Nyílnak az ajtók!

ERASMUS+ 

Az akkreditáció ténye lehetővé teszi iskolánk diákjai és tanárai számára, hogy nemzetközi „mobilitásokban”, vagyis külföldi diákcsoportokkal közösen megtervezett és átélt 1-2 hetes, adott témához kapcsolódó külföldi tartózkodásból és magyarországi vendéglátásból vehessék ki a részüket. Egyes együttműködéseinkben már kirajzolódott a téma, másokban még alakul, az érintett tanárok egyeztetnek.

Jelenleg az alábbi diákmobilitásokat szervezzük 2022/23-as tanév első felében.

1.       téma: Mentális egészség – Zarándoklat

Ebben a 3 mobilitásban és 1 vendégfogadási lehetőségben Szlovákia (Nyitra), Németország (Bonn) és Spanyolország (Madrid) egy-egy piarista, illetve szalvatoriánus gimnáziumának tanulóival valósít meg 7 diákunk és 2 tanár kollégánk egy 2024-ig tartó projektet. Partnereinkkel korábbi COMENIUS-projektünk során már dolgoztunk együtt, az ismeretség több évre nyúlik vissza. A cél: a figyelem felhívása mentális egészégünk megőrzésének módjaira, közös érzékenyítő és segítséget is jelentő honlap létrehozása. Az egyes országokban rövid zarándoklatokat is megvalósítunk.

2.       téma: Környezettudatos élet – módszerek, gyakorlat

Ez a 2 mobilitás egy spanyol (Pamplona) és egy lengyel (Lowicz) piarista testvérintézménnyel közösen valósul meg, az ismeretség teljes mértékben a 2022-23-as tanévben a 9, évfolyamon elindult online nemzetközi óráink hozadéka. Az érintett intézmények bemutatják környezettudatossággal, környezetvédelemmel kapcsolatos törekvéseiket, módszereiket, és bekapcsolódnak az iskolán túli környezetünk érzékenyítésének folyamatába is. A cél: a környezettudatosság fokozása diákjaink, iskoláink közegében és településeinken.

3.       téma: még alakulóban

A spanyolországi Vitoria piarista gimnáziumával hosszú évek óta tart az ismeretség, korábban megvalósult már csereutazás. Formálódik a közös téma.

4.       téma: még alakulóban

Új kapcsolat formálódik a franciaországi Bretagne-ban található Josselin város katolikus gimnáziumával.

A diákmobilitások lényegében csere-alapon jönnek létre, „körbelátogatják” egymást a diákok. A lehető legnagyobb felületen történő, legszemélyesebb kulturális érintkezés érdekében egymás családjánál kapnak szállást. A váci piarista gimnázium diákjainak családjai is részesülnek a diákcserék kulturális +keringéséből”: lehetőségük nyílik az érkező német, spanyol, lengyel, szlovák, francia, s a későbbiekben még ki tudja. hányféle nemzet fiataljait olyan szeretettel vendégül látni, amilyennel a mi diákjainkat is szívesen látják partnerintézményeink diákjainak otthonában.

Tanáraink közül nyolcan a nyár során vehetnek részt nyelvi, módszertani, pályázatmenedzsment és digitális módszer témájú továbbképzéseken Máltán, Madeira szigetén, Horvátországban, Dublinban és Helsinkiben. Szervezetfejlesztés témában job-shadowing típusú utazáson vesz részt két munkatársunk a spanyolországi Vitoriában.

Mindennek tapasztalatról, szakmai eredményről széles körben beszámolnak majd a résztvevők, valamint belső képzés keretében továbbadják a tanultakat.

Erasmus+ programsorozat a második félévben is 

https://vac.piarista.hu//erasmus-programsorozat-a-masodik-felevben-is

 

Naptár
Aktuális | Következő események
Naptár Hírek Blog Galéria

Design: Unicial Program: Florka

Támogatók: logo logo logo logo logo logo
logo logo logo