az iskolánkban (portán, a titkárságon és a büfében). 

Naptár
Aktuális | Következő események
Naptár Hírek Blog Galéria

Design: Unicial Program: Florka

Támogatók: logo logo logo logo
logo logo