Adatok|Grafikonok|Tanévek|Összes tanár ABC rendben

A Váci Piarista Gimnázium munkatársai 1991-től napjainkig

Juhász Gábor - volt tanár kollégámmal - már régóta dolgoztunk az iskola újkori történetét átfogó, lehető legpontosabb tanár és munkatárs lista összeállításán. Tartozunk ezzel azoknak, akik - bármilyen okból - elhagyták a váci iskolát.

Főleg a 2000-es évek előtti időkről kevés adatunk van, de máshol is lehetnek hibák. Minden megjegyzést köszönettel veszünk, a hibákat kijavítom (gutbrod.andras@gmail.com vagy gutbrod.andras@vac.piarista.hu)!

Elsősorban azzal tudtok segíteni, hogy a saját adataitokat ellenőrzitek és a linket továbbkülditek volt kollégáinknak.

Szeretettel:
Gutbrod András és Juhász Gábor

 

Adatok

Pedagógusok létszáma: 214
Munkatársak létszáma: 118
Program (GA. 2024.) : tantestulet_v2.6.exe
Utolsó frissítés    : 2024. 10. 21. 22:58:10

 

Grafikonok

grafikon grafikon
grafikon grafikon
grafikon
grafikon grafikon

Tanévek

1991/1992|1992/1993|1993/1994|1994/1995|1995/1996|1996/1997|1997/1998|1998/1999|1999/2000|2000/2001|2001/2002|2002/2003|2003/2004|2004/2005|2005/2006|2006/2007|2007/2008|2008/2009|2009/2010|2010/2011|2011/2012|2012/2013|2013/2014|2014/2015|2015/2016|2016/2017|2017/2018|2018/2019|2019/2020|2020/2021|2021/2022|2022/2023|2023/2024|2024/2025|

Tantestületek

-----------------------------
 1. (235.) tanév: 1991/1992
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Kőváry Károly [SchP] igazgató 1/8

Új tanárok:
  1. Bayer János...................német............................;1991;1996;  0. tanév (5)
  2. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022;  0. tanév (31)
  3. Endreffy Lóránd...............testnevelés......................;1991;2010;  0. tanév (19)
  4. Kőváry Károly [SchP]..........matematika, fizika...............;1991;2003;  0. tanév (12)
  5. Ludmány Antal [SchP]..........hittan...........................;1991;1995;  0. tanév (4)
  6. Mestyanek Zsolt...............magyar...........................;1991;1993;  0. tanév (2)
  7. Molnár István [SchP]..........latin............................;1991;1999;  0. tanév (8)
  8. Pantali Sándor................rajz.............................;1991;1996;  0. tanév (5)
  9. Papházi Tivadar...............magyar...........................;1991;1992;  0. tanév (1)
 10. Pázmándy György [SchP]........biológia, kémia..................;1991;1999;  0. tanév (8)
 11. Varga László..................ének.............................;1991;1995;  0. tanév (4)

Tantestület:
  1. Bayer János...................német............................;1991;1996;  1. tanév (5)
  2. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022;  1. tanév (31)
  3. Endreffy Lóránd...............testnevelés......................;1991;2010;  1. tanév (19)
  4. Kőváry Károly [SchP]..........matematika, fizika...............;1991;2003;  1. tanév (12)
  5. Ludmány Antal [SchP]..........hittan...........................;1991;1995;  1. tanév (4)
  6. Mestyanek Zsolt...............magyar...........................;1991;1993;  1. tanév (2)
  7. Molnár István [SchP]..........latin............................;1991;1999;  1. tanév (8)
  8. Pantali Sándor................rajz.............................;1991;1996;  1. tanév (5)
  9. Papházi Tivadar...............magyar...........................;1991;1992;  1. tanév (1)
 10. Pázmándy György [SchP]........biológia, kémia..................;1991;1999;  1. tanév (8)
 11. Varga László..................ének.............................;1991;1995;  1. tanév (4)

Technikai munkatársak vezetői:

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:
  1. Buchnitz Zoltánné............. iskolatitkár  1/3

Munkatársak:
  1. Szabó Józsefné................ takarítónő  1/1
  2. Tóth Jenő..................... karbantartó  1/11

1991/1992 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 11 fó, szerzetes: 5 fő, férfi: 11 fő, átlagéletkor: 50,0 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 3 fő, (35+): 2 fő, (45+): 1 fő, (55+): 1 fő, (65+): 4 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 11 fő, junior (4-6): 0 fő, medior (7-19): 0 fő, senior (20+ ): 0 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 3;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 2. (236.) tanév: 1992/1993
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Kőváry Károly [SchP] igazgató 2/8
    Vereb Zsolt [SchP] igazgatóhelyettes 1/7

1992. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Papházi Tivadar...............magyar...........................;1991;1992;  1. tanév (1)

Új tanárok:
  1. Ferenczi Sándor...............magyar, (történelem).............;1992;2016;  0. tanév (24)
  2. Ferenczyné Harmos Ildikó......angol............................;1992;1997;  0. tanév (5)
  3. Gyombolai Gyula...............történelem.......................;1992;1995;  0. tanév (3)
  4. Kiss János....................német............................;1992;1995;  0. tanév (3)
  5. Palásti Károlyné..............magyar...........................;1992;1993;  0. tanév (1)
  6. Rauscher István...............kémia............................;1992;2010;  0. tanév (18)
  7. Vereb Zsolt [SchP]............matematika, fizika...............;1992;1999;  0. tanév (9)

Tantestület:
  1. Bayer János...................német............................;1991;1996;  2. tanév (5)
  2. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022;  2. tanév (31)
  3. Endreffy Lóránd...............testnevelés......................;1991;2010;  2. tanév (19)
  4. Ferenczi Sándor...............magyar, (történelem).............;1992;2016;  1. tanév (24)
  5. Ferenczyné Harmos Ildikó......angol............................;1992;1997;  1. tanév (5)
  6. Gyombolai Gyula...............történelem.......................;1992;1995;  1. tanév (3)
  7. Kiss János....................német............................;1992;1995;  1. tanév (3)
  8. Kőváry Károly [SchP]..........matematika, fizika...............;1991;2003;  2. tanév (12)
  9. Ludmány Antal [SchP]..........hittan...........................;1991;1995;  2. tanév (4)
 10. Mestyanek Zsolt...............magyar...........................;1991;1993;  2. tanév (2)
 11. Molnár István [SchP]..........latin............................;1991;1999;  2. tanév (8)
 12. Palásti Károlyné..............magyar...........................;1992;1993;  1. tanév (1)
 13. Pantali Sándor................rajz.............................;1991;1996;  2. tanév (5)
 14. Pázmándy György [SchP]........biológia, kémia..................;1991;1999;  2. tanév (8)
 15. Rauscher István...............kémia............................;1992;2010;  1. tanév (18)
 16. Varga László..................ének.............................;1991;1995;  2. tanév (4)
 17. Vereb Zsolt [SchP]............matematika, fizika...............;1992;1999;  1. tanév (9)

Technikai munkatársak vezetői:

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:
  1. Buchnitz Zoltánné............. iskolatitkár  2/3

Munkatársak:
  1. Lehoczki Lászlóné............. takarítónő  1/4
  2. Tóth Jenő..................... karbantartó  2/11

1992/1993 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 17 fó, szerzetes: 6 fő, férfi: 15 fő, átlagéletkor: 45,9 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 6 fő, (35+): 4 fő, (45+): 2 fő, (55+): 2 fő, (65+): 3 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 17 fő, junior (4-6): 0 fő, medior (7-19): 0 fő, senior (20+ ): 0 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 3;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 3. (237.) tanév: 1993/1994
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Kőváry Károly [SchP] igazgató 3/8
    Vereb Zsolt [SchP] igazgatóhelyettes 2/7

1993. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Mestyanek Zsolt...............magyar...........................;1991;1993;  2. tanév (2)
  2. Palásti Károlyné..............magyar...........................;1992;1993;  1. tanév (1)

Új tanárok:
  1. dr. Jelenits István [SchP]....magyar...........................;1993;2004;  0. tanév (11)
  2. dr. Simonyi Alfréd............fizika...........................;1993;1999;  0. tanév (6)
  3. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ;  0. tanév (32)
  4. Molnár Frigyes................magyar, latin....................;1993;1995;  0. tanév (2)
  5. Pinke József..................földrajz.........................;1993;1999;  0. tanév (6)
  6. Selmeczi-Kovács Attiláné......magyar...........................;1993;1994;  0. tanév (1)

Tantestület:
  1. Bayer János...................német............................;1991;1996;  3. tanév (5)
  2. dr. Jelenits István [SchP]....magyar...........................;1993;2004;  1. tanév (11)
  3. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022;  3. tanév (31)
  4. dr. Simonyi Alfréd............fizika...........................;1993;1999;  1. tanév (6)
  5. Endreffy Lóránd...............testnevelés......................;1991;2010;  3. tanév (19)
  6. Ferenczi Sándor...............magyar, (történelem).............;1992;2016;  2. tanév (24)
  7. Ferenczyné Harmos Ildikó......angol............................;1992;1997;  2. tanév (5)
  8. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ;  1. tanév (32)
  9. Gyombolai Gyula...............történelem.......................;1992;1995;  2. tanév (3)
 10. Kiss János....................német............................;1992;1995;  2. tanév (3)
 11. Kőváry Károly [SchP]..........matematika, fizika...............;1991;2003;  3. tanév (12)
 12. Ludmány Antal [SchP]..........hittan...........................;1991;1995;  3. tanév (4)
 13. Molnár Frigyes................magyar, latin....................;1993;1995;  1. tanév (2)
 14. Molnár István [SchP]..........latin............................;1991;1999;  3. tanév (8)
 15. Pantali Sándor................rajz.............................;1991;1996;  3. tanév (5)
 16. Pázmándy György [SchP]........biológia, kémia..................;1991;1999;  3. tanév (8)
 17. Pinke József..................földrajz.........................;1993;1999;  1. tanév (6)
 18. Rauscher István...............kémia............................;1992;2010;  2. tanév (18)
 19. Selmeczi-Kovács Attiláné......magyar...........................;1993;1994;  1. tanév (1)
 20. Varga László..................ének.............................;1991;1995;  3. tanév (4)
 21. Vereb Zsolt [SchP]............matematika, fizika...............;1992;1999;  2. tanév (9)

Technikai munkatársak vezetői:

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:
  1. Buchnitz Zoltánné............. iskolatitkár  3/3

Munkatársak:
  1. Lehoczki Lászlóné............. takarítónő  2/4
  2. Spargl Károlyné............... takarítónő  1/2
  3. Tóth Jenő..................... karbantartó  3/11

1993/1994 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 21 fó, szerzetes: 7 fő, férfi: 19 fő, átlagéletkor: 48,9 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 4 fő, (35+): 5 fő, (45+): 4 fő, (55+): 5 fő, (65+): 3 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 21 fő, junior (4-6): 0 fő, medior (7-19): 0 fő, senior (20+ ): 0 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 4;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 4. (238.) tanév: 1994/1995
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Kőváry Károly [SchP] igazgató 4/8
    Vereb Zsolt [SchP] igazgatóhelyettes 3/7

1994. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Selmeczi-Kovács Attiláné......magyar...........................;1993;1994;  1. tanév (1)

Új tanárok:
  1. Boda Mária....................magyar...........................;1994;1995;  0. tanév (1)
  2. Boros József..................történelem.......................;1994;1995;  0. tanév (1)
  3. Fazekas Lászlóné..............magyar...........................;1994;1995;  0. tanév (1)
  4. Murányi Tibor.................matematika, fizika...............;1994;2014;  0. tanév (20)
  5. Papp Benedek..................latin............................;1994;1998;  0. tanév (7)
  6. Szentesi Miklós...............magyar...........................;1994;1995;  0. tanév (1)

Tantestület:
  1. Bayer János...................német............................;1991;1996;  4. tanév (5)
  2. Boda Mária....................magyar...........................;1994;1995;  1. tanév (1)
  3. Boros József..................történelem.......................;1994;1995;  1. tanév (1)
  4. dr. Jelenits István [SchP]....magyar...........................;1993;2004;  2. tanév (11)
  5. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022;  4. tanév (31)
  6. dr. Simonyi Alfréd............fizika...........................;1993;1999;  2. tanév (6)
  7. Endreffy Lóránd...............testnevelés......................;1991;2010;  4. tanév (19)
  8. Fazekas Lászlóné..............magyar...........................;1994;1995;  1. tanév (1)
  9. Ferenczi Sándor...............magyar, (történelem).............;1992;2016;  3. tanév (24)
 10. Ferenczyné Harmos Ildikó......angol............................;1992;1997;  3. tanév (5)
 11. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ;  2. tanév (32)
 12. Gyombolai Gyula...............történelem.......................;1992;1995;  3. tanév (3)
 13. Kiss János....................német............................;1992;1995;  3. tanév (3)
 14. Kőváry Károly [SchP]..........matematika, fizika...............;1991;2003;  4. tanév (12)
 15. Ludmány Antal [SchP]..........hittan...........................;1991;1995;  4. tanév (4)
 16. Molnár Frigyes................magyar, latin....................;1993;1995;  2. tanév (2)
 17. Molnár István [SchP]..........latin............................;1991;1999;  4. tanév (8)
 18. Murányi Tibor.................matematika, fizika...............;1994;2014;  1. tanév (20)
 19. Pantali Sándor................rajz.............................;1991;1996;  4. tanév (5)
 20. Papp Benedek..................latin............................;1994;1998;  1. tanév (7)
 21. Pázmándy György [SchP]........biológia, kémia..................;1991;1999;  4. tanév (8)
 22. Pinke József..................földrajz.........................;1993;1999;  2. tanév (6)
 23. Rauscher István...............kémia............................;1992;2010;  3. tanév (18)
 24. Szentesi Miklós...............magyar...........................;1994;1995;  1. tanév (1)
 25. Varga László..................ének.............................;1991;1995;  4. tanév (4)
 26. Vereb Zsolt [SchP]............matematika, fizika...............;1992;1999;  3. tanév (9)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Lakatosné Ábrahám Ágnes gazdasági vezető  1/8

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:

Munkatársak:
  1. Lehoczki Lászlóné............. takarítónő  3/4
  2. Spargl Károlyné............... takarítónő  2/2
  3. Szabó Endre................... éjjeliőr  1/6
  4. Tóth Jenő..................... karbantartó  4/11
  5. Trávnyik Tiborné.............. takarítónő  1/10
  6. Ulrich Ferencné (Suli mama)... portás  1/12

1994/1995 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 26 fó, szerzetes: 7 fő, férfi: 23 fő, átlagéletkor: 48,3 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 4 fő, (35+): 7 fő, (45+): 4 fő, (55+): 6 fő, (65+): 3 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 17 fő, junior (4-6): 9 fő, medior (7-19): 0 fő, senior (20+ ): 0 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 7;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 5. (239.) tanév: 1995/1996
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Kőváry Károly [SchP] igazgató 5/8
    Vereb Zsolt [SchP] igazgatóhelyettes 4/7

1995. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Boda Mária....................magyar...........................;1994;1995;  1. tanév (1)
  2. Boros József..................történelem.......................;1994;1995;  1. tanév (1)
  3. Fazekas Lászlóné..............magyar...........................;1994;1995;  1. tanév (1)
  4. Gyombolai Gyula...............történelem.......................;1992;1995;  3. tanév (3)
  5. Kiss János....................német............................;1992;1995;  3. tanév (3)
  6. Ludmány Antal [SchP]..........hittan...........................;1991;1995;  4. tanév (4)
  7. Molnár Frigyes................magyar, latin....................;1993;1995;  2. tanév (2)
  8. Szentesi Miklós...............magyar...........................;1994;1995;  1. tanév (1)
  9. Varga László..................ének.............................;1991;1995;  4. tanév (4)

Új tanárok:
  1. Földváry István...............biológia, technika, hittan.......;1995;1996;  0. tanév (23)
  2. Hajna Csongor.................történelem, latin................;1995;1997;  0. tanév (2)
  3. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ;  0. tanév (30)
  4. Pantaliné Mátyus Ottília......könyvtáros.......................;1995;1996;  0. tanév (1)
  5. Szabó Gyula...................ének-zene........................;1995;1997;  0. tanév (2)
  6. Váradi Ágnes..................magyar, német....................;1995;1999;  0. tanév (15)

Tantestület:
  1. Bayer János...................német............................;1991;1996;  5. tanév (5)
  2. dr. Jelenits István [SchP]....magyar...........................;1993;2004;  3. tanév (11)
  3. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022;  5. tanév (31)
  4. dr. Simonyi Alfréd............fizika...........................;1993;1999;  3. tanév (6)
  5. Endreffy Lóránd...............testnevelés......................;1991;2010;  5. tanév (19)
  6. Ferenczi Sándor...............magyar, (történelem).............;1992;2016;  4. tanév (24)
  7. Ferenczyné Harmos Ildikó......angol............................;1992;1997;  4. tanév (5)
  8. Földváry István...............biológia, technika, hittan.......;1995;1996;  1. tanév (23)
  9. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ;  3. tanév (32)
 10. Hajna Csongor.................történelem, latin................;1995;1997;  1. tanév (2)
 11. Kőváry Károly [SchP]..........matematika, fizika...............;1991;2003;  5. tanév (12)
 12. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ;  1. tanév (30)
 13. Molnár István [SchP]..........latin............................;1991;1999;  5. tanév (8)
 14. Murányi Tibor.................matematika, fizika...............;1994;2014;  2. tanév (20)
 15. Pantali Sándor................rajz.............................;1991;1996;  5. tanév (5)
 16. Pantaliné Mátyus Ottília......könyvtáros.......................;1995;1996;  1. tanév (1)
 17. Papp Benedek..................latin............................;1994;1998;  2. tanév (7)
 18. Pázmándy György [SchP]........biológia, kémia..................;1991;1999;  5. tanév (8)
 19. Pinke József..................földrajz.........................;1993;1999;  3. tanév (6)
 20. Rauscher István...............kémia............................;1992;2010;  4. tanév (18)
 21. Szabó Gyula...................ének-zene........................;1995;1997;  1. tanév (2)
 22. Váradi Ágnes..................magyar, német....................;1995;1999;  1. tanév (15)
 23. Vereb Zsolt [SchP]............matematika, fizika...............;1992;1999;  4. tanév (9)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Lakatosné Ábrahám Ágnes gazdasági vezető  2/8

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:

Munkatársak:
  1. Hevér Róbertné (Teri néni).... takarítónő  1/17
  2. Lehoczki Lászlóné............. takarítónő  4/4
  3. Szabó Endre................... éjjeliőr  2/6
  4. Tóth Jenő..................... karbantartó  5/11
  5. Trávnyik Tiborné.............. takarítónő  2/10
  6. Ulrich Ferencné (Suli mama)... portás  2/12

1995/1996 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 23 fó, szerzetes: 6 fő, férfi: 19 fő, átlagéletkor: 44,6 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 6 fő, (35+): 8 fő, (45+): 2 fő, (55+): 5 fő, (65+): 2 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 12 fő, junior (4-6): 11 fő, medior (7-19): 0 fő, senior (20+ ): 0 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 7;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 6. (240.) tanév: 1996/1997
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Kőváry Károly [SchP] igazgató 6/8
    Vereb Zsolt [SchP] igazgatóhelyettes 5/7

1996. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Bayer János...................német............................;1991;1996;  5. tanév (5)
  2. Földváry István...............biológia, technika, hittan.......;1995;1996;  1. tanév (23)
  3. Pantali Sándor................rajz.............................;1991;1996;  5. tanév (5)
  4. Pantaliné Mátyus Ottília......könyvtáros.......................;1995;1996;  1. tanév (1)

Új tanárok:
  1. Kiss Mihály...................rajz.............................;1996;1998;  0. tanév (2)
  2. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;1996;2005;  0. tanév (24)

Tantestület:
  1. dr. Jelenits István [SchP]....magyar...........................;1993;2004;  4. tanév (11)
  2. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022;  6. tanév (31)
  3. dr. Simonyi Alfréd............fizika...........................;1993;1999;  4. tanév (6)
  4. Endreffy Lóránd...............testnevelés......................;1991;2010;  6. tanév (19)
  5. Ferenczi Sándor...............magyar, (történelem).............;1992;2016;  5. tanév (24)
  6. Ferenczyné Harmos Ildikó......angol............................;1992;1997;  5. tanév (5)
  7. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ;  4. tanév (32)
  8. Hajna Csongor.................történelem, latin................;1995;1997;  2. tanév (2)
  9. Kiss Mihály...................rajz.............................;1996;1998;  1. tanév (2)
 10. Kőváry Károly [SchP]..........matematika, fizika...............;1991;2003;  6. tanév (12)
 11. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ;  2. tanév (30)
 12. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;1996;2005;  1. tanév (24)
 13. Molnár István [SchP]..........latin............................;1991;1999;  6. tanév (8)
 14. Murányi Tibor.................matematika, fizika...............;1994;2014;  3. tanév (20)
 15. Papp Benedek..................latin............................;1994;1998;  3. tanév (7)
 16. Pázmándy György [SchP]........biológia, kémia..................;1991;1999;  6. tanév (8)
 17. Pinke József..................földrajz.........................;1993;1999;  4. tanév (6)
 18. Rauscher István...............kémia............................;1992;2010;  5. tanév (18)
 19. Szabó Gyula...................ének-zene........................;1995;1997;  2. tanév (2)
 20. Váradi Ágnes..................magyar, német....................;1995;1999;  2. tanév (15)
 21. Vereb Zsolt [SchP]............matematika, fizika...............;1992;1999;  5. tanév (9)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Lakatosné Ábrahám Ágnes gazdasági vezető  3/8

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:

Munkatársak:
  1. Hevér Róbert.................. takarító  1/4
  2. Hevér Róbertné (Teri néni).... takarítónő  2/17
  3. Szabó Endre................... éjjeliőr  3/6
  4. Tóth Jenő..................... karbantartó  6/11
  5. Trávnyik Tiborné.............. takarítónő  3/10
  6. Ulrich Ferencné (Suli mama)... portás  3/12

1996/1997 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 21 fó, szerzetes: 7 fő, férfi: 18 fő, átlagéletkor: 46,1 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 5 fő, (35+): 7 fő, (45+): 2 fő, (55+): 4 fő, (65+): 3 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 8 fő, junior (4-6): 13 fő, medior (7-19): 0 fő, senior (20+ ): 0 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 7;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 7. (241.) tanév: 1997/1998
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Kőváry Károly [SchP] igazgató 7/8
    Vereb Zsolt [SchP] igazgatóhelyettes 6/7

1997. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Ferenczyné Harmos Ildikó......angol............................;1992;1997;  5. tanév (5)
  2. Hajna Csongor.................történelem, latin................;1995;1997;  2. tanév (2)
  3. Szabó Gyula...................ének-zene........................;1995;1997;  2. tanév (2)

Új tanárok:
  1. Galbács Gabriella.............ének.............................;1997;1999;  0. tanév (15)
  2. Hofer Ágnes...................német............................;1997;2002;  0. tanév (5)

Tantestület:
  1. dr. Jelenits István [SchP]....magyar...........................;1993;2004;  5. tanév (11)
  2. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022;  7. tanév (31)
  3. dr. Simonyi Alfréd............fizika...........................;1993;1999;  5. tanév (6)
  4. Endreffy Lóránd...............testnevelés......................;1991;2010;  7. tanév (19)
  5. Ferenczi Sándor...............magyar, (történelem).............;1992;2016;  6. tanév (24)
  6. Galbács Gabriella.............ének.............................;1997;1999;  1. tanév (15)
  7. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ;  5. tanév (32)
  8. Hofer Ágnes...................német............................;1997;2002;  1. tanév (5)
  9. Kiss Mihály...................rajz.............................;1996;1998;  2. tanév (2)
 10. Kőváry Károly [SchP]..........matematika, fizika...............;1991;2003;  7. tanév (12)
 11. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ;  3. tanév (30)
 12. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;1996;2005;  2. tanév (24)
 13. Molnár István [SchP]..........latin............................;1991;1999;  7. tanév (8)
 14. Murányi Tibor.................matematika, fizika...............;1994;2014;  4. tanév (20)
 15. Papp Benedek..................latin............................;1994;1998;  4. tanév (7)
 16. Pázmándy György [SchP]........biológia, kémia..................;1991;1999;  7. tanév (8)
 17. Pinke József..................földrajz.........................;1993;1999;  5. tanév (6)
 18. Rauscher István...............kémia............................;1992;2010;  6. tanév (18)
 19. Váradi Ágnes..................magyar, német....................;1995;1999;  3. tanév (15)
 20. Vereb Zsolt [SchP]............matematika, fizika...............;1992;1999;  6. tanév (9)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Lakatosné Ábrahám Ágnes gazdasági vezető  4/8

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:

Munkatársak:
  1. Hevér Róbert.................. takarító  2/4
  2. Hevér Róbertné (Teri néni).... takarítónő  3/17
  3. Szabó Endre................... éjjeliőr  4/6
  4. Tóth Jenő..................... karbantartó  7/11
  5. Trávnyik Tiborné.............. takarítónő  4/10
  6. Ulrich Ferencné (Suli mama)... portás  4/12

1997/1998 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 20 fó, szerzetes: 7 fő, férfi: 16 fő, átlagéletkor: 48,4 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 4 fő, (35+): 4 fő, (45+): 5 fő, (55+): 3 fő, (65+): 4 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 6 fő, junior (4-6): 9 fő, medior (7-19): 5 fő, senior (20+ ): 0 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 7;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 8. (242.) tanév: 1998/1999
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Kőváry Károly [SchP] igazgató 8/8
    Vereb Zsolt [SchP] igazgatóhelyettes 7/7

1998. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Kiss Mihály...................rajz.............................;1996;1998;  2. tanév (2)
  2. Papp Benedek..................latin............................;1994;1998;  4. tanév (7)

Új tanárok:
  1. Chován István.................magyar, német....................;1998; -- ;  0. tanév (27)
  2. Kutner László.................rajz.............................;1998;2005;  0. tanév (7)
  3. Melegh Béla...................ének-zene........................;1998;1999;  0. tanév (1)
  4. Nagy Attila [SchP]............történelem, földrajz.............;1998;2003;  0. tanév (5)
  5. Tóth János....................latin............................;1998;1999;  0. tanév (1)

Tantestület:
  1. Chován István.................magyar, német....................;1998; -- ;  1. tanév (27)
  2. dr. Jelenits István [SchP]....magyar...........................;1993;2004;  6. tanév (11)
  3. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022;  8. tanév (31)
  4. dr. Simonyi Alfréd............fizika...........................;1993;1999;  6. tanév (6)
  5. Endreffy Lóránd...............testnevelés......................;1991;2010;  8. tanév (19)
  6. Ferenczi Sándor...............magyar, (történelem).............;1992;2016;  7. tanév (24)
  7. Galbács Gabriella.............ének.............................;1997;1999;  2. tanév (15)
  8. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ;  6. tanév (32)
  9. Hofer Ágnes...................német............................;1997;2002;  2. tanév (5)
 10. Kőváry Károly [SchP]..........matematika, fizika...............;1991;2003;  8. tanév (12)
 11. Kutner László.................rajz.............................;1998;2005;  1. tanév (7)
 12. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ;  4. tanév (30)
 13. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;1996;2005;  3. tanév (24)
 14. Melegh Béla...................ének-zene........................;1998;1999;  1. tanév (1)
 15. Molnár István [SchP]..........latin............................;1991;1999;  8. tanév (8)
 16. Murányi Tibor.................matematika, fizika...............;1994;2014;  5. tanév (20)
 17. Nagy Attila [SchP]............történelem, földrajz.............;1998;2003;  1. tanév (5)
 18. Pázmándy György [SchP]........biológia, kémia..................;1991;1999;  8. tanév (8)
 19. Pinke József..................földrajz.........................;1993;1999;  6. tanév (6)
 20. Rauscher István...............kémia............................;1992;2010;  7. tanév (18)
 21. Tóth János....................latin............................;1998;1999;  1. tanév (1)
 22. Váradi Ágnes..................magyar, német....................;1995;1999;  4. tanév (15)
 23. Vereb Zsolt [SchP]............matematika, fizika...............;1992;1999;  7. tanév (9)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Lakatosné Ábrahám Ágnes gazdasági vezető  5/8

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:

Munkatársak:
  1. Hevér Róbert.................. takarító  3/4
  2. Hevér Róbertné (Teri néni).... takarítónő  4/17
  3. Szabó Endre................... éjjeliőr  5/6
  4. Tóth Jenő..................... karbantartó  8/11
  5. Trávnyik Tiborné.............. takarítónő  5/10
  6. Ulrich Ferencné (Suli mama)... portás  5/12

1998/1999 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 23 fó, szerzetes: 8 fő, férfi: 19 fő, átlagéletkor: 46,0 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 7 fő, (35+): 5 fő, (45+): 4 fő, (55+): 2 fő, (65+): 5 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 8 fő, junior (4-6): 7 fő, medior (7-19): 8 fő, senior (20+ ): 0 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 7;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 9. (243.) tanév: 1999/2000
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Nyeste Pál [SchP] igazgató 1/13
    Papp Benedek igazgatóhelyettes 1/2

1999. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. dr. Simonyi Alfréd............fizika...........................;1993;1999;  6. tanév (6)
  2. Galbács Gabriella.............ének.............................;1997;1999;  2. tanév (15)
  3. Melegh Béla...................ének-zene........................;1998;1999;  1. tanév (1)
  4. Molnár István [SchP]..........latin............................;1991;1999;  8. tanév (8)
  5. Pázmándy György [SchP]........biológia, kémia..................;1991;1999;  8. tanév (8)
  6. Pinke József..................földrajz.........................;1993;1999;  6. tanév (6)
  7. Tóth János....................latin............................;1998;1999;  1. tanév (1)
  8. Váradi Ágnes..................magyar, német....................;1995;1999;  4. tanév (15)
  9. Vereb Zsolt [SchP]............matematika, fizika...............;1992;1999;  7. tanév (9)

Új tanárok:
  1. Bocsa József [SchP]...........hittan...........................;1999;2011;  0. tanév (12)
  2. dr. Both Mária................biológia, kémia..................;1999;2007;  0. tanév (8)
  3. Farkas Márton.................biológia.........................;1999;2000;  0. tanév (1)
  4. Hornyák Tamás.................ének-zene........................;1999;2001;  0. tanév (2)
  5. Lengyel Balázs................angol............................;1999;2009;  0. tanév (10)
  6. Nyeste Pál [SchP].............matematika, fizika...............;1999;2012;  0. tanév (13)
  7. Pálfai Remig..................történelem, latin................;1999; -- ;  0. tanév (26)
  8. Papp Benedek..................latin............................;1999;2002;  0. tanév (7)

Tantestület:
  1. Bocsa József [SchP]...........hittan...........................;1999;2011;  1. tanév (12)
  2. Chován István.................magyar, német....................;1998; -- ;  2. tanév (27)
  3. dr. Both Mária................biológia, kémia..................;1999;2007;  1. tanév (8)
  4. dr. Jelenits István [SchP]....magyar...........................;1993;2004;  7. tanév (11)
  5. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022;  9. tanév (31)
  6. Endreffy Lóránd...............testnevelés......................;1991;2010;  9. tanév (19)
  7. Farkas Márton.................biológia.........................;1999;2000;  1. tanév (1)
  8. Ferenczi Sándor...............magyar, (történelem).............;1992;2016;  8. tanév (24)
  9. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ;  7. tanév (32)
 10. Hofer Ágnes...................német............................;1997;2002;  3. tanév (5)
 11. Hornyák Tamás.................ének-zene........................;1999;2001;  1. tanév (2)
 12. Kőváry Károly [SchP]..........matematika, fizika...............;1991;2003;  9. tanév (12)
 13. Kutner László.................rajz.............................;1998;2005;  2. tanév (7)
 14. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ;  5. tanév (30)
 15. Lengyel Balázs................angol............................;1999;2009;  1. tanév (10)
 16. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;1996;2005;  4. tanév (24)
 17. Murányi Tibor.................matematika, fizika...............;1994;2014;  6. tanév (20)
 18. Nagy Attila [SchP]............történelem, földrajz.............;1998;2003;  2. tanév (5)
 19. Nyeste Pál [SchP].............matematika, fizika...............;1999;2012;  1. tanév (13)
 20. Pálfai Remig..................történelem, latin................;1999; -- ;  1. tanév (26)
 21. Papp Benedek..................latin............................;1999;2002;  5. tanév (7)
 22. Rauscher István...............kémia............................;1992;2010;  8. tanév (18)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Lakatosné Ábrahám Ágnes gazdasági vezető  6/8

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:

Munkatársak:
  1. Hevér Róbert.................. takarító  4/4
  2. Hevér Róbertné (Teri néni).... takarítónő  5/17
  3. Szabó Endre................... éjjeliőr  6/6
  4. Tóth Jenő..................... karbantartó  9/11
  5. Trávnyik Tiborné.............. takarítónő  6/10
  6. Ulrich Ferencné (Suli mama)... portás  6/12

1999/2000 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 22 fó, szerzetes: 7 fő, férfi: 19 fő, átlagéletkor: 43,4 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 7 fő, (35+): 6 fő, (45+): 4 fő, (55+): 2 fő, (65+): 3 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 11 fő, junior (4-6): 4 fő, medior (7-19): 7 fő, senior (20+ ): 0 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 7;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 10. (244.) tanév: 2000/2001
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Nyeste Pál [SchP] igazgató 2/13
    Papp Benedek igazgatóhelyettes 2/2

2000. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Farkas Márton.................biológia.........................;1999;2000;  1. tanév (1)

Új tanárok:
  1. Kalász Nándor.................magyar...........................;2000;2001;  0. tanév (1)
  2. Kalászné Enyedi Krisztina.....magyar, latin....................;2000;2007;  0. tanév (14)
  3. Kende Zoltán..................matematika, fizika...............;2000;2014;  0. tanév (14)

Tantestület:
  1. Bocsa József [SchP]...........hittan...........................;1999;2011;  2. tanév (12)
  2. Chován István.................magyar, német....................;1998; -- ;  3. tanév (27)
  3. dr. Both Mária................biológia, kémia..................;1999;2007;  2. tanév (8)
  4. dr. Jelenits István [SchP]....magyar...........................;1993;2004;  8. tanév (11)
  5. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022; 10. tanév (31)
  6. Endreffy Lóránd...............testnevelés......................;1991;2010; 10. tanév (19)
  7. Ferenczi Sándor...............magyar, (történelem).............;1992;2016;  9. tanév (24)
  8. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ;  8. tanév (32)
  9. Hofer Ágnes...................német............................;1997;2002;  4. tanév (5)
 10. Hornyák Tamás.................ének-zene........................;1999;2001;  2. tanév (2)
 11. Kalász Nándor.................magyar...........................;2000;2001;  1. tanév (1)
 12. Kalászné Enyedi Krisztina.....magyar, latin....................;2000;2007;  1. tanév (14)
 13. Kende Zoltán..................matematika, fizika...............;2000;2014;  1. tanév (14)
 14. Kőváry Károly [SchP]..........matematika, fizika...............;1991;2003; 10. tanév (12)
 15. Kutner László.................rajz.............................;1998;2005;  3. tanév (7)
 16. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ;  6. tanév (30)
 17. Lengyel Balázs................angol............................;1999;2009;  2. tanév (10)
 18. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;1996;2005;  5. tanév (24)
 19. Murányi Tibor.................matematika, fizika...............;1994;2014;  7. tanév (20)
 20. Nagy Attila [SchP]............történelem, földrajz.............;1998;2003;  3. tanév (5)
 21. Nyeste Pál [SchP].............matematika, fizika...............;1999;2012;  2. tanév (13)
 22. Pálfai Remig..................történelem, latin................;1999; -- ;  2. tanév (26)
 23. Papp Benedek..................latin............................;1999;2002;  6. tanév (7)
 24. Rauscher István...............kémia............................;1992;2010;  9. tanév (18)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Lakatosné Ábrahám Ágnes gazdasági vezető  7/8

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:
  1. Bednarik Marcell.............. polgári szolgálat  1/2
  2. Kerezsi Szabó Vera............ munkaügy  1/21
  3. Oroszi Sándor................. rendszergazda  1/11

Munkatársak:
  1. Hevér Róbertné (Teri néni).... takarítónő  6/17
  2. Tóth Jenő..................... karbantartó  10/11
  3. Trávnyik Tiborné.............. takarítónő  7/10
  4. Ulrich Ferencné (Suli mama)... portás  7/12

2000/2001 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 24 fó, szerzetes: 7 fő, férfi: 20 fő, átlagéletkor: 41,9 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 8 fő, (35+): 8 fő, (45+): 4 fő, (55+): 1 fő, (65+): 3 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 12 fő, junior (4-6): 4 fő, medior (7-19): 8 fő, senior (20+ ): 0 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 8;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 11. (245.) tanév: 2001/2002
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Nyeste Pál [SchP] igazgató 3/13
    Nagy Attila [SchP] igazgatóhelyettes 1/2

2001. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Hornyák Tamás.................ének-zene........................;1999;2001;  2. tanév (2)
  2. Kalász Nándor.................magyar...........................;2000;2001;  1. tanév (1)

Új tanárok:
  1. Galbács Gabriella.............ének.............................;2001;2014;  0. tanév (15)
  2. Hujbert Tamás.................magyar...........................;2001;2014;  0. tanév (13)
  3. Oroszi Sándor.................informatika......................;2001;2007;  0. tanév (6)
  4. Pollák Lilla..................latin, történelem, (ógörög)......;2001;2010;  0. tanév (14)
  5. Skripeczky Gyuláné............matematika, fizika...............;2001;2002;  0. tanév (1)
  6. Skripek Katalin...............gyógypedagógus...................;2001;2002;  0. tanév (1)

Tantestület:
  1. Bocsa József [SchP]...........hittan...........................;1999;2011;  3. tanév (12)
  2. Chován István.................magyar, német....................;1998; -- ;  4. tanév (27)
  3. dr. Both Mária................biológia, kémia..................;1999;2007;  3. tanév (8)
  4. dr. Jelenits István [SchP]....magyar...........................;1993;2004;  9. tanév (11)
  5. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022; 11. tanév (31)
  6. Endreffy Lóránd...............testnevelés......................;1991;2010; 11. tanév (19)
  7. Ferenczi Sándor...............magyar, (történelem).............;1992;2016; 10. tanév (24)
  8. Galbács Gabriella.............ének.............................;2001;2014;  3. tanév (15)
  9. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ;  9. tanév (32)
 10. Hofer Ágnes...................német............................;1997;2002;  5. tanév (5)
 11. Hujbert Tamás.................magyar...........................;2001;2014;  1. tanév (13)
 12. Kalászné Enyedi Krisztina.....magyar, latin....................;2000;2007;  2. tanév (14)
 13. Kende Zoltán..................matematika, fizika...............;2000;2014;  2. tanév (14)
 14. Kőváry Károly [SchP]..........matematika, fizika...............;1991;2003; 11. tanév (12)
 15. Kutner László.................rajz.............................;1998;2005;  4. tanév (7)
 16. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ;  7. tanév (30)
 17. Lengyel Balázs................angol............................;1999;2009;  3. tanév (10)
 18. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;1996;2005;  6. tanév (24)
 19. Murányi Tibor.................matematika, fizika...............;1994;2014;  8. tanév (20)
 20. Nagy Attila [SchP]............történelem, földrajz.............;1998;2003;  4. tanév (5)
 21. Nyeste Pál [SchP].............matematika, fizika...............;1999;2012;  3. tanév (13)
 22. Oroszi Sándor.................informatika......................;2001;2007;  1. tanév (6)
 23. Pálfai Remig..................történelem, latin................;1999; -- ;  3. tanév (26)
 24. Papp Benedek..................latin............................;1999;2002;  7. tanév (7)
 25. Pollák Lilla..................latin, történelem, (ógörög)......;2001;2010;  1. tanév (14)
 26. Rauscher István...............kémia............................;1992;2010; 10. tanév (18)
 27. Skripeczky Gyuláné............matematika, fizika...............;2001;2002;  1. tanév (1)
 28. Skripek Katalin...............gyógypedagógus...................;2001;2002;  1. tanév (1)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Lakatosné Ábrahám Ágnes gazdasági vezető  8/8

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:
  1. Bednarik Marcell.............. polgári szolgálat  2/2
  2. Kerezsi Szabó Vera............ munkaügy  2/21
  3. Oroszi Sándor................. rendszergazda  2/11

Munkatársak:
  1. Hevér Róbertné (Teri néni).... takarítónő  7/17
  2. Tóth Jenő..................... karbantartó  11/11
  3. Trávnyik Tiborné.............. takarítónő  8/10
  4. Ulrich Ferencné (Suli mama)... portás  8/12

2001/2002 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 28 fó, szerzetes: 7 fő, férfi: 20 fő, átlagéletkor: 42,1 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 11 fő, (35+): 8 fő, (45+): 4 fő, (55+): 2 fő, (65+): 3 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 13 fő, junior (4-6): 5 fő, medior (7-19): 10 fő, senior (20+ ): 0 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 8;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 12. (246.) tanév: 2002/2003
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Nyeste Pál [SchP] igazgató 4/13
    Gutbrod András igazgatóhelyettes 1/13
    Nagy Attila [SchP] igazgatóhelyettes 2/2

2002. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Hofer Ágnes...................német............................;1997;2002;  5. tanév (5)
  2. Papp Benedek..................latin............................;1999;2002;  7. tanév (7)
  3. Skripeczky Gyuláné............matematika, fizika...............;2001;2002;  1. tanév (1)
  4. Skripek Katalin...............gyógypedagógus...................;2001;2002;  1. tanév (1)

Új tanárok:
  1. Bártfai Veronika..............angol, spanyol...................;2002;2015;  0. tanév (13)
  2. Darvas Mátyás.................latin............................;2002;2014;  0. tanév (12)
  3. dr. Kásáné Meszlényi Lívia....matematika, fizika...............;2002;2024;  0. tanév (22)
  4. Dubniczky Zsuzsanna...........rajz, biológia...................;2002;2016;  0. tanév (14)
  5. Földváry István...............biológia, technika, hittan.......;2002;2015;  0. tanév (23)
  6. Ivony István..................történelem, hittan...............;2002; -- ;  0. tanév (23)
  7. Juhász Gábor..................történelem, földrajz, könyvtár...;2002;2019;  0. tanév (17)
  8. Koren Mihály..................testnevelés......................;2002;2003;  0. tanév (1)
  9. Trieb Gergelyné...............német............................;2002;2003;  0. tanév (5)

Tantestület:
  1. Bártfai Veronika..............angol, spanyol...................;2002;2015;  1. tanév (13)
  2. Bocsa József [SchP]...........hittan...........................;1999;2011;  4. tanév (12)
  3. Chován István.................magyar, német....................;1998; -- ;  5. tanév (27)
  4. Darvas Mátyás.................latin............................;2002;2014;  1. tanév (12)
  5. dr. Both Mária................biológia, kémia..................;1999;2007;  4. tanév (8)
  6. dr. Jelenits István [SchP]....magyar...........................;1993;2004; 10. tanév (11)
  7. dr. Kásáné Meszlényi Lívia....matematika, fizika...............;2002;2024;  1. tanév (22)
  8. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022; 12. tanév (31)
  9. Dubniczky Zsuzsanna...........rajz, biológia...................;2002;2016;  1. tanév (14)
 10. Endreffy Lóránd...............testnevelés......................;1991;2010; 12. tanév (19)
 11. Ferenczi Sándor...............magyar, (történelem).............;1992;2016; 11. tanév (24)
 12. Földváry István...............biológia, technika, hittan.......;2002;2015;  2. tanév (23)
 13. Galbács Gabriella.............ének.............................;2001;2014;  4. tanév (15)
 14. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ; 10. tanév (32)
 15. Hujbert Tamás.................magyar...........................;2001;2014;  2. tanév (13)
 16. Ivony István..................történelem, hittan...............;2002; -- ;  1. tanév (23)
 17. Juhász Gábor..................történelem, földrajz, könyvtár...;2002;2019;  1. tanév (17)
 18. Kalászné Enyedi Krisztina.....magyar, latin....................;2000;2007;  3. tanév (14)
 19. Kende Zoltán..................matematika, fizika...............;2000;2014;  3. tanév (14)
 20. Koren Mihály..................testnevelés......................;2002;2003;  1. tanév (1)
 21. Kőváry Károly [SchP]..........matematika, fizika...............;1991;2003; 12. tanév (12)
 22. Kutner László.................rajz.............................;1998;2005;  5. tanév (7)
 23. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ;  8. tanév (30)
 24. Lengyel Balázs................angol............................;1999;2009;  4. tanév (10)
 25. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;1996;2005;  7. tanév (24)
 26. Murányi Tibor.................matematika, fizika...............;1994;2014;  9. tanév (20)
 27. Nagy Attila [SchP]............történelem, földrajz.............;1998;2003;  5. tanév (5)
 28. Nyeste Pál [SchP].............matematika, fizika...............;1999;2012;  4. tanév (13)
 29. Oroszi Sándor.................informatika......................;2001;2007;  2. tanév (6)
 30. Pálfai Remig..................történelem, latin................;1999; -- ;  4. tanév (26)
 31. Pollák Lilla..................latin, történelem, (ógörög)......;2001;2010;  2. tanév (14)
 32. Rauscher István...............kémia............................;1992;2010; 11. tanév (18)
 33. Trieb Gergelyné...............német............................;2002;2003;  1. tanév (5)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Pintér Gáborné gazdasági vezető  1/21

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:
  1. Kerezsi Szabó Vera............ munkaügy  3/21
  2. Oroszi Sándor................. rendszergazda  3/11

Munkatársak:
  1. Hevér Róbertné (Teri néni).... takarítónő  8/17
  2. Trávnyik Tiborné.............. takarítónő  9/10
  3. Ulrich Ferencné (Suli mama)... portás  9/12

2002/2003 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 33 fó, szerzetes: 7 fő, férfi: 24 fő, átlagéletkor: 40,3 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 12 fő, (35+): 12 fő, (45+): 5 fő, (55+): 1 fő, (65+): 3 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 14 fő, junior (4-6): 9 fő, medior (7-19): 10 fő, senior (20+ ): 0 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 6;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 13. (247.) tanév: 2003/2004
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Nyeste Pál [SchP] igazgató 5/13
    Albert András [SchP] igazgatóhelyettes 1/6
    Gutbrod András igazgatóhelyettes 2/13

2003. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Koren Mihály..................testnevelés......................;2002;2003;  1. tanév (1)
  2. Kőváry Károly [SchP]..........matematika, fizika...............;1991;2003; 12. tanév (12)
  3. Nagy Attila [SchP]............történelem, földrajz.............;1998;2003;  5. tanév (5)
  4. Trieb Gergelyné...............német............................;2002;2003;  1. tanév (5)

Új tanárok:
  1. Albert András [SchP]..........informatika, fizika..............;2003;2009;  0. tanév (6)
  2. Földváryné Molnár Mária.......hittan, technika és életvitel....;2003; -- ;  0. tanév (22)
  3. Kovács Gergely................magyar...........................;2003;2014;  0. tanév (11)
  4. Moór Róbert...................matematika, fizika, informatika..;2003;2012;  0. tanév (9)
  5. Szemerédy Koppány.............testnevelés......................;2003;2010;  0. tanév (7)
  6. Szilágyi Erzsébet.............történelem.......................;2003;2006;  0. tanév (3)
  7. Szövényi Zsófi................német............................;2003;2004;  0. tanév (1)
  8. Váradi Ágnes..................magyar, német....................;2003;2014;  0. tanév (15)

Tantestület:
  1. Albert András [SchP]..........informatika, fizika..............;2003;2009;  1. tanév (6)
  2. Bártfai Veronika..............angol, spanyol...................;2002;2015;  2. tanév (13)
  3. Bocsa József [SchP]...........hittan...........................;1999;2011;  5. tanév (12)
  4. Chován István.................magyar, német....................;1998; -- ;  6. tanév (27)
  5. Darvas Mátyás.................latin............................;2002;2014;  2. tanév (12)
  6. dr. Both Mária................biológia, kémia..................;1999;2007;  5. tanév (8)
  7. dr. Jelenits István [SchP]....magyar...........................;1993;2004; 11. tanév (11)
  8. dr. Kásáné Meszlényi Lívia....matematika, fizika...............;2002;2024;  2. tanév (22)
  9. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022; 13. tanév (31)
 10. Dubniczky Zsuzsanna...........rajz, biológia...................;2002;2016;  2. tanév (14)
 11. Endreffy Lóránd...............testnevelés......................;1991;2010; 13. tanév (19)
 12. Ferenczi Sándor...............magyar, (történelem).............;1992;2016; 12. tanév (24)
 13. Földváry István...............biológia, technika, hittan.......;2002;2015;  3. tanév (23)
 14. Földváryné Molnár Mária.......hittan, technika és életvitel....;2003; -- ;  1. tanév (22)
 15. Galbács Gabriella.............ének.............................;2001;2014;  5. tanév (15)
 16. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ; 11. tanév (32)
 17. Hujbert Tamás.................magyar...........................;2001;2014;  3. tanév (13)
 18. Ivony István..................történelem, hittan...............;2002; -- ;  2. tanév (23)
 19. Juhász Gábor..................történelem, földrajz, könyvtár...;2002;2019;  2. tanév (17)
 20. Kalászné Enyedi Krisztina.....magyar, latin....................;2000;2007;  4. tanév (14)
 21. Kende Zoltán..................matematika, fizika...............;2000;2014;  4. tanév (14)
 22. Kovács Gergely................magyar...........................;2003;2014;  1. tanév (11)
 23. Kutner László.................rajz.............................;1998;2005;  6. tanév (7)
 24. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ;  9. tanév (30)
 25. Lengyel Balázs................angol............................;1999;2009;  5. tanév (10)
 26. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;1996;2005;  8. tanév (24)
 27. Moór Róbert...................matematika, fizika, informatika..;2003;2012;  1. tanév (9)
 28. Murányi Tibor.................matematika, fizika...............;1994;2014; 10. tanév (20)
 29. Nyeste Pál [SchP].............matematika, fizika...............;1999;2012;  5. tanév (13)
 30. Oroszi Sándor.................informatika......................;2001;2007;  3. tanév (6)
 31. Pálfai Remig..................történelem, latin................;1999; -- ;  5. tanév (26)
 32. Pollák Lilla..................latin, történelem, (ógörög)......;2001;2010;  3. tanév (14)
 33. Rauscher István...............kémia............................;1992;2010; 12. tanév (18)
 34. Szemerédy Koppány.............testnevelés......................;2003;2010;  1. tanév (7)
 35. Szilágyi Erzsébet.............történelem.......................;2003;2006;  1. tanév (3)
 36. Szövényi Zsófi................német............................;2003;2004;  1. tanév (1)
 37. Váradi Ágnes..................magyar, német....................;2003;2014;  5. tanév (15)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Pintér Gáborné gazdasági vezető  2/21
  2. dr. Oroszi Sándorné élelmezésvezető  1/12

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:
  1. Galaczi Magdolna.............. iskolatitkár  1/11
  2. Kerezsi Szabó Vera............ munkaügy  4/21
  3. Oroszi Sándor................. rendszergazda  4/11
  4. Untsch Gergely................ polgári szolgálat  1/1

Munkatársak:
  1. Csabai János.................. gondnok  1/7
  2. Erdélyi Györgyné.............. konyhai dolgozó  1/13
  3. Galaczi Tibor................. gondnok  1/10
  4. Hevér Róbertné (Teri néni).... takarítónő  9/17
  5. Pataki Józsefné............... takarítónő  1/19
  6. Puskás Attiláné............... portás  1/11
  7. Rolencz Sándorné.............. szakácsnő  1/13
  8. Trávnyik Tiborné.............. takarítónő  10/10
  9. Ulrich Ferencné (Suli mama)... portás  10/12

2003/2004 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 37 fó, szerzetes: 6 fő, férfi: 25 fő, átlagéletkor: 39,5 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 13 fő, (35+): 13 fő, (45+): 7 fő, (55+): 1 fő, (65+): 2 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 17 fő, junior (4-6): 11 fő, medior (7-19): 9 fő, senior (20+ ): 0 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 15;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 14. (248.) tanév: 2004/2005
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Nyeste Pál [SchP] igazgató 6/13
    Albert András [SchP] igazgatóhelyettes 2/6
    Gutbrod András igazgatóhelyettes 3/13

2004. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. dr. Jelenits István [SchP]....magyar...........................;1993;2004; 11. tanév (11)
  2. Szövényi Zsófi................német............................;2003;2004;  1. tanév (1)

Új tanárok:
  1. Csuka Eszter..................református hittan................;2004;2007;  0. tanév (3)
  2. Hantosné Reviczky Dóra........német............................;2004;2014;  0. tanév (10)
  3. Kalász Ákos...................magyar, latin....................;2004;2024;  0. tanév (20)
  4. Keserű György [SchP]..........magyar, hittan...................;2004;2011;  0. tanév (7)
  5. Kliczkó Gyuláné...............angol............................;2004;2013;  0. tanév (9)
  6. Rózsáné Zabulik Imola.........angol, (német)...................;2004;2024;  0. tanév (20)
  7. Salamon Ágota.................angol............................;2004;2020;  0. tanév (16)
  8. Salamon Tamás.................történelem, német................;2004;2008;  0. tanév (4)
  9. Szeri Eleonóra................testnevelés......................;2004; -- ;  0. tanév (21)
 10. Untsch Gergely................történelem.......................;2004;2014;  0. tanév (11)

Tantestület:
  1. Albert András [SchP]..........informatika, fizika..............;2003;2009;  2. tanév (6)
  2. Bártfai Veronika..............angol, spanyol...................;2002;2015;  3. tanév (13)
  3. Bocsa József [SchP]...........hittan...........................;1999;2011;  6. tanév (12)
  4. Chován István.................magyar, német....................;1998; -- ;  7. tanév (27)
  5. Csuka Eszter..................református hittan................;2004;2007;  1. tanév (3)
  6. Darvas Mátyás.................latin............................;2002;2014;  3. tanév (12)
  7. dr. Both Mária................biológia, kémia..................;1999;2007;  6. tanév (8)
  8. dr. Kásáné Meszlényi Lívia....matematika, fizika...............;2002;2024;  3. tanév (22)
  9. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022; 14. tanév (31)
 10. Dubniczky Zsuzsanna...........rajz, biológia...................;2002;2016;  3. tanév (14)
 11. Endreffy Lóránd...............testnevelés......................;1991;2010; 14. tanév (19)
 12. Ferenczi Sándor...............magyar, (történelem).............;1992;2016; 13. tanév (24)
 13. Földváry István...............biológia, technika, hittan.......;2002;2015;  4. tanév (23)
 14. Földváryné Molnár Mária.......hittan, technika és életvitel....;2003; -- ;  2. tanév (22)
 15. Galbács Gabriella.............ének.............................;2001;2014;  6. tanév (15)
 16. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ; 12. tanév (32)
 17. Hantosné Reviczky Dóra........német............................;2004;2014;  1. tanév (10)
 18. Hujbert Tamás.................magyar...........................;2001;2014;  4. tanév (13)
 19. Ivony István..................történelem, hittan...............;2002; -- ;  3. tanév (23)
 20. Juhász Gábor..................történelem, földrajz, könyvtár...;2002;2019;  3. tanév (17)
 21. Kalász Ákos...................magyar, latin....................;2004;2024;  1. tanév (20)
 22. Kalászné Enyedi Krisztina.....magyar, latin....................;2000;2007;  5. tanév (14)
 23. Kende Zoltán..................matematika, fizika...............;2000;2014;  5. tanév (14)
 24. Keserű György [SchP]..........magyar, hittan...................;2004;2011;  1. tanév (7)
 25. Kliczkó Gyuláné...............angol............................;2004;2013;  1. tanév (9)
 26. Kovács Gergely................magyar...........................;2003;2014;  2. tanév (11)
 27. Kutner László.................rajz.............................;1998;2005;  7. tanév (7)
 28. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ; 10. tanév (30)
 29. Lengyel Balázs................angol............................;1999;2009;  6. tanév (10)
 30. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;1996;2005;  9. tanév (24)
 31. Moór Róbert...................matematika, fizika, informatika..;2003;2012;  2. tanév (9)
 32. Murányi Tibor.................matematika, fizika...............;1994;2014; 11. tanév (20)
 33. Nyeste Pál [SchP].............matematika, fizika...............;1999;2012;  6. tanév (13)
 34. Oroszi Sándor.................informatika......................;2001;2007;  4. tanév (6)
 35. Pálfai Remig..................történelem, latin................;1999; -- ;  6. tanév (26)
 36. Pollák Lilla..................latin, történelem, (ógörög)......;2001;2010;  4. tanév (14)
 37. Rauscher István...............kémia............................;1992;2010; 13. tanév (18)
 38. Rózsáné Zabulik Imola.........angol, (német)...................;2004;2024;  1. tanév (20)
 39. Salamon Ágota.................angol............................;2004;2020;  1. tanév (16)
 40. Salamon Tamás.................történelem, német................;2004;2008;  1. tanév (4)
 41. Szemerédy Koppány.............testnevelés......................;2003;2010;  2. tanév (7)
 42. Szeri Eleonóra................testnevelés......................;2004; -- ;  1. tanév (21)
 43. Szilágyi Erzsébet.............történelem.......................;2003;2006;  2. tanév (3)
 44. Untsch Gergely................történelem.......................;2004;2014;  1. tanév (11)
 45. Váradi Ágnes..................magyar, német....................;2003;2014;  6. tanév (15)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Pintér Gáborné gazdasági vezető  3/21
  2. dr. Oroszi Sándorné élelmezésvezető  2/12

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:
  1. Galaczi Magdolna.............. iskolatitkár  2/11
  2. Kerezsi Szabó Vera............ munkaügy  5/21
  3. Kissné Vastag Alíz............ könyvelő  1/6
  4. Oroszi Sándor................. rendszergazda  5/11

Munkatársak:
  1. Csabai János.................. gondnok  2/7
  2. Erdélyi Györgyné.............. konyhai dolgozó  2/13
  3. Galaczi Tibor................. gondnok  2/10
  4. Gáspár Istvánné............... takarítónő  1/6
  5. Hevér Róbertné (Teri néni).... takarítónő  10/17
  6. Ivony Istvánné................ takarítónő  1/4
  7. Kovácsné Kovalcsik Margit..... konyhai dolgozó  1/13
  8. Kozma Anna.................... takarítónő  1/17
  9. Makkai Jánosné................ konyhai dolgozó  1/4
 10. Pataki Józsefné............... takarítónő  2/19
 11. Pintér Miklósné............... takarítónő  1/21
 12. Praszna László................ karbantartó  1/8
 13. Puskás Attiláné............... portás  2/11
 14. Rolencz Sándorné.............. szakácsnő  2/13
 15. Szalai Mihályné............... konyhai dolgozó  1/15
 16. Szegner Józsefné.............. takarítónő  1/3
 17. Ulrich Ferencné (Suli mama)... portás  11/12
 18. Varga Istvánné................ konyhai dolgozó  1/21

2004/2005 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 45 fó, szerzetes: 6 fő, férfi: 29 fő, átlagéletkor: 39,9 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 14 fő, (35+): 16 fő, (45+): 9 fő, (55+): 2 fő, (65+): 2 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 22 fő, junior (4-6): 13 fő, medior (7-19): 10 fő, senior (20+ ): 0 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 24;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 15. (249.) tanév: 2005/2006
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Nyeste Pál [SchP] igazgató 7/13
    Albert András [SchP] igazgatóhelyettes 3/6
    Gutbrod András igazgatóhelyettes 4/13

2005. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Kutner László.................rajz.............................;1998;2005;  7. tanév (7)
  2. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;1996;2005;  9. tanév (24)

Új tanárok:
  1. Csorba László.................biológia, kémia, médiaismeretek..;2005;2020;  0. tanév (15)
  2. Horváthné Stumm Erzsébet......matematika, testnevelés..........;2005; -- ;  0. tanév (20)
  3. Lámfalusi Réka................informatika......................;2005;2006;  0. tanév (1)
  4. Sági Tamás....................német............................;2005;2014;  0. tanév (9)
  5. Tóth Márton...................biológia, kémia, informatika.....;2005;2018;  0. tanév (13)
  6. Vass Ildikó...................francia, német...................;2005; -- ;  0. tanév (20)

Tantestület:
  1. Albert András [SchP]..........informatika, fizika..............;2003;2009;  3. tanév (6)
  2. Bártfai Veronika..............angol, spanyol...................;2002;2015;  4. tanév (13)
  3. Bocsa József [SchP]...........hittan...........................;1999;2011;  7. tanév (12)
  4. Chován István.................magyar, német....................;1998; -- ;  8. tanév (27)
  5. Csorba László.................biológia, kémia, médiaismeretek..;2005;2020;  1. tanév (15)
  6. Csuka Eszter..................református hittan................;2004;2007;  2. tanév (3)
  7. Darvas Mátyás.................latin............................;2002;2014;  4. tanév (12)
  8. dr. Both Mária................biológia, kémia..................;1999;2007;  7. tanév (8)
  9. dr. Kásáné Meszlényi Lívia....matematika, fizika...............;2002;2024;  4. tanév (22)
 10. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022; 15. tanév (31)
 11. Dubniczky Zsuzsanna...........rajz, biológia...................;2002;2016;  4. tanév (14)
 12. Endreffy Lóránd...............testnevelés......................;1991;2010; 15. tanév (19)
 13. Ferenczi Sándor...............magyar, (történelem).............;1992;2016; 14. tanév (24)
 14. Földváry István...............biológia, technika, hittan.......;2002;2015;  5. tanév (23)
 15. Földváryné Molnár Mária.......hittan, technika és életvitel....;2003; -- ;  3. tanév (22)
 16. Galbács Gabriella.............ének.............................;2001;2014;  7. tanév (15)
 17. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ; 13. tanév (32)
 18. Hantosné Reviczky Dóra........német............................;2004;2014;  2. tanév (10)
 19. Horváthné Stumm Erzsébet......matematika, testnevelés..........;2005; -- ;  1. tanév (20)
 20. Hujbert Tamás.................magyar...........................;2001;2014;  5. tanév (13)
 21. Ivony István..................történelem, hittan...............;2002; -- ;  4. tanév (23)
 22. Juhász Gábor..................történelem, földrajz, könyvtár...;2002;2019;  4. tanév (17)
 23. Kalász Ákos...................magyar, latin....................;2004;2024;  2. tanév (20)
 24. Kalászné Enyedi Krisztina.....magyar, latin....................;2000;2007;  6. tanév (14)
 25. Kende Zoltán..................matematika, fizika...............;2000;2014;  6. tanév (14)
 26. Keserű György [SchP]..........magyar, hittan...................;2004;2011;  2. tanév (7)
 27. Kliczkó Gyuláné...............angol............................;2004;2013;  2. tanév (9)
 28. Kovács Gergely................magyar...........................;2003;2014;  3. tanév (11)
 29. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ; 11. tanév (30)
 30. Lámfalusi Réka................informatika......................;2005;2006;  1. tanév (1)
 31. Lengyel Balázs................angol............................;1999;2009;  7. tanév (10)
 32. Moór Róbert...................matematika, fizika, informatika..;2003;2012;  3. tanév (9)
 33. Murányi Tibor.................matematika, fizika...............;1994;2014; 12. tanév (20)
 34. Nyeste Pál [SchP].............matematika, fizika...............;1999;2012;  7. tanév (13)
 35. Oroszi Sándor.................informatika......................;2001;2007;  5. tanév (6)
 36. Pálfai Remig..................történelem, latin................;1999; -- ;  7. tanév (26)
 37. Pollák Lilla..................latin, történelem, (ógörög)......;2001;2010;  5. tanév (14)
 38. Rauscher István...............kémia............................;1992;2010; 14. tanév (18)
 39. Rózsáné Zabulik Imola.........angol, (német)...................;2004;2024;  2. tanév (20)
 40. Sági Tamás....................német............................;2005;2014;  1. tanév (9)
 41. Salamon Ágota.................angol............................;2004;2020;  2. tanév (16)
 42. Salamon Tamás.................történelem, német................;2004;2008;  2. tanév (4)
 43. Szemerédy Koppány.............testnevelés......................;2003;2010;  3. tanév (7)
 44. Szeri Eleonóra................testnevelés......................;2004; -- ;  2. tanév (21)
 45. Szilágyi Erzsébet.............történelem.......................;2003;2006;  3. tanév (3)
 46. Tóth Márton...................biológia, kémia, informatika.....;2005;2018;  1. tanév (13)
 47. Untsch Gergely................történelem.......................;2004;2014;  2. tanév (11)
 48. Váradi Ágnes..................magyar, német....................;2003;2014;  7. tanév (15)
 49. Vass Ildikó...................francia, német...................;2005; -- ;  1. tanév (20)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Pintér Gáborné gazdasági vezető  4/21
  2. dr. Oroszi Sándorné élelmezésvezető  3/12

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:
  1. Galaczi Magdolna.............. iskolatitkár  3/11
  2. Kerezsi Szabó Vera............ munkaügy  6/21
  3. Kissné Vastag Alíz............ könyvelő  2/6
  4. Komjátiné Bartos Nóra......... védőnő, gyermekvédelmi felelős  1/20
  5. Oroszi Sándor................. rendszergazda  6/11

Munkatársak:
  1. Batári Mihályné............... takarítónő  1/7
  2. Csabai János.................. gondnok  3/7
  3. Erdélyi Györgyné.............. konyhai dolgozó  3/13
  4. Galaczi Tibor................. gondnok  3/10
  5. Gáspár Istvánné............... takarítónő  2/6
  6. Hevér Róbertné (Teri néni).... takarítónő  11/17
  7. Ivony Istvánné................ takarítónő  2/4
  8. Kovácsné Kovalcsik Margit..... konyhai dolgozó  2/13
  9. Kozma Anna.................... takarítónő  2/17
 10. Makkai Jánosné................ konyhai dolgozó  2/4
 11. Pataki Józsefné............... takarítónő  3/19
 12. Pintér Miklósné............... takarítónő  2/21
 13. Praszna László................ karbantartó  2/8
 14. Puskás Attiláné............... portás  3/11
 15. Rolencz Sándorné.............. szakácsnő  3/13
 16. Szalai Mihályné............... konyhai dolgozó  2/15
 17. Szegner Józsefné.............. takarítónő  2/3
 18. Ulrich Ferencné (Suli mama)... portás  12/12
 19. Varga Istvánné................ konyhai dolgozó  2/21

2005/2006 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 49 fó, szerzetes: 5 fő, férfi: 30 fő, átlagéletkor: 40,3 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 14 fő, (35+): 19 fő, (45+): 10 fő, (55+): 2 fő, (65+): 2 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 22 fő, junior (4-6): 12 fő, medior (7-19): 15 fő, senior (20+ ): 0 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 26;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 16. (250.) tanév: 2006/2007
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Nyeste Pál [SchP] igazgató 8/13
    Albert András [SchP] igazgatóhelyettes 4/6
    Gutbrod András igazgatóhelyettes 5/13

2006. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Lámfalusi Réka................informatika......................;2005;2006;  1. tanév (1)
  2. Szilágyi Erzsébet.............történelem.......................;2003;2006;  3. tanév (3)

Új tanárok:
  1. Holakovszki Genovéva..........angol, (francia).................;2006;2007;  0. tanév (1)
  2. Karánsebesi Balázs............tánc és dráma....................;2006;2007;  0. tanév (1)
  3. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;2006;2017;  0. tanév (24)
  4. Szegeczky Tibor...............fizika, informatika..............;2006;2014;  0. tanév (8)

Tantestület:
  1. Albert András [SchP]..........informatika, fizika..............;2003;2009;  4. tanév (6)
  2. Bártfai Veronika..............angol, spanyol...................;2002;2015;  5. tanév (13)
  3. Bocsa József [SchP]...........hittan...........................;1999;2011;  8. tanév (12)
  4. Chován István.................magyar, német....................;1998; -- ;  9. tanév (27)
  5. Csorba László.................biológia, kémia, médiaismeretek..;2005;2020;  2. tanév (15)
  6. Csuka Eszter..................református hittan................;2004;2007;  3. tanév (3)
  7. Darvas Mátyás.................latin............................;2002;2014;  5. tanév (12)
  8. dr. Both Mária................biológia, kémia..................;1999;2007;  8. tanév (8)
  9. dr. Kásáné Meszlényi Lívia....matematika, fizika...............;2002;2024;  5. tanév (22)
 10. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022; 16. tanév (31)
 11. Dubniczky Zsuzsanna...........rajz, biológia...................;2002;2016;  5. tanév (14)
 12. Endreffy Lóránd...............testnevelés......................;1991;2010; 16. tanév (19)
 13. Ferenczi Sándor...............magyar, (történelem).............;1992;2016; 15. tanév (24)
 14. Földváry István...............biológia, technika, hittan.......;2002;2015;  6. tanév (23)
 15. Földváryné Molnár Mária.......hittan, technika és életvitel....;2003; -- ;  4. tanév (22)
 16. Galbács Gabriella.............ének.............................;2001;2014;  8. tanév (15)
 17. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ; 14. tanév (32)
 18. Hantosné Reviczky Dóra........német............................;2004;2014;  3. tanév (10)
 19. Holakovszki Genovéva..........angol, (francia).................;2006;2007;  1. tanév (1)
 20. Horváthné Stumm Erzsébet......matematika, testnevelés..........;2005; -- ;  2. tanév (20)
 21. Hujbert Tamás.................magyar...........................;2001;2014;  6. tanév (13)
 22. Ivony István..................történelem, hittan...............;2002; -- ;  5. tanév (23)
 23. Juhász Gábor..................történelem, földrajz, könyvtár...;2002;2019;  5. tanév (17)
 24. Kalász Ákos...................magyar, latin....................;2004;2024;  3. tanév (20)
 25. Kalászné Enyedi Krisztina.....magyar, latin....................;2000;2007;  7. tanév (14)
 26. Karánsebesi Balázs............tánc és dráma....................;2006;2007;  1. tanév (1)
 27. Kende Zoltán..................matematika, fizika...............;2000;2014;  7. tanév (14)
 28. Keserű György [SchP]..........magyar, hittan...................;2004;2011;  3. tanév (7)
 29. Kliczkó Gyuláné...............angol............................;2004;2013;  3. tanév (9)
 30. Kovács Gergely................magyar...........................;2003;2014;  4. tanév (11)
 31. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ; 12. tanév (30)
 32. Lengyel Balázs................angol............................;1999;2009;  8. tanév (10)
 33. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;2006;2017; 10. tanév (24)
 34. Moór Róbert...................matematika, fizika, informatika..;2003;2012;  4. tanév (9)
 35. Murányi Tibor.................matematika, fizika...............;1994;2014; 13. tanév (20)
 36. Nyeste Pál [SchP].............matematika, fizika...............;1999;2012;  8. tanév (13)
 37. Oroszi Sándor.................informatika......................;2001;2007;  6. tanév (6)
 38. Pálfai Remig..................történelem, latin................;1999; -- ;  8. tanév (26)
 39. Pollák Lilla..................latin, történelem, (ógörög)......;2001;2010;  6. tanév (14)
 40. Rauscher István...............kémia............................;1992;2010; 15. tanév (18)
 41. Rózsáné Zabulik Imola.........angol, (német)...................;2004;2024;  3. tanév (20)
 42. Sági Tamás....................német............................;2005;2014;  2. tanév (9)
 43. Salamon Ágota.................angol............................;2004;2020;  3. tanév (16)
 44. Salamon Tamás.................történelem, német................;2004;2008;  3. tanév (4)
 45. Szegeczky Tibor...............fizika, informatika..............;2006;2014;  1. tanév (8)
 46. Szemerédy Koppány.............testnevelés......................;2003;2010;  4. tanév (7)
 47. Szeri Eleonóra................testnevelés......................;2004; -- ;  3. tanév (21)
 48. Tóth Márton...................biológia, kémia, informatika.....;2005;2018;  2. tanév (13)
 49. Untsch Gergely................történelem.......................;2004;2014;  3. tanév (11)
 50. Váradi Ágnes..................magyar, német....................;2003;2014;  8. tanév (15)
 51. Vass Ildikó...................francia, német...................;2005; -- ;  2. tanév (20)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Kissné Polyák Ilona gazdasági vezető  1/2
  2. dr. Oroszi Sándorné élelmezésvezető  4/12

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:
  1. Galaczi Magdolna.............. iskolatitkár  4/11
  2. Kerezsi Szabó Vera............ munkaügy  7/21
  3. Kissné Vastag Alíz............ könyvelő  3/6
  4. Komjátiné Bartos Nóra......... védőnő, gyermekvédelmi felelős  2/20
  5. Oroszi Sándor................. rendszergazda  7/11

Munkatársak:
  1. Andrásik Julianna............. portás  1/8
  2. Batári Mihályné............... takarítónő  2/7
  3. Csabai János.................. gondnok  4/7
  4. Erdélyi Györgyné.............. konyhai dolgozó  4/13
  5. Galaczi Tibor................. gondnok  4/10
  6. Gáspár Istvánné............... takarítónő  3/6
  7. Hevér Róbertné (Teri néni).... takarítónő  12/17
  8. Ivony Istvánné................ takarítónő  3/4
  9. Kovácsné Kovalcsik Margit..... konyhai dolgozó  3/13
 10. Kozma Anna.................... takarítónő  3/17
 11. Makkai Jánosné................ konyhai dolgozó  3/4
 12. Pataki Józsefné............... takarítónő  4/19
 13. Pintér Miklósné............... takarítónő  3/21
 14. Praszna László................ karbantartó  3/8
 15. Puskás Attiláné............... portás  4/11
 16. Rolencz Sándorné.............. szakácsnő  4/13
 17. Szalai Mihályné............... konyhai dolgozó  3/15
 18. Szegner Józsefné.............. takarítónő  3/3
 19. Varga Istvánné................ konyhai dolgozó  3/21

2006/2007 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 51 fó, szerzetes: 6 fő, férfi: 33 fő, átlagéletkor: 41,1 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 14 fő, (35+): 20 fő, (45+): 11 fő, (55+): 3 fő, (65+): 2 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 18 fő, junior (4-6): 15 fő, medior (7-19): 18 fő, senior (20+ ): 0 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 26;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 17. (251.) tanév: 2007/2008
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Nyeste Pál [SchP] igazgató 9/13
    Albert András [SchP] igazgatóhelyettes 5/6
    Gutbrod András igazgatóhelyettes 6/13

2007. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Csuka Eszter..................református hittan................;2004;2007;  3. tanév (3)
  2. dr. Both Mária................biológia, kémia..................;1999;2007;  8. tanév (8)
  3. Holakovszki Genovéva..........angol, (francia).................;2006;2007;  1. tanév (1)
  4. Kalászné Enyedi Krisztina.....magyar, latin....................;2000;2007;  7. tanév (14)
  5. Karánsebesi Balázs............tánc és dráma....................;2006;2007;  1. tanév (1)
  6. Oroszi Sándor.................informatika......................;2001;2007;  6. tanév (6)

Új tanárok:
  1. Balogh Tamás [SchP]...........biológia, földrajz...............;2007;2017;  0. tanév (10)
  2. Bozók Ferenc [SchP]...........magyar, hittan...................;2007;2008;  0. tanév (4)
  3. Rózsa Katalin.................református hittan................;2007;2024;  0. tanév (17)
  4. Starecz Zsuzsanna.............angol, magyar....................;2007;2011;  0. tanév (7)
  5. Trieb Gergelyné...............német............................;2007;2011;  0. tanév (5)

Tantestület:
  1. Albert András [SchP]..........informatika, fizika..............;2003;2009;  5. tanév (6)
  2. Balogh Tamás [SchP]...........biológia, földrajz...............;2007;2017;  1. tanév (10)
  3. Bártfai Veronika..............angol, spanyol...................;2002;2015;  6. tanév (13)
  4. Bocsa József [SchP]...........hittan...........................;1999;2011;  9. tanév (12)
  5. Bozók Ferenc [SchP]...........magyar, hittan...................;2007;2008;  1. tanév (4)
  6. Chován István.................magyar, német....................;1998; -- ; 10. tanév (27)
  7. Csorba László.................biológia, kémia, médiaismeretek..;2005;2020;  3. tanév (15)
  8. Darvas Mátyás.................latin............................;2002;2014;  6. tanév (12)
  9. dr. Kásáné Meszlényi Lívia....matematika, fizika...............;2002;2024;  6. tanév (22)
 10. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022; 17. tanév (31)
 11. Dubniczky Zsuzsanna...........rajz, biológia...................;2002;2016;  6. tanév (14)
 12. Endreffy Lóránd...............testnevelés......................;1991;2010; 17. tanév (19)
 13. Ferenczi Sándor...............magyar, (történelem).............;1992;2016; 16. tanév (24)
 14. Földváry István...............biológia, technika, hittan.......;2002;2015;  7. tanév (23)
 15. Földváryné Molnár Mária.......hittan, technika és életvitel....;2003; -- ;  5. tanév (22)
 16. Galbács Gabriella.............ének.............................;2001;2014;  9. tanév (15)
 17. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ; 15. tanév (32)
 18. Hantosné Reviczky Dóra........német............................;2004;2014;  4. tanév (10)
 19. Horváthné Stumm Erzsébet......matematika, testnevelés..........;2005; -- ;  3. tanév (20)
 20. Hujbert Tamás.................magyar...........................;2001;2014;  7. tanév (13)
 21. Ivony István..................történelem, hittan...............;2002; -- ;  6. tanév (23)
 22. Juhász Gábor..................történelem, földrajz, könyvtár...;2002;2019;  6. tanév (17)
 23. Kalász Ákos...................magyar, latin....................;2004;2024;  4. tanév (20)
 24. Kende Zoltán..................matematika, fizika...............;2000;2014;  8. tanév (14)
 25. Keserű György [SchP]..........magyar, hittan...................;2004;2011;  4. tanév (7)
 26. Kliczkó Gyuláné...............angol............................;2004;2013;  4. tanév (9)
 27. Kovács Gergely................magyar...........................;2003;2014;  5. tanév (11)
 28. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ; 13. tanév (30)
 29. Lengyel Balázs................angol............................;1999;2009;  9. tanév (10)
 30. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;2006;2017; 11. tanév (24)
 31. Moór Róbert...................matematika, fizika, informatika..;2003;2012;  5. tanév (9)
 32. Murányi Tibor.................matematika, fizika...............;1994;2014; 14. tanév (20)
 33. Nyeste Pál [SchP].............matematika, fizika...............;1999;2012;  9. tanév (13)
 34. Pálfai Remig..................történelem, latin................;1999; -- ;  9. tanév (26)
 35. Pollák Lilla..................latin, történelem, (ógörög)......;2001;2010;  7. tanév (14)
 36. Rauscher István...............kémia............................;1992;2010; 16. tanév (18)
 37. Rózsa Katalin.................református hittan................;2007;2024;  1. tanév (17)
 38. Rózsáné Zabulik Imola.........angol, (német)...................;2004;2024;  4. tanév (20)
 39. Sági Tamás....................német............................;2005;2014;  3. tanév (9)
 40. Salamon Ágota.................angol............................;2004;2020;  4. tanév (16)
 41. Salamon Tamás.................történelem, német................;2004;2008;  4. tanév (4)
 42. Starecz Zsuzsanna.............angol, magyar....................;2007;2011;  1. tanév (7)
 43. Szegeczky Tibor...............fizika, informatika..............;2006;2014;  2. tanév (8)
 44. Szemerédy Koppány.............testnevelés......................;2003;2010;  5. tanév (7)
 45. Szeri Eleonóra................testnevelés......................;2004; -- ;  4. tanév (21)
 46. Tóth Márton...................biológia, kémia, informatika.....;2005;2018;  3. tanév (13)
 47. Trieb Gergelyné...............német............................;2007;2011;  2. tanév (5)
 48. Untsch Gergely................történelem.......................;2004;2014;  4. tanév (11)
 49. Váradi Ágnes..................magyar, német....................;2003;2014;  9. tanév (15)
 50. Vass Ildikó...................francia, német...................;2005; -- ;  3. tanév (20)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Kissné Polyák Ilona gazdasági vezető  2/2
  2. dr. Oroszi Sándorné élelmezésvezető  5/12

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:
  1. Galaczi Magdolna.............. iskolatitkár  5/11
  2. Kerezsi Szabó Vera............ munkaügy  8/21
  3. Kissné Vastag Alíz............ könyvelő  4/6
  4. Komjátiné Bartos Nóra......... védőnő, gyermekvédelmi felelős  3/20
  5. Oroszi Sándor................. rendszergazda  8/11

Munkatársak:
  1. Andrásik Julianna............. portás  2/8
  2. Batári Mihályné............... takarítónő  3/7
  3. Csabai János.................. gondnok  5/7
  4. Erdélyi Györgyné.............. konyhai dolgozó  5/13
  5. Galaczi Tibor................. gondnok  5/10
  6. Gáspár Istvánné............... takarítónő  4/6
  7. Hevér Róbertné (Teri néni).... takarítónő  13/17
  8. Ivony Istvánné................ takarítónő  4/4
  9. Kovácsné Kovalcsik Margit..... konyhai dolgozó  4/13
 10. Kozma Anna.................... takarítónő  4/17
 11. Makkai Jánosné................ konyhai dolgozó  4/4
 12. Pataki Józsefné............... takarítónő  5/19
 13. Pintér Miklósné............... takarítónő  4/21
 14. Praszna László................ karbantartó  4/8
 15. Puskás Attiláné............... portás  5/11
 16. Rolencz Sándorné.............. szakácsnő  5/13
 17. Szalai Mihályné............... konyhai dolgozó  4/15
 18. Varga Istvánné................ konyhai dolgozó  4/21

2007/2008 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 50 fó, szerzetes: 8 fő, férfi: 33 fő, átlagéletkor: 42,0 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 15 fő, (35+): 17 fő, (45+): 10 fő, (55+): 5 fő, (65+): 2 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 11 fő, junior (4-6): 20 fő, medior (7-19): 19 fő, senior (20+ ): 0 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 25;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 18. (252.) tanév: 2008/2009
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Nyeste Pál [SchP] igazgató 10/13
    Albert András [SchP] igazgatóhelyettes 6/6
    Gutbrod András igazgatóhelyettes 7/13

2008. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Bozók Ferenc [SchP]...........magyar, hittan...................;2007;2008;  1. tanév (4)
  2. Salamon Tamás.................történelem, német................;2004;2008;  4. tanév (4)

Új tanárok:
  1. Laczkóné Vajda Edit...........angol............................;2008;2011;  0. tanév (3)

Tantestület:
  1. Albert András [SchP]..........informatika, fizika..............;2003;2009;  6. tanév (6)
  2. Balogh Tamás [SchP]...........biológia, földrajz...............;2007;2017;  2. tanév (10)
  3. Bártfai Veronika..............angol, spanyol...................;2002;2015;  7. tanév (13)
  4. Bocsa József [SchP]...........hittan...........................;1999;2011; 10. tanév (12)
  5. Chován István.................magyar, német....................;1998; -- ; 11. tanév (27)
  6. Csorba László.................biológia, kémia, médiaismeretek..;2005;2020;  4. tanév (15)
  7. Darvas Mátyás.................latin............................;2002;2014;  7. tanév (12)
  8. dr. Kásáné Meszlényi Lívia....matematika, fizika...............;2002;2024;  7. tanév (22)
  9. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022; 18. tanév (31)
 10. Dubniczky Zsuzsanna...........rajz, biológia...................;2002;2016;  7. tanév (14)
 11. Endreffy Lóránd...............testnevelés......................;1991;2010; 18. tanév (19)
 12. Ferenczi Sándor...............magyar, (történelem).............;1992;2016; 17. tanév (24)
 13. Földváry István...............biológia, technika, hittan.......;2002;2015;  8. tanév (23)
 14. Földváryné Molnár Mária.......hittan, technika és életvitel....;2003; -- ;  6. tanév (22)
 15. Galbács Gabriella.............ének.............................;2001;2014; 10. tanév (15)
 16. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ; 16. tanév (32)
 17. Hantosné Reviczky Dóra........német............................;2004;2014;  5. tanév (10)
 18. Horváthné Stumm Erzsébet......matematika, testnevelés..........;2005; -- ;  4. tanév (20)
 19. Hujbert Tamás.................magyar...........................;2001;2014;  8. tanév (13)
 20. Ivony István..................történelem, hittan...............;2002; -- ;  7. tanév (23)
 21. Juhász Gábor..................történelem, földrajz, könyvtár...;2002;2019;  7. tanév (17)
 22. Kalász Ákos...................magyar, latin....................;2004;2024;  5. tanév (20)
 23. Kende Zoltán..................matematika, fizika...............;2000;2014;  9. tanév (14)
 24. Keserű György [SchP]..........magyar, hittan...................;2004;2011;  5. tanév (7)
 25. Kliczkó Gyuláné...............angol............................;2004;2013;  5. tanév (9)
 26. Kovács Gergely................magyar...........................;2003;2014;  6. tanév (11)
 27. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ; 14. tanév (30)
 28. Laczkóné Vajda Edit...........angol............................;2008;2011;  1. tanév (3)
 29. Lengyel Balázs................angol............................;1999;2009; 10. tanév (10)
 30. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;2006;2017; 12. tanév (24)
 31. Moór Róbert...................matematika, fizika, informatika..;2003;2012;  6. tanév (9)
 32. Murányi Tibor.................matematika, fizika...............;1994;2014; 15. tanév (20)
 33. Nyeste Pál [SchP].............matematika, fizika...............;1999;2012; 10. tanév (13)
 34. Pálfai Remig..................történelem, latin................;1999; -- ; 10. tanév (26)
 35. Pollák Lilla..................latin, történelem, (ógörög)......;2001;2010;  8. tanév (14)
 36. Rauscher István...............kémia............................;1992;2010; 17. tanév (18)
 37. Rózsa Katalin.................református hittan................;2007;2024;  2. tanév (17)
 38. Rózsáné Zabulik Imola.........angol, (német)...................;2004;2024;  5. tanév (20)
 39. Sági Tamás....................német............................;2005;2014;  4. tanév (9)
 40. Salamon Ágota.................angol............................;2004;2020;  5. tanév (16)
 41. Starecz Zsuzsanna.............angol, magyar....................;2007;2011;  2. tanév (7)
 42. Szegeczky Tibor...............fizika, informatika..............;2006;2014;  3. tanév (8)
 43. Szemerédy Koppány.............testnevelés......................;2003;2010;  6. tanév (7)
 44. Szeri Eleonóra................testnevelés......................;2004; -- ;  5. tanév (21)
 45. Tóth Márton...................biológia, kémia, informatika.....;2005;2018;  4. tanév (13)
 46. Trieb Gergelyné...............német............................;2007;2011;  3. tanév (5)
 47. Untsch Gergely................történelem.......................;2004;2014;  5. tanév (11)
 48. Váradi Ágnes..................magyar, német....................;2003;2014; 10. tanév (15)
 49. Vass Ildikó...................francia, német...................;2005; -- ;  4. tanév (20)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Pintér Gáborné gazdasági vezető  5/21
  2. dr. Oroszi Sándorné élelmezésvezető  6/12

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:
  1. Galaczi Magdolna.............. iskolatitkár  6/11
  2. Kerezsi Szabó Vera............ munkaügy  9/21
  3. Kissné Vastag Alíz............ könyvelő  5/6
  4. Komjátiné Bartos Nóra......... védőnő, gyermekvédelmi felelős  4/20
  5. Oroszi Sándor................. rendszergazda  9/11

Munkatársak:
  1. Andrásik Julianna............. portás  3/8
  2. Batári Mihályné............... takarítónő  4/7
  3. Csabai János.................. gondnok  6/7
  4. Erdélyi Györgyné.............. konyhai dolgozó  6/13
  5. Galaczi Tibor................. gondnok  6/10
  6. Gáspár Istvánné............... takarítónő  5/6
  7. Hevér Róbertné (Teri néni).... takarítónő  14/17
  8. Kovácsné Kovalcsik Margit..... konyhai dolgozó  5/13
  9. Kozma Anna.................... takarítónő  5/17
 10. Máneszné Kondor Marianna...... takarítónő  1/9
 11. Pataki Józsefné............... takarítónő  6/19
 12. Pintér Miklósné............... takarítónő  5/21
 13. Praszna László................ karbantartó  5/8
 14. Puskás Attiláné............... portás  6/11
 15. Rodákné Bogdán Mónika......... szakácsnő  1/16
 16. Rolencz Sándorné.............. szakácsnő  6/13
 17. Szalai Mihályné............... konyhai dolgozó  5/15
 18. Varga Istvánné................ konyhai dolgozó  5/21

2008/2009 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 49 fó, szerzetes: 7 fő, férfi: 31 fő, átlagéletkor: 43,1 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 13 fő, (35+): 16 fő, (45+): 12 fő, (55+): 5 fő, (65+): 2 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 6 fő, junior (4-6): 18 fő, medior (7-19): 25 fő, senior (20+ ): 0 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 25;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 19. (253.) tanév: 2009/2010
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Nyeste Pál [SchP] igazgató 11/13
    Gutbrod András igazgatóhelyettes 8/13
    Ivony István igazgatóhelyettes 1/6

2009. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Albert András [SchP]..........informatika, fizika..............;2003;2009;  6. tanév (6)
  2. Lengyel Balázs................angol............................;1999;2009; 10. tanév (10)

Új tanárok:
  1. Balogh Eszter Borbála.........fejlesztő pedagógus..............;2009;2014;  0. tanév (5)
  2. dr. Hortoványi Judit..........földrajz, rajz...................;2009; -- ;  0. tanév (16)
  3. Sik Péter.....................angol, (magyar)..................;2009;2020;  0. tanév (11)
  4. Szabó-Pál Eszter..............matematika, földrajz.............;2009; -- ;  0. tanév (16)
  5. Szabó-Pál Tibor...............történelem, latin, olasz.........;2009; -- ;  0. tanév (16)
  6. Szentesi Imre.................matematika, fizika...............;2009; -- ;  0. tanév (16)

Tantestület:
  1. Balogh Eszter Borbála.........fejlesztő pedagógus..............;2009;2014;  1. tanév (5)
  2. Balogh Tamás [SchP]...........biológia, földrajz...............;2007;2017;  3. tanév (10)
  3. Bártfai Veronika..............angol, spanyol...................;2002;2015;  8. tanév (13)
  4. Bocsa József [SchP]...........hittan...........................;1999;2011; 11. tanév (12)
  5. Chován István.................magyar, német....................;1998; -- ; 12. tanév (27)
  6. Csorba László.................biológia, kémia, médiaismeretek..;2005;2020;  5. tanév (15)
  7. Darvas Mátyás.................latin............................;2002;2014;  8. tanév (12)
  8. dr. Hortoványi Judit..........földrajz, rajz...................;2009; -- ;  1. tanév (16)
  9. dr. Kásáné Meszlényi Lívia....matematika, fizika...............;2002;2024;  8. tanév (22)
 10. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022; 19. tanév (31)
 11. Dubniczky Zsuzsanna...........rajz, biológia...................;2002;2016;  8. tanév (14)
 12. Endreffy Lóránd...............testnevelés......................;1991;2010; 19. tanév (19)
 13. Ferenczi Sándor...............magyar, (történelem).............;1992;2016; 18. tanév (24)
 14. Földváry István...............biológia, technika, hittan.......;2002;2015;  9. tanév (23)
 15. Földváryné Molnár Mária.......hittan, technika és életvitel....;2003; -- ;  7. tanév (22)
 16. Galbács Gabriella.............ének.............................;2001;2014; 11. tanév (15)
 17. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ; 17. tanév (32)
 18. Hantosné Reviczky Dóra........német............................;2004;2014;  6. tanév (10)
 19. Horváthné Stumm Erzsébet......matematika, testnevelés..........;2005; -- ;  5. tanév (20)
 20. Hujbert Tamás.................magyar...........................;2001;2014;  9. tanév (13)
 21. Ivony István..................történelem, hittan...............;2002; -- ;  8. tanév (23)
 22. Juhász Gábor..................történelem, földrajz, könyvtár...;2002;2019;  8. tanév (17)
 23. Kalász Ákos...................magyar, latin....................;2004;2024;  6. tanév (20)
 24. Kende Zoltán..................matematika, fizika...............;2000;2014; 10. tanév (14)
 25. Keserű György [SchP]..........magyar, hittan...................;2004;2011;  6. tanév (7)
 26. Kliczkó Gyuláné...............angol............................;2004;2013;  6. tanév (9)
 27. Kovács Gergely................magyar...........................;2003;2014;  7. tanév (11)
 28. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ; 15. tanév (30)
 29. Laczkóné Vajda Edit...........angol............................;2008;2011;  2. tanév (3)
 30. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;2006;2017; 13. tanév (24)
 31. Moór Róbert...................matematika, fizika, informatika..;2003;2012;  7. tanév (9)
 32. Murányi Tibor.................matematika, fizika...............;1994;2014; 16. tanév (20)
 33. Nyeste Pál [SchP].............matematika, fizika...............;1999;2012; 11. tanév (13)
 34. Pálfai Remig..................történelem, latin................;1999; -- ; 11. tanév (26)
 35. Pollák Lilla..................latin, történelem, (ógörög)......;2001;2010;  9. tanév (14)
 36. Rauscher István...............kémia............................;1992;2010; 18. tanév (18)
 37. Rózsa Katalin.................református hittan................;2007;2024;  3. tanév (17)
 38. Rózsáné Zabulik Imola.........angol, (német)...................;2004;2024;  6. tanév (20)
 39. Sági Tamás....................német............................;2005;2014;  5. tanév (9)
 40. Salamon Ágota.................angol............................;2004;2020;  6. tanév (16)
 41. Sik Péter.....................angol, (magyar)..................;2009;2020;  1. tanév (11)
 42. Starecz Zsuzsanna.............angol, magyar....................;2007;2011;  3. tanév (7)
 43. Szabó-Pál Eszter..............matematika, földrajz.............;2009; -- ;  1. tanév (16)
 44. Szabó-Pál Tibor...............történelem, latin, olasz.........;2009; -- ;  1. tanév (16)
 45. Szegeczky Tibor...............fizika, informatika..............;2006;2014;  4. tanév (8)
 46. Szemerédy Koppány.............testnevelés......................;2003;2010;  7. tanév (7)
 47. Szentesi Imre.................matematika, fizika...............;2009; -- ;  1. tanév (16)
 48. Szeri Eleonóra................testnevelés......................;2004; -- ;  6. tanév (21)
 49. Tóth Márton...................biológia, kémia, informatika.....;2005;2018;  5. tanév (13)
 50. Trieb Gergelyné...............német............................;2007;2011;  4. tanév (5)
 51. Untsch Gergely................történelem.......................;2004;2014;  6. tanév (11)
 52. Váradi Ágnes..................magyar, német....................;2003;2014; 11. tanév (15)
 53. Vass Ildikó...................francia, német...................;2005; -- ;  5. tanév (20)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Pintér Gáborné gazdasági vezető  6/21
  2. dr. Oroszi Sándorné élelmezésvezető  7/12

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:
  1. Csizmadia Andrea.............. könyvelő  1/1
  2. Galaczi Magdolna.............. iskolatitkár  7/11
  3. Kerezsi Szabó Vera............ munkaügy  10/21
  4. Kissné Vastag Alíz............ könyvelő  6/6
  5. Komjátiné Bartos Nóra......... védőnő, gyermekvédelmi felelős  5/20
  6. Oroszi Sándor................. rendszergazda  10/11

Munkatársak:
  1. Andrásik Julianna............. portás  4/8
  2. Batári Mihályné............... takarítónő  5/7
  3. Csabai János.................. gondnok  7/7
  4. Erdélyi Györgyné.............. konyhai dolgozó  7/13
  5. Galaczi Tibor................. gondnok  7/10
  6. Gáspár Istvánné............... takarítónő  6/6
  7. Hevér Róbertné (Teri néni).... takarítónő  15/17
  8. Kovácsné Kovalcsik Margit..... konyhai dolgozó  6/13
  9. Kozma Anna.................... takarítónő  6/17
 10. Makkai Jánosné................ konyhai dolgozó  1/8
 11. Máneszné Kondor Marianna...... takarítónő  2/9
 12. Pataki Józsefné............... takarítónő  7/19
 13. Pintér Miklósné............... takarítónő  6/21
 14. Praszna László................ karbantartó  6/8
 15. Puskás Attiláné............... portás  7/11
 16. Rodákné Bogdán Mónika......... szakácsnő  2/16
 17. Rolencz Sándorné.............. szakácsnő  7/13
 18. Szalai Mihályné............... konyhai dolgozó  6/15
 19. Varga Istvánné................ konyhai dolgozó  6/21

2009/2010 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 53 fó, szerzetes: 6 fő, férfi: 32 fő, átlagéletkor: 43,4 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 11 fő, (35+): 20 fő, (45+): 13 fő, (55+): 5 fő, (65+): 3 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 10 fő, junior (4-6): 15 fő, medior (7-19): 28 fő, senior (20+ ): 0 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 27;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 20. (254.) tanév: 2010/2011
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Nyeste Pál [SchP] igazgató 12/13
    Gutbrod András igazgatóhelyettes 9/13
    Ivony István igazgatóhelyettes 2/6
    Kalász Ákos igazgatóhelyettes 1/7

2010. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Endreffy Lóránd...............testnevelés......................;1991;2010; 19. tanév (19)
  2. Pollák Lilla..................latin, történelem, (ógörög)......;2001;2010;  9. tanév (14)
  3. Rauscher István...............kémia............................;1992;2010; 18. tanév (18)
  4. Szemerédy Koppány.............testnevelés......................;2003;2010;  7. tanév (7)

Új tanárok:
  1. Detre János...................evangélikus hittan...............;2010; -- ;  0. tanév (15)
  2. Holman Ferenc.................testnevelés......................;2010;2013;  0. tanév (4)
  3. Hujbert Áron..................prefektus........................;2010;2013;  0. tanév (3)
  4. Kun Dávid.....................testnevelés......................;2010;2011;  0. tanév (1)
  5. Sebesi Zsuzsanna..............magyar, angol....................;2010; -- ;  0. tanév (15)

Tantestület:
  1. Balogh Eszter Borbála.........fejlesztő pedagógus..............;2009;2014;  2. tanév (5)
  2. Balogh Tamás [SchP]...........biológia, földrajz...............;2007;2017;  4. tanév (10)
  3. Bártfai Veronika..............angol, spanyol...................;2002;2015;  9. tanév (13)
  4. Bocsa József [SchP]...........hittan...........................;1999;2011; 12. tanév (12)
  5. Chován István.................magyar, német....................;1998; -- ; 13. tanév (27)
  6. Csorba László.................biológia, kémia, médiaismeretek..;2005;2020;  6. tanév (15)
  7. Darvas Mátyás.................latin............................;2002;2014;  9. tanév (12)
  8. Detre János...................evangélikus hittan...............;2010; -- ;  1. tanév (15)
  9. dr. Hortoványi Judit..........földrajz, rajz...................;2009; -- ;  2. tanév (16)
 10. dr. Kásáné Meszlényi Lívia....matematika, fizika...............;2002;2024;  9. tanév (22)
 11. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022; 20. tanév (31)
 12. Dubniczky Zsuzsanna...........rajz, biológia...................;2002;2016;  9. tanév (14)
 13. Ferenczi Sándor...............magyar, (történelem).............;1992;2016; 19. tanév (24)
 14. Földváry István...............biológia, technika, hittan.......;2002;2015; 10. tanév (23)
 15. Földváryné Molnár Mária.......hittan, technika és életvitel....;2003; -- ;  8. tanév (22)
 16. Galbács Gabriella.............ének.............................;2001;2014; 12. tanév (15)
 17. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ; 18. tanév (32)
 18. Hantosné Reviczky Dóra........német............................;2004;2014;  7. tanév (10)
 19. Holman Ferenc.................testnevelés......................;2010;2013;  1. tanév (4)
 20. Horváthné Stumm Erzsébet......matematika, testnevelés..........;2005; -- ;  6. tanév (20)
 21. Hujbert Áron..................prefektus........................;2010;2013;  1. tanév (3)
 22. Hujbert Tamás.................magyar...........................;2001;2014; 10. tanév (13)
 23. Ivony István..................történelem, hittan...............;2002; -- ;  9. tanév (23)
 24. Juhász Gábor..................történelem, földrajz, könyvtár...;2002;2019;  9. tanév (17)
 25. Kalász Ákos...................magyar, latin....................;2004;2024;  7. tanév (20)
 26. Kende Zoltán..................matematika, fizika...............;2000;2014; 11. tanév (14)
 27. Keserű György [SchP]..........magyar, hittan...................;2004;2011;  7. tanév (7)
 28. Kliczkó Gyuláné...............angol............................;2004;2013;  7. tanév (9)
 29. Kovács Gergely................magyar...........................;2003;2014;  8. tanév (11)
 30. Kun Dávid.....................testnevelés......................;2010;2011;  1. tanév (1)
 31. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ; 16. tanév (30)
 32. Laczkóné Vajda Edit...........angol............................;2008;2011;  3. tanév (3)
 33. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;2006;2017; 14. tanév (24)
 34. Moór Róbert...................matematika, fizika, informatika..;2003;2012;  8. tanév (9)
 35. Murányi Tibor.................matematika, fizika...............;1994;2014; 17. tanév (20)
 36. Nyeste Pál [SchP].............matematika, fizika...............;1999;2012; 12. tanév (13)
 37. Pálfai Remig..................történelem, latin................;1999; -- ; 12. tanév (26)
 38. Rózsa Katalin.................református hittan................;2007;2024;  4. tanév (17)
 39. Rózsáné Zabulik Imola.........angol, (német)...................;2004;2024;  7. tanév (20)
 40. Sági Tamás....................német............................;2005;2014;  6. tanév (9)
 41. Salamon Ágota.................angol............................;2004;2020;  7. tanév (16)
 42. Sebesi Zsuzsanna..............magyar, angol....................;2010; -- ;  1. tanév (15)
 43. Sik Péter.....................angol, (magyar)..................;2009;2020;  2. tanév (11)
 44. Starecz Zsuzsanna.............angol, magyar....................;2007;2011;  4. tanév (7)
 45. Szabó-Pál Eszter..............matematika, földrajz.............;2009; -- ;  2. tanév (16)
 46. Szabó-Pál Tibor...............történelem, latin, olasz.........;2009; -- ;  2. tanév (16)
 47. Szegeczky Tibor...............fizika, informatika..............;2006;2014;  5. tanév (8)
 48. Szentesi Imre.................matematika, fizika...............;2009; -- ;  2. tanév (16)
 49. Szeri Eleonóra................testnevelés......................;2004; -- ;  7. tanév (21)
 50. Tóth Márton...................biológia, kémia, informatika.....;2005;2018;  6. tanév (13)
 51. Trieb Gergelyné...............német............................;2007;2011;  5. tanév (5)
 52. Untsch Gergely................történelem.......................;2004;2014;  7. tanév (11)
 53. Váradi Ágnes..................magyar, német....................;2003;2014; 12. tanév (15)
 54. Vass Ildikó...................francia, német...................;2005; -- ;  6. tanév (20)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Pintér Gáborné gazdasági vezető  7/21
  2. dr. Oroszi Sándorné élelmezésvezető  8/12
  3. Dilong Sándor műszaki vezető  1/5

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:
  1. Galaczi Magdolna.............. iskolatitkár  8/11
  2. Kerezsi Szabó Vera............ munkaügy  11/21
  3. Komjátiné Bartos Nóra......... védőnő, gyermekvédelmi felelős  6/20
  4. Moravec Bernadet.............. könyvelő  1/6
  5. Oroszi Sándor................. rendszergazda  11/11

Munkatársak:
  1. Andrásik Julianna............. portás  5/8
  2. Batári Mihályné............... takarítónő  6/7
  3. Erdélyi Györgyné.............. konyhai dolgozó  8/13
  4. Galaczi Tibor................. gondnok  8/10
  5. Hevér Róbertné (Teri néni).... takarítónő  16/17
  6. Ivánkay József................ karbantartó  1/3
  7. Kláb Mária.................... takarítónő  1/4
  8. Kovácsné Kovalcsik Margit..... konyhai dolgozó  7/13
  9. Kozma Anna.................... takarítónő  7/17
 10. Makkai Jánosné................ konyhai dolgozó  2/8
 11. Máneszné Kondor Marianna...... takarítónő  3/9
 12. Pataki Józsefné............... takarítónő  8/19
 13. Pintér Miklósné............... takarítónő  7/21
 14. Praszna László................ karbantartó  7/8
 15. Puskás Attiláné............... portás  8/11
 16. Rodákné Bogdán Mónika......... szakácsnő  3/16
 17. Rolencz Sándorné.............. szakácsnő  8/13
 18. Szalai Mihályné............... konyhai dolgozó  7/15
 19. Szekeres Ambrus............... szakács  1/4
 20. Varga Istvánné................ konyhai dolgozó  7/21
 21. Zomborka Istvánné............. takarítónő  1/4

2010/2011 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 54 fó, szerzetes: 6 fő, férfi: 33 fő, átlagéletkor: 42,9 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 12 fő, (35+): 19 fő, (45+): 14 fő, (55+): 6 fő, (65+): 1 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 12 fő, junior (4-6): 10 fő, medior (7-19): 31 fő, senior (20+ ): 1 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 29;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 21. (255.) tanév: 2011/2012
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Nyeste Pál [SchP] igazgató 13/13
    Gutbrod András igazgatóhelyettes 10/13
    Ivony István igazgatóhelyettes 3/6
    Kalász Ákos igazgatóhelyettes 2/7

2011. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Bocsa József [SchP]...........hittan...........................;1999;2011; 12. tanév (12)
  2. Keserű György [SchP]..........magyar, hittan...................;2004;2011;  7. tanév (7)
  3. Kun Dávid.....................testnevelés......................;2010;2011;  1. tanév (1)
  4. Laczkóné Vajda Edit...........angol............................;2008;2011;  3. tanév (3)
  5. Starecz Zsuzsanna.............angol, magyar....................;2007;2011;  4. tanév (7)
  6. Trieb Gergelyné...............német............................;2007;2011;  5. tanév (5)

Új tanárok:
  1. Erdélyi Balázs................magyar, filozófia................;2011;2015;  0. tanév (4)
  2. Fittler Zsuzsanna.............biológia, kémia..................;2011;2012;  0. tanév (1)
  3. Fuchs Ágnes...................prefekta.........................;2011;2012;  0. tanév (1)
  4. Fuchsné Hattinger Zsuzsanna...matematika, fizika...............;2011;2018;  0. tanév (7)
  5. Kovácsné Csillár Zsuzsanna....ifjúságvédelmi felelős...........;2011;2015;  0. tanév (4)
  6. Palkó Balázs..................magyar, angol....................;2011; -- ;  0. tanév (14)
  7. Pelsőczy Attila...............testnevelés......................;2011;2015;  0. tanév (4)
  8. Pollák Lilla..................latin, történelem, (ógörög)......;2011;2016;  0. tanév (14)
  9. Schirmer, Karin...............német............................;2011;2013;  0. tanév (2)
 10. Szórád Ágnes..................prefekta.........................;2011;2014;  0. tanév (4)
 11. Turócziné Kiscsatári Nóra.....matematika, informatika..........;2011;2014;  0. tanév (9)

Tantestület:
  1. Balogh Eszter Borbála.........fejlesztő pedagógus..............;2009;2014;  3. tanév (5)
  2. Balogh Tamás [SchP]...........biológia, földrajz...............;2007;2017;  5. tanév (10)
  3. Bártfai Veronika..............angol, spanyol...................;2002;2015; 10. tanév (13)
  4. Chován István.................magyar, német....................;1998; -- ; 14. tanév (27)
  5. Csorba László.................biológia, kémia, médiaismeretek..;2005;2020;  7. tanév (15)
  6. Darvas Mátyás.................latin............................;2002;2014; 10. tanév (12)
  7. Detre János...................evangélikus hittan...............;2010; -- ;  2. tanév (15)
  8. dr. Hortoványi Judit..........földrajz, rajz...................;2009; -- ;  3. tanév (16)
  9. dr. Kásáné Meszlényi Lívia....matematika, fizika...............;2002;2024; 10. tanév (22)
 10. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022; 21. tanév (31)
 11. Dubniczky Zsuzsanna...........rajz, biológia...................;2002;2016; 10. tanév (14)
 12. Erdélyi Balázs................magyar, filozófia................;2011;2015;  1. tanév (4)
 13. Ferenczi Sándor...............magyar, (történelem).............;1992;2016; 20. tanév (24)
 14. Fittler Zsuzsanna.............biológia, kémia..................;2011;2012;  1. tanév (1)
 15. Földváry István...............biológia, technika, hittan.......;2002;2015; 11. tanév (23)
 16. Földváryné Molnár Mária.......hittan, technika és életvitel....;2003; -- ;  9. tanév (22)
 17. Fuchs Ágnes...................prefekta.........................;2011;2012;  1. tanév (1)
 18. Fuchsné Hattinger Zsuzsanna...matematika, fizika...............;2011;2018;  1. tanév (7)
 19. Galbács Gabriella.............ének.............................;2001;2014; 13. tanév (15)
 20. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ; 19. tanév (32)
 21. Hantosné Reviczky Dóra........német............................;2004;2014;  8. tanév (10)
 22. Holman Ferenc.................testnevelés......................;2010;2013;  2. tanév (4)
 23. Horváthné Stumm Erzsébet......matematika, testnevelés..........;2005; -- ;  7. tanév (20)
 24. Hujbert Áron..................prefektus........................;2010;2013;  2. tanév (3)
 25. Hujbert Tamás.................magyar...........................;2001;2014; 11. tanév (13)
 26. Ivony István..................történelem, hittan...............;2002; -- ; 10. tanév (23)
 27. Juhász Gábor..................történelem, földrajz, könyvtár...;2002;2019; 10. tanév (17)
 28. Kalász Ákos...................magyar, latin....................;2004;2024;  8. tanév (20)
 29. Kende Zoltán..................matematika, fizika...............;2000;2014; 12. tanév (14)
 30. Kliczkó Gyuláné...............angol............................;2004;2013;  8. tanév (9)
 31. Kovács Gergely................magyar...........................;2003;2014;  9. tanév (11)
 32. Kovácsné Csillár Zsuzsanna....ifjúságvédelmi felelős...........;2011;2015;  1. tanév (4)
 33. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ; 17. tanév (30)
 34. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;2006;2017; 15. tanév (24)
 35. Moór Róbert...................matematika, fizika, informatika..;2003;2012;  9. tanév (9)
 36. Murányi Tibor.................matematika, fizika...............;1994;2014; 18. tanév (20)
 37. Nyeste Pál [SchP].............matematika, fizika...............;1999;2012; 13. tanév (13)
 38. Pálfai Remig..................történelem, latin................;1999; -- ; 13. tanév (26)
 39. Palkó Balázs..................magyar, angol....................;2011; -- ;  1. tanév (14)
 40. Pelsőczy Attila...............testnevelés......................;2011;2015;  1. tanév (4)
 41. Pollák Lilla..................latin, történelem, (ógörög)......;2011;2016; 10. tanév (14)
 42. Rózsa Katalin.................református hittan................;2007;2024;  5. tanév (17)
 43. Rózsáné Zabulik Imola.........angol, (német)...................;2004;2024;  8. tanév (20)
 44. Sági Tamás....................német............................;2005;2014;  7. tanév (9)
 45. Salamon Ágota.................angol............................;2004;2020;  8. tanév (16)
 46. Schirmer, Karin...............német............................;2011;2013;  1. tanév (2)
 47. Sebesi Zsuzsanna..............magyar, angol....................;2010; -- ;  2. tanév (15)
 48. Sik Péter.....................angol, (magyar)..................;2009;2020;  3. tanév (11)
 49. Szabó-Pál Eszter..............matematika, földrajz.............;2009; -- ;  3. tanév (16)
 50. Szabó-Pál Tibor...............történelem, latin, olasz.........;2009; -- ;  3. tanév (16)
 51. Szegeczky Tibor...............fizika, informatika..............;2006;2014;  6. tanév (8)
 52. Szentesi Imre.................matematika, fizika...............;2009; -- ;  3. tanév (16)
 53. Szeri Eleonóra................testnevelés......................;2004; -- ;  8. tanév (21)
 54. Szórád Ágnes..................prefekta.........................;2011;2014;  1. tanév (4)
 55. Tóth Márton...................biológia, kémia, informatika.....;2005;2018;  7. tanév (13)
 56. Turócziné Kiscsatári Nóra.....matematika, informatika..........;2011;2014;  1. tanév (9)
 57. Untsch Gergely................történelem.......................;2004;2014;  8. tanév (11)
 58. Váradi Ágnes..................magyar, német....................;2003;2014; 13. tanév (15)
 59. Vass Ildikó...................francia, német...................;2005; -- ;  7. tanév (20)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Pintér Gáborné gazdasági vezető  8/21
  2. dr. Oroszi Sándorné élelmezésvezető  9/12
  3. Dilong Sándor műszaki vezető  2/5

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:
  1. Galaczi Magdolna.............. iskolatitkár  9/11
  2. Kerezsi Szabó Vera............ munkaügy  12/21
  3. Komjátiné Bartos Nóra......... védőnő, gyermekvédelmi felelős  7/20
  4. Kovácsné Csillár Zsuzsanna.... ifjúságvédelmi felelős  1/4
  5. Moravec Bernadet.............. könyvelő  2/6
  6. Szűcs Attila.................. rendszergazda  1/1

Munkatársak:
  1. Andrásik Julianna............. portás  6/8
  2. Batári Mihályné............... takarítónő  7/7
  3. Erdélyi Györgyné.............. konyhai dolgozó  9/13
  4. Galaczi Tibor................. gondnok  9/10
  5. Hevér Róbertné (Teri néni).... takarítónő  17/17
  6. Ivánkay József................ karbantartó  2/3
  7. Kláb Mária.................... takarítónő  2/4
  8. Kovácsné Kovalcsik Margit..... konyhai dolgozó  8/13
  9. Kozma Anna.................... takarítónő  8/17
 10. Makkai Jánosné................ konyhai dolgozó  3/8
 11. Máneszné Kondor Marianna...... takarítónő  4/9
 12. Marková Angelika.............. takarítónő  1/5
 13. Máténé Bus Katalin............ takarítónő  1/3
 14. Pataki Józsefné............... takarítónő  9/19
 15. Pintér Miklósné............... takarítónő  8/21
 16. Praszna László................ karbantartó  8/8
 17. Puskás Attiláné............... portás  9/11
 18. Rodákné Bogdán Mónika......... szakácsnő  4/16
 19. Rolencz Sándorné.............. szakácsnő  9/13
 20. Szalai Mihályné............... konyhai dolgozó  8/15
 21. Szekeres Ambrus............... szakács  2/4
 22. Varga Istvánné................ konyhai dolgozó  8/21
 23. Zomborka Istvánné............. takarítónő  2/4

2011/2012 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 59 fó, szerzetes: 4 fő, férfi: 33 fő, átlagéletkor: 43,8 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 12 fő, (35+): 20 fő, (45+): 16 fő, (55+): 8 fő, (65+): 1 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 20 fő, junior (4-6): 3 fő, medior (7-19): 34 fő, senior (20+ ): 2 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 32;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 22. (256.) tanév: 2012/2013
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Futó Béla [SchP] igazgató 1/5
    Gutbrod András igazgatóhelyettes 11/13
    Ivony István igazgatóhelyettes 4/6
    Kalász Ákos igazgatóhelyettes 3/7

2012. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Fittler Zsuzsanna.............biológia, kémia..................;2011;2012;  1. tanév (1)
  2. Fuchs Ágnes...................prefekta.........................;2011;2012;  1. tanév (1)
  3. Moór Róbert...................matematika, fizika, informatika..;2003;2012;  9. tanév (9)
  4. Nyeste Pál [SchP].............matematika, fizika...............;1999;2012; 13. tanév (13)

Új tanárok:
  1. Debreczeni Éva................matematika, fizika...............;2012; -- ;  0. tanév (13)
  2. Futó Béla [SchP]..............matematika, fizika...............;2012;2017;  0. tanév (5)
  3. Varga Judit...................informatika......................;2012;2013;  0. tanév (1)

Tantestület:
  1. Balogh Eszter Borbála.........fejlesztő pedagógus..............;2009;2014;  4. tanév (5)
  2. Balogh Tamás [SchP]...........biológia, földrajz...............;2007;2017;  6. tanév (10)
  3. Bártfai Veronika..............angol, spanyol...................;2002;2015; 11. tanév (13)
  4. Chován István.................magyar, német....................;1998; -- ; 15. tanév (27)
  5. Csorba László.................biológia, kémia, médiaismeretek..;2005;2020;  8. tanév (15)
  6. Darvas Mátyás.................latin............................;2002;2014; 11. tanév (12)
  7. Debreczeni Éva................matematika, fizika...............;2012; -- ;  1. tanév (13)
  8. Detre János...................evangélikus hittan...............;2010; -- ;  3. tanév (15)
  9. dr. Hortoványi Judit..........földrajz, rajz...................;2009; -- ;  4. tanév (16)
 10. dr. Kásáné Meszlényi Lívia....matematika, fizika...............;2002;2024; 11. tanév (22)
 11. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022; 22. tanév (31)
 12. Dubniczky Zsuzsanna...........rajz, biológia...................;2002;2016; 11. tanév (14)
 13. Erdélyi Balázs................magyar, filozófia................;2011;2015;  2. tanév (4)
 14. Ferenczi Sándor...............magyar, (történelem).............;1992;2016; 21. tanév (24)
 15. Földváry István...............biológia, technika, hittan.......;2002;2015; 12. tanév (23)
 16. Földváryné Molnár Mária.......hittan, technika és életvitel....;2003; -- ; 10. tanév (22)
 17. Fuchsné Hattinger Zsuzsanna...matematika, fizika...............;2011;2018;  2. tanév (7)
 18. Futó Béla [SchP]..............matematika, fizika...............;2012;2017;  1. tanév (5)
 19. Galbács Gabriella.............ének.............................;2001;2014; 14. tanév (15)
 20. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ; 20. tanév (32)
 21. Hantosné Reviczky Dóra........német............................;2004;2014;  9. tanév (10)
 22. Holman Ferenc.................testnevelés......................;2010;2013;  3. tanév (4)
 23. Horváthné Stumm Erzsébet......matematika, testnevelés..........;2005; -- ;  8. tanév (20)
 24. Hujbert Áron..................prefektus........................;2010;2013;  3. tanév (3)
 25. Hujbert Tamás.................magyar...........................;2001;2014; 12. tanév (13)
 26. Ivony István..................történelem, hittan...............;2002; -- ; 11. tanév (23)
 27. Juhász Gábor..................történelem, földrajz, könyvtár...;2002;2019; 11. tanév (17)
 28. Kalász Ákos...................magyar, latin....................;2004;2024;  9. tanév (20)
 29. Kende Zoltán..................matematika, fizika...............;2000;2014; 13. tanév (14)
 30. Kliczkó Gyuláné...............angol............................;2004;2013;  9. tanév (9)
 31. Kovács Gergely................magyar...........................;2003;2014; 10. tanév (11)
 32. Kovácsné Csillár Zsuzsanna....ifjúságvédelmi felelős...........;2011;2015;  2. tanév (4)
 33. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ; 18. tanév (30)
 34. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;2006;2017; 16. tanév (24)
 35. Murányi Tibor.................matematika, fizika...............;1994;2014; 19. tanév (20)
 36. Pálfai Remig..................történelem, latin................;1999; -- ; 14. tanév (26)
 37. Palkó Balázs..................magyar, angol....................;2011; -- ;  2. tanév (14)
 38. Pelsőczy Attila...............testnevelés......................;2011;2015;  2. tanév (4)
 39. Pollák Lilla..................latin, történelem, (ógörög)......;2011;2016; 11. tanév (14)
 40. Rózsa Katalin.................református hittan................;2007;2024;  6. tanév (17)
 41. Rózsáné Zabulik Imola.........angol, (német)...................;2004;2024;  9. tanév (20)
 42. Sági Tamás....................német............................;2005;2014;  8. tanév (9)
 43. Salamon Ágota.................angol............................;2004;2020;  9. tanév (16)
 44. Schirmer, Karin...............német............................;2011;2013;  2. tanév (2)
 45. Sebesi Zsuzsanna..............magyar, angol....................;2010; -- ;  3. tanév (15)
 46. Sik Péter.....................angol, (magyar)..................;2009;2020;  4. tanév (11)
 47. Szabó-Pál Eszter..............matematika, földrajz.............;2009; -- ;  4. tanév (16)
 48. Szabó-Pál Tibor...............történelem, latin, olasz.........;2009; -- ;  4. tanév (16)
 49. Szegeczky Tibor...............fizika, informatika..............;2006;2014;  7. tanév (8)
 50. Szentesi Imre.................matematika, fizika...............;2009; -- ;  4. tanév (16)
 51. Szeri Eleonóra................testnevelés......................;2004; -- ;  9. tanév (21)
 52. Szórád Ágnes..................prefekta.........................;2011;2014;  2. tanév (4)
 53. Tóth Márton...................biológia, kémia, informatika.....;2005;2018;  8. tanév (13)
 54. Turócziné Kiscsatári Nóra.....matematika, informatika..........;2011;2014;  2. tanév (9)
 55. Untsch Gergely................történelem.......................;2004;2014;  9. tanév (11)
 56. Váradi Ágnes..................magyar, német....................;2003;2014; 14. tanév (15)
 57. Varga Judit...................informatika......................;2012;2013;  1. tanév (1)
 58. Vass Ildikó...................francia, német...................;2005; -- ;  8. tanév (20)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Pintér Gáborné gazdasági vezető  9/21
  2. dr. Oroszi Sándorné élelmezésvezető  10/12
  3. Dilong Sándor műszaki vezető  3/5

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:
  1. Galaczi Magdolna.............. iskolatitkár  10/11
  2. Juhász Krisztián.............. ped. asszisztens  1/2
  3. Kerezsi Szabó Vera............ munkaügy  13/21
  4. Komjátiné Bartos Nóra......... védőnő, gyermekvédelmi felelős  8/20
  5. Kovácsné Csillár Zsuzsanna.... ifjúságvédelmi felelős  2/4
  6. Moravec Bernadet.............. könyvelő  3/6

Munkatársak:
  1. Andrásik Julianna............. portás  7/8
  2. Erdélyi Györgyné.............. konyhai dolgozó  10/13
  3. Galaczi Tibor................. gondnok  10/10
  4. Ivánkay József................ karbantartó  3/3
  5. Kláb Mária.................... takarítónő  3/4
  6. Kovácsné Kovalcsik Margit..... konyhai dolgozó  9/13
  7. Kozma Anna.................... takarítónő  9/17
  8. Magyar Gyula.................. takarító  1/3
  9. Makkai Jánosné................ konyhai dolgozó  4/8
 10. Máneszné Kondor Marianna...... takarítónő  5/9
 11. Marková Angelika.............. takarítónő  2/5
 12. Máténé Bus Katalin............ takarítónő  2/3
 13. Pataki Józsefné............... takarítónő  10/19
 14. Pintér Miklósné............... takarítónő  9/21
 15. Puskás Attiláné............... portás  10/11
 16. Rodákné Bogdán Mónika......... szakácsnő  5/16
 17. Rolencz Sándorné.............. szakácsnő  10/13
 18. Szalai Mihályné............... konyhai dolgozó  9/15
 19. Szekeres Ambrus............... szakács  3/4
 20. Varga Istvánné................ konyhai dolgozó  9/21
 21. Zomborka Istvánné............. takarítónő  3/4

2012/2013 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 58 fó, szerzetes: 4 fő, férfi: 32 fő, átlagéletkor: 44,8 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 9 fő, (35+): 20 fő, (45+): 16 fő, (55+): 10 fő, (65+): 1 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 15 fő, junior (4-6): 8 fő, medior (7-19): 32 fő, senior (20+ ): 3 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 30;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 23. (257.) tanév: 2013/2014
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Futó Béla [SchP] igazgató 2/5
    Gutbrod András igazgatóhelyettes 12/13
    Ivony István igazgatóhelyettes 5/6
    Kalász Ákos igazgatóhelyettes 4/7

2013. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Holman Ferenc.................testnevelés......................;2010;2013;  3. tanév (4)
  2. Hujbert Áron..................prefektus........................;2010;2013;  3. tanév (3)
  3. Kliczkó Gyuláné...............angol............................;2004;2013;  9. tanév (9)
  4. Schirmer, Karin...............német............................;2011;2013;  2. tanév (2)
  5. Varga Judit...................informatika......................;2012;2013;  1. tanév (1)

Új tanárok:
  1. Bozók Ferenc [SchP]...........magyar, hittan...................;2013;2016;  0. tanév (4)
  2. Kenderessy Tibor..............matematika, informatika, könyvtár;2013;2016;  0. tanév (3)
  3. Molnár Lehel [SchP]...........történelem, hittan...............;2013;2016;  0. tanév (3)
  4. Péli Sándor...................testnevelés......................;2013; -- ;  0. tanév (12)
  5. Ribényi Mónika................német............................;2013; -- ;  0. tanév (12)
  6. Szesztay Ágnes................biológia, kémia..................;2013;2014;  0. tanév (1)

Tantestület:
  1. Balogh Eszter Borbála.........fejlesztő pedagógus..............;2009;2014;  5. tanév (5)
  2. Balogh Tamás [SchP]...........biológia, földrajz...............;2007;2017;  7. tanév (10)
  3. Bártfai Veronika..............angol, spanyol...................;2002;2015; 12. tanév (13)
  4. Bozók Ferenc [SchP]...........magyar, hittan...................;2013;2016;  2. tanév (4)
  5. Chován István.................magyar, német....................;1998; -- ; 16. tanév (27)
  6. Csorba László.................biológia, kémia, médiaismeretek..;2005;2020;  9. tanév (15)
  7. Darvas Mátyás.................latin............................;2002;2014; 12. tanév (12)
  8. Debreczeni Éva................matematika, fizika...............;2012; -- ;  2. tanév (13)
  9. Detre János...................evangélikus hittan...............;2010; -- ;  4. tanév (15)
 10. dr. Hortoványi Judit..........földrajz, rajz...................;2009; -- ;  5. tanév (16)
 11. dr. Kásáné Meszlényi Lívia....matematika, fizika...............;2002;2024; 12. tanév (22)
 12. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022; 23. tanév (31)
 13. Dubniczky Zsuzsanna...........rajz, biológia...................;2002;2016; 12. tanév (14)
 14. Erdélyi Balázs................magyar, filozófia................;2011;2015;  3. tanév (4)
 15. Ferenczi Sándor...............magyar, (történelem).............;1992;2016; 22. tanév (24)
 16. Földváry István...............biológia, technika, hittan.......;2002;2015; 13. tanév (23)
 17. Földváryné Molnár Mária.......hittan, technika és életvitel....;2003; -- ; 11. tanév (22)
 18. Fuchsné Hattinger Zsuzsanna...matematika, fizika...............;2011;2018;  3. tanév (7)
 19. Futó Béla [SchP]..............matematika, fizika...............;2012;2017;  2. tanév (5)
 20. Galbács Gabriella.............ének.............................;2001;2014; 15. tanév (15)
 21. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ; 21. tanév (32)
 22. Hantosné Reviczky Dóra........német............................;2004;2014; 10. tanév (10)
 23. Horváthné Stumm Erzsébet......matematika, testnevelés..........;2005; -- ;  9. tanév (20)
 24. Hujbert Tamás.................magyar...........................;2001;2014; 13. tanév (13)
 25. Ivony István..................történelem, hittan...............;2002; -- ; 12. tanév (23)
 26. Juhász Gábor..................történelem, földrajz, könyvtár...;2002;2019; 12. tanév (17)
 27. Kalász Ákos...................magyar, latin....................;2004;2024; 10. tanév (20)
 28. Kende Zoltán..................matematika, fizika...............;2000;2014; 14. tanév (14)
 29. Kenderessy Tibor..............matematika, informatika, könyvtár;2013;2016;  1. tanév (3)
 30. Kovács Gergely................magyar...........................;2003;2014; 11. tanév (11)
 31. Kovácsné Csillár Zsuzsanna....ifjúságvédelmi felelős...........;2011;2015;  3. tanév (4)
 32. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ; 19. tanév (30)
 33. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;2006;2017; 17. tanév (24)
 34. Molnár Lehel [SchP]...........történelem, hittan...............;2013;2016;  1. tanév (3)
 35. Murányi Tibor.................matematika, fizika...............;1994;2014; 20. tanév (20)
 36. Pálfai Remig..................történelem, latin................;1999; -- ; 15. tanév (26)
 37. Palkó Balázs..................magyar, angol....................;2011; -- ;  3. tanév (14)
 38. Péli Sándor...................testnevelés......................;2013; -- ;  1. tanév (12)
 39. Pelsőczy Attila...............testnevelés......................;2011;2015;  3. tanév (4)
 40. Pollák Lilla..................latin, történelem, (ógörög)......;2011;2016; 12. tanév (14)
 41. Ribényi Mónika................német............................;2013; -- ;  1. tanév (12)
 42. Rózsa Katalin.................református hittan................;2007;2024;  7. tanév (17)
 43. Rózsáné Zabulik Imola.........angol, (német)...................;2004;2024; 10. tanév (20)
 44. Sági Tamás....................német............................;2005;2014;  9. tanév (9)
 45. Salamon Ágota.................angol............................;2004;2020; 10. tanév (16)
 46. Sebesi Zsuzsanna..............magyar, angol....................;2010; -- ;  4. tanév (15)
 47. Sik Péter.....................angol, (magyar)..................;2009;2020;  5. tanév (11)
 48. Szabó-Pál Eszter..............matematika, földrajz.............;2009; -- ;  5. tanév (16)
 49. Szabó-Pál Tibor...............történelem, latin, olasz.........;2009; -- ;  5. tanév (16)
 50. Szegeczky Tibor...............fizika, informatika..............;2006;2014;  8. tanév (8)
 51. Szentesi Imre.................matematika, fizika...............;2009; -- ;  5. tanév (16)
 52. Szeri Eleonóra................testnevelés......................;2004; -- ; 10. tanév (21)
 53. Szesztay Ágnes................biológia, kémia..................;2013;2014;  1. tanév (1)
 54. Szórád Ágnes..................prefekta.........................;2011;2014;  3. tanév (4)
 55. Tóth Márton...................biológia, kémia, informatika.....;2005;2018;  9. tanév (13)
 56. Turócziné Kiscsatári Nóra.....matematika, informatika..........;2011;2014;  3. tanév (9)
 57. Untsch Gergely................történelem.......................;2004;2014; 10. tanév (11)
 58. Váradi Ágnes..................magyar, német....................;2003;2014; 15. tanév (15)
 59. Vass Ildikó...................francia, német...................;2005; -- ;  9. tanév (20)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Pintér Gáborné gazdasági vezető  10/21
  2. dr. Oroszi Sándorné élelmezésvezető  11/12
  3. Dilong Sándor műszaki vezető  4/5

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:
  1. Galaczi Magdolna.............. iskolatitkár  11/11
  2. Hajdu András.................. laboráns  1/1
  3. Juhász Krisztián.............. ped. asszisztens  2/2
  4. Kerezsi Szabó Vera............ munkaügy  14/21
  5. Komjátiné Bartos Nóra......... védőnő, gyermekvédelmi felelős  9/20
  6. Kovácsné Csillár Zsuzsanna.... ifjúságvédelmi felelős  3/4
  7. Moravec Bernadet.............. könyvelő  4/6
  8. Retzlerné Nádas Veronika...... iskolatitkár  1/12
  9. Szabó Eszter.................. titkárságvezető  1/12

Munkatársak:
  1. Andrásik Julianna............. portás  8/8
  2. Erdélyi Györgyné.............. konyhai dolgozó  11/13
  3. Kláb Mária.................... takarítónő  4/4
  4. Kovácsné Kovalcsik Margit..... konyhai dolgozó  10/13
  5. Kozma Anna.................... takarítónő  10/17
  6. Magyar Gyula.................. takarító  2/3
  7. Makkai Jánosné................ konyhai dolgozó  5/8
  8. Máneszné Kondor Marianna...... takarítónő  6/9
  9. Marková Angelika.............. takarítónő  3/5
 10. Máténé Bus Katalin............ takarítónő  3/3
 11. Pataki Józsefné............... takarítónő  11/19
 12. Pintér Miklósné............... takarítónő  10/21
 13. Puskás Attiláné............... portás  11/11
 14. Rodákné Bogdán Mónika......... szakácsnő  6/16
 15. Rolencz Sándorné.............. szakácsnő  11/13
 16. Szalai Mihályné............... konyhai dolgozó  10/15
 17. Szekeres Ambrus............... szakács  4/4
 18. Varga Istvánné................ konyhai dolgozó  10/21
 19. Zomborka Istvánné............. takarítónő  4/4

2013/2014 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 59 fó, szerzetes: 6 fő, férfi: 34 fő, átlagéletkor: 44,6 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 8 fő, (35+): 24 fő, (45+): 16 fő, (55+): 9 fő, (65+): 0 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 15 fő, junior (4-6): 8 fő, medior (7-19): 32 fő, senior (20+ ): 4 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 31;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 24. (258.) tanév: 2014/2015
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Futó Béla [SchP] igazgató 3/5
    Gutbrod András igazgatóhelyettes 13/13
    Ivony István igazgatóhelyettes 6/6
    Kalász Ákos igazgatóhelyettes 5/7

2014. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Balogh Eszter Borbála.........fejlesztő pedagógus..............;2009;2014;  5. tanév (5)
  2. Darvas Mátyás.................latin............................;2002;2014; 12. tanév (12)
  3. Galbács Gabriella.............ének.............................;2001;2014; 15. tanév (15)
  4. Hantosné Reviczky Dóra........német............................;2004;2014; 10. tanév (10)
  5. Hujbert Tamás.................magyar...........................;2001;2014; 13. tanév (13)
  6. Kende Zoltán..................matematika, fizika...............;2000;2014; 14. tanév (14)
  7. Kovács Gergely................magyar...........................;2003;2014; 11. tanév (11)
  8. Murányi Tibor.................matematika, fizika...............;1994;2014; 20. tanév (20)
  9. Sági Tamás....................német............................;2005;2014;  9. tanév (9)
 10. Szegeczky Tibor...............fizika, informatika..............;2006;2014;  8. tanév (8)
 11. Szesztay Ágnes................biológia, kémia..................;2013;2014;  1. tanév (1)
 12. Szórád Ágnes..................prefekta.........................;2011;2014;  3. tanév (4)
 13. Turócziné Kiscsatári Nóra.....matematika, informatika..........;2011;2014;  3. tanév (9)
 14. Untsch Gergely................történelem.......................;2004;2014; 10. tanév (11)
 15. Váradi Ágnes..................magyar, német....................;2003;2014; 15. tanév (15)

Új tanárok:
  1. Balaton Tamás.................informatika, fizika..............;2014;2016;  0. tanév (2)
  2. Bartáné Győrfi Marianna.......magyar, olasz, színjátszó kör....;2014;2019;  0. tanév (11)
  3. Bisztriczki Zoltán............ének-zene........................;2014;2017;  0. tanév (3)
  4. Csongor-Kiss Rita.............német............................;2014; -- ;  0. tanév (11)
  5. Deákné Csete Zsuzsanna........biológia.........................;2014; -- ;  0. tanév (11)
  6. dr. Fekete József.............informatika......................;2014;2015;  0. tanév (1)
  7. Grósz Bettina.................prefekta.........................;2014;2015;  0. tanév (1)
  8. Jakóts Gabriella..............német............................;2014;2017;  0. tanév (3)
  9. Kalmár Anna...................történelem.......................;2014;2015;  0. tanév (1)
 10. Király Bálint.................olasz, latin.....................;2014; -- ;  0. tanév (11)
 11. Kósa Klára....................spanyol, angol...................;2014; -- ;  0. tanév (11)
 12. Mikesy Árpád..................történelem.......................;2014;2015;  0. tanév (1)
 13. Nagy Márk.....................matematika.......................;2014;2015;  0. tanév (1)
 14. Pistyúr Bence.................testnevelés......................;2014;2022;  0. tanév (8)
 15. Precskó Lilian................angol............................;2014;2017;  0. tanév (3)
 16. Starecz Zsuzsanna.............angol, magyar....................;2014;2015;  0. tanév (7)
 17. Stareczné Mikó Zsuzsanna......fejlesztő pedagógus..............;2014;2019;  0. tanév (5)
 18. Szarvas Ádámné................angol............................;2014;2015;  0. tanév (1)
 19. Tobisch Adrienn...............matematika, angol................;2014; -- ;  0. tanév (11)
 20. Tömördi Viktor [OFM]..........történelem.......................;2014;2017;  0. tanév (3)
 21. Vámosné Dekiszky Csilla.......latin, magyar....................;2014;2023;  0. tanév (10)
 22. Velkey Kristóf Gábor..........matematika, prefektus............;2014;2018;  0. tanév (4)

Tantestület:
  1. Balaton Tamás.................informatika, fizika..............;2014;2016;  1. tanév (2)
  2. Balogh Tamás [SchP]...........biológia, földrajz...............;2007;2017;  8. tanév (10)
  3. Bartáné Győrfi Marianna.......magyar, olasz, színjátszó kör....;2014;2019;  1. tanév (11)
  4. Bártfai Veronika..............angol, spanyol...................;2002;2015; 13. tanév (13)
  5. Bisztriczki Zoltán............ének-zene........................;2014;2017;  1. tanév (3)
  6. Bozók Ferenc [SchP]...........magyar, hittan...................;2013;2016;  3. tanév (4)
  7. Chován István.................magyar, német....................;1998; -- ; 17. tanév (27)
  8. Csongor-Kiss Rita.............német............................;2014; -- ;  1. tanév (11)
  9. Csorba László.................biológia, kémia, médiaismeretek..;2005;2020; 10. tanév (15)
 10. Deákné Csete Zsuzsanna........biológia.........................;2014; -- ;  1. tanév (11)
 11. Debreczeni Éva................matematika, fizika...............;2012; -- ;  3. tanév (13)
 12. Detre János...................evangélikus hittan...............;2010; -- ;  5. tanév (15)
 13. dr. Fekete József.............informatika......................;2014;2015;  1. tanév (1)
 14. dr. Hortoványi Judit..........földrajz, rajz...................;2009; -- ;  6. tanév (16)
 15. dr. Kásáné Meszlényi Lívia....matematika, fizika...............;2002;2024; 13. tanév (22)
 16. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022; 24. tanév (31)
 17. Dubniczky Zsuzsanna...........rajz, biológia...................;2002;2016; 13. tanév (14)
 18. Erdélyi Balázs................magyar, filozófia................;2011;2015;  4. tanév (4)
 19. Ferenczi Sándor...............magyar, (történelem).............;1992;2016; 23. tanév (24)
 20. Földváry István...............biológia, technika, hittan.......;2002;2015; 14. tanév (23)
 21. Földváryné Molnár Mária.......hittan, technika és életvitel....;2003; -- ; 12. tanév (22)
 22. Fuchsné Hattinger Zsuzsanna...matematika, fizika...............;2011;2018;  4. tanév (7)
 23. Futó Béla [SchP]..............matematika, fizika...............;2012;2017;  3. tanév (5)
 24. Grósz Bettina.................prefekta.........................;2014;2015;  1. tanév (1)
 25. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ; 22. tanév (32)
 26. Horváthné Stumm Erzsébet......matematika, testnevelés..........;2005; -- ; 10. tanév (20)
 27. Ivony István..................történelem, hittan...............;2002; -- ; 13. tanév (23)
 28. Jakóts Gabriella..............német............................;2014;2017;  1. tanév (3)
 29. Juhász Gábor..................történelem, földrajz, könyvtár...;2002;2019; 13. tanév (17)
 30. Kalász Ákos...................magyar, latin....................;2004;2024; 11. tanév (20)
 31. Kalmár Anna...................történelem.......................;2014;2015;  1. tanév (1)
 32. Kenderessy Tibor..............matematika, informatika, könyvtár;2013;2016;  2. tanév (3)
 33. Király Bálint.................olasz, latin.....................;2014; -- ;  1. tanév (11)
 34. Kósa Klára....................spanyol, angol...................;2014; -- ;  1. tanév (11)
 35. Kovácsné Csillár Zsuzsanna....ifjúságvédelmi felelős...........;2011;2015;  4. tanév (4)
 36. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ; 20. tanév (30)
 37. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;2006;2017; 18. tanév (24)
 38. Mikesy Árpád..................történelem.......................;2014;2015;  1. tanév (1)
 39. Molnár Lehel [SchP]...........történelem, hittan...............;2013;2016;  2. tanév (3)
 40. Nagy Márk.....................matematika.......................;2014;2015;  1. tanév (1)
 41. Pálfai Remig..................történelem, latin................;1999; -- ; 16. tanév (26)
 42. Palkó Balázs..................magyar, angol....................;2011; -- ;  4. tanév (14)
 43. Péli Sándor...................testnevelés......................;2013; -- ;  2. tanév (12)
 44. Pelsőczy Attila...............testnevelés......................;2011;2015;  4. tanév (4)
 45. Pistyúr Bence.................testnevelés......................;2014;2022;  1. tanév (8)
 46. Pollák Lilla..................latin, történelem, (ógörög)......;2011;2016; 13. tanév (14)
 47. Precskó Lilian................angol............................;2014;2017;  1. tanév (3)
 48. Ribényi Mónika................német............................;2013; -- ;  2. tanév (12)
 49. Rózsa Katalin.................református hittan................;2007;2024;  8. tanév (17)
 50. Rózsáné Zabulik Imola.........angol, (német)...................;2004;2024; 11. tanév (20)
 51. Salamon Ágota.................angol............................;2004;2020; 11. tanév (16)
 52. Sebesi Zsuzsanna..............magyar, angol....................;2010; -- ;  5. tanév (15)
 53. Sik Péter.....................angol, (magyar)..................;2009;2020;  6. tanév (11)
 54. Starecz Zsuzsanna.............angol, magyar....................;2014;2015;  5. tanév (7)
 55. Stareczné Mikó Zsuzsanna......fejlesztő pedagógus..............;2014;2019;  1. tanév (5)
 56. Szabó-Pál Eszter..............matematika, földrajz.............;2009; -- ;  6. tanév (16)
 57. Szabó-Pál Tibor...............történelem, latin, olasz.........;2009; -- ;  6. tanév (16)
 58. Szarvas Ádámné................angol............................;2014;2015;  1. tanév (1)
 59. Szentesi Imre.................matematika, fizika...............;2009; -- ;  6. tanév (16)
 60. Szeri Eleonóra................testnevelés......................;2004; -- ; 11. tanév (21)
 61. Tobisch Adrienn...............matematika, angol................;2014; -- ;  1. tanév (11)
 62. Tóth Márton...................biológia, kémia, informatika.....;2005;2018; 10. tanév (13)
 63. Tömördi Viktor [OFM]..........történelem.......................;2014;2017;  1. tanév (3)
 64. Vámosné Dekiszky Csilla.......latin, magyar....................;2014;2023;  1. tanév (10)
 65. Vass Ildikó...................francia, német...................;2005; -- ; 10. tanév (20)
 66. Velkey Kristóf Gábor..........matematika, prefektus............;2014;2018;  1. tanév (4)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Pintér Gáborné gazdasági vezető  11/21
  2. dr. Oroszi Sándorné élelmezésvezető  12/12
  3. Dilong Sándor műszaki vezető  5/5

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:
  1. Falta Bonifác................. laboráns  1/2
  2. Kármán Szabolcs............... rendszergazda  1/7
  3. Kerezsi Szabó Vera............ munkaügy  15/21
  4. Komjátiné Bartos Nóra......... védőnő, gyermekvédelmi felelős  10/20
  5. Kovácsné Csillár Zsuzsanna.... ifjúságvédelmi felelős  4/4
  6. Kővári Árpád.................. rendszergazda  1/11
  7. Moravec Bernadet.............. könyvelő  5/6
  8. Retzlerné Nádas Veronika...... iskolatitkár  2/12
  9. Somogyi Klára................. iskolapszichológus  1/2
 10. Szabó Eszter.................. titkárságvezető  2/12

Munkatársak:
  1. Bócz Csaba.................... karbantartó  1/1
  2. Deák Kornél................... szakács  1/2
  3. Erdélyi Györgyné.............. konyhai dolgozó  12/13
  4. Garabáné Forád Elvira......... takarítónő  1/5
  5. Janek Krisztina............... takarítónő  1/11
  6. Kovácsné Kovalcsik Margit..... konyhai dolgozó  11/13
  7. Kozma Anna.................... takarítónő  11/17
  8. Magyar Gyula.................. takarító  3/3
  9. Magyarné Ternay Anna.......... portás  1/4
 10. Makkai Jánosné................ konyhai dolgozó  6/8
 11. Máneszné Kondor Marianna...... takarítónő  7/9
 12. Marková Angelika.............. takarítónő  4/5
 13. Nguyen Anita.................. takarítónő  1/5
 14. Pataki Józsefné............... takarítónő  12/19
 15. Pintér Miklósné............... takarítónő  11/21
 16. Rodákné Bogdán Mónika......... szakácsnő  7/16
 17. Rolencz Sándorné.............. szakácsnő  12/13
 18. Sumandán Jakabné.............. portás  1/2
 19. Szalai Mihályné............... konyhai dolgozó  11/15
 20. Tövis László.................. karbantartó  1/7
 21. Varga Istvánné................ konyhai dolgozó  11/21

2014/2015 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 66 fó, szerzetes: 7 fő, férfi: 34 fő, átlagéletkor: 43,5 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 16 fő, (35+): 20 fő, (45+): 15 fő, (55+): 12 fő, (65+): 1 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 28 fő, junior (4-6): 13 fő, medior (7-19): 21 fő, senior (20+ ): 4 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 34;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 25. (259.) tanév: 2015/2016
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Futó Béla [SchP] igazgató 4/5
    Kalász Ákos igazgatóhelyettes 6/7
    Szabó-Pál Tibor igazgatóhelyettes 1/10

2015. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Bártfai Veronika..............angol, spanyol...................;2002;2015; 13. tanév (13)
  2. dr. Fekete József.............informatika......................;2014;2015;  1. tanév (1)
  3. Erdélyi Balázs................magyar, filozófia................;2011;2015;  4. tanév (4)
  4. Földváry István...............biológia, technika, hittan.......;2002;2015; 15. tanév (23)
  5. Grósz Bettina.................prefekta.........................;2014;2015;  1. tanév (1)
  6. Kalmár Anna...................történelem.......................;2014;2015;  1. tanév (1)
  7. Kovácsné Csillár Zsuzsanna....ifjúságvédelmi felelős...........;2011;2015;  4. tanév (4)
  8. Mikesy Árpád..................történelem.......................;2014;2015;  1. tanév (1)
  9. Nagy Márk.....................matematika.......................;2014;2015;  1. tanév (1)
 10. Pelsőczy Attila...............testnevelés......................;2011;2015;  4. tanév (4)
 11. Starecz Zsuzsanna.............angol, magyar....................;2014;2015;  5. tanév (7)
 12. Szarvas Ádámné................angol............................;2014;2015;  1. tanév (1)

Új tanárok:
  1. Földváry István...............prefektus........................;2015;2024;  0. tanév (23)
  2. Győrffy-Kovács Adrienn........rajz.............................;2015; -- ;  0. tanév (10)
  3. Kelemen Péter.................magyar, informatika..............;2015;2016;  0. tanév (1)
  4. Nagyné Bereczki Dalma.........testnevelés......................;2015;2023;  0. tanév (9)
  5. Sándor Istvánné...............angol............................;2015;2018;  0. tanév (3)
  6. Szórád Ágnes..................prefekta.........................;2015;2016;  0. tanév (4)
  7. Untsch Gergely................történelem.......................;2015;2016;  0. tanév (11)
  8. Uracsné Bohus Dorottya........angol............................;2015;2017;  0. tanév (2)
  9. Velkey Kozma Lívia............prefekta.........................;2015;2017;  0. tanév (2)

Tantestület:
  1. Balaton Tamás.................informatika, fizika..............;2014;2016;  2. tanév (2)
  2. Balogh Tamás [SchP]...........biológia, földrajz...............;2007;2017;  9. tanév (10)
  3. Bartáné Győrfi Marianna.......magyar, olasz, színjátszó kör....;2014;2019;  2. tanév (11)
  4. Bisztriczki Zoltán............ének-zene........................;2014;2017;  2. tanév (3)
  5. Bozók Ferenc [SchP]...........magyar, hittan...................;2013;2016;  4. tanév (4)
  6. Chován István.................magyar, német....................;1998; -- ; 18. tanév (27)
  7. Csongor-Kiss Rita.............német............................;2014; -- ;  2. tanév (11)
  8. Csorba László.................biológia, kémia, médiaismeretek..;2005;2020; 11. tanév (15)
  9. Deákné Csete Zsuzsanna........biológia.........................;2014; -- ;  2. tanév (11)
 10. Debreczeni Éva................matematika, fizika...............;2012; -- ;  4. tanév (13)
 11. Detre János...................evangélikus hittan...............;2010; -- ;  6. tanév (15)
 12. dr. Hortoványi Judit..........földrajz, rajz...................;2009; -- ;  7. tanév (16)
 13. dr. Kásáné Meszlényi Lívia....matematika, fizika...............;2002;2024; 14. tanév (22)
 14. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022; 25. tanév (31)
 15. Dubniczky Zsuzsanna...........rajz, biológia...................;2002;2016; 14. tanév (14)
 16. Ferenczi Sándor...............magyar, (történelem).............;1992;2016; 24. tanév (24)
 17. Földváry István...............prefektus........................;2015;2024; 15. tanév (23)
 18. Földváryné Molnár Mária.......hittan, technika és életvitel....;2003; -- ; 13. tanév (22)
 19. Fuchsné Hattinger Zsuzsanna...matematika, fizika...............;2011;2018;  5. tanév (7)
 20. Futó Béla [SchP]..............matematika, fizika...............;2012;2017;  4. tanév (5)
 21. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ; 23. tanév (32)
 22. Győrffy-Kovács Adrienn........rajz.............................;2015; -- ;  1. tanév (10)
 23. Horváthné Stumm Erzsébet......matematika, testnevelés..........;2005; -- ; 11. tanév (20)
 24. Ivony István..................történelem, hittan...............;2002; -- ; 14. tanév (23)
 25. Jakóts Gabriella..............német............................;2014;2017;  2. tanév (3)
 26. Juhász Gábor..................történelem, földrajz, könyvtár...;2002;2019; 14. tanév (17)
 27. Kalász Ákos...................magyar, latin....................;2004;2024; 12. tanév (20)
 28. Kelemen Péter.................magyar, informatika..............;2015;2016;  1. tanév (1)
 29. Kenderessy Tibor..............matematika, informatika, könyvtár;2013;2016;  3. tanév (3)
 30. Király Bálint.................olasz, latin.....................;2014; -- ;  2. tanév (11)
 31. Kósa Klára....................spanyol, angol...................;2014; -- ;  2. tanév (11)
 32. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ; 21. tanév (30)
 33. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;2006;2017; 19. tanév (24)
 34. Molnár Lehel [SchP]...........történelem, hittan...............;2013;2016;  3. tanév (3)
 35. Nagyné Bereczki Dalma.........testnevelés......................;2015;2023;  1. tanév (9)
 36. Pálfai Remig..................történelem, latin................;1999; -- ; 17. tanév (26)
 37. Palkó Balázs..................magyar, angol....................;2011; -- ;  5. tanév (14)
 38. Péli Sándor...................testnevelés......................;2013; -- ;  3. tanév (12)
 39. Pistyúr Bence.................testnevelés......................;2014;2022;  2. tanév (8)
 40. Pollák Lilla..................latin, történelem, (ógörög)......;2011;2016; 14. tanév (14)
 41. Precskó Lilian................angol............................;2014;2017;  2. tanév (3)
 42. Ribényi Mónika................német............................;2013; -- ;  3. tanév (12)
 43. Rózsa Katalin.................református hittan................;2007;2024;  9. tanév (17)
 44. Rózsáné Zabulik Imola.........angol, (német)...................;2004;2024; 12. tanév (20)
 45. Salamon Ágota.................angol............................;2004;2020; 12. tanév (16)
 46. Sándor Istvánné...............angol............................;2015;2018;  1. tanév (3)
 47. Sebesi Zsuzsanna..............magyar, angol....................;2010; -- ;  6. tanév (15)
 48. Sik Péter.....................angol, (magyar)..................;2009;2020;  7. tanév (11)
 49. Stareczné Mikó Zsuzsanna......fejlesztő pedagógus..............;2014;2019;  2. tanév (5)
 50. Szabó-Pál Eszter..............matematika, földrajz.............;2009; -- ;  7. tanév (16)
 51. Szabó-Pál Tibor...............történelem, latin, olasz.........;2009; -- ;  7. tanév (16)
 52. Szentesi Imre.................matematika, fizika...............;2009; -- ;  7. tanév (16)
 53. Szeri Eleonóra................testnevelés......................;2004; -- ; 12. tanév (21)
 54. Szórád Ágnes..................prefekta.........................;2015;2016;  4. tanév (4)
 55. Tobisch Adrienn...............matematika, angol................;2014; -- ;  2. tanév (11)
 56. Tóth Márton...................biológia, kémia, informatika.....;2005;2018; 11. tanév (13)
 57. Tömördi Viktor [OFM]..........történelem.......................;2014;2017;  2. tanév (3)
 58. Untsch Gergely................történelem.......................;2015;2016; 11. tanév (11)
 59. Uracsné Bohus Dorottya........angol............................;2015;2017;  1. tanév (2)
 60. Vámosné Dekiszky Csilla.......latin, magyar....................;2014;2023;  2. tanév (10)
 61. Vass Ildikó...................francia, német...................;2005; -- ; 11. tanév (20)
 62. Velkey Kozma Lívia............prefekta.........................;2015;2017;  1. tanév (2)
 63. Velkey Kristóf Gábor..........matematika, prefektus............;2014;2018;  2. tanév (4)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Pintér Gáborné gazdasági vezető  12/21
  2. Csabai Jánosné élelmezésvezető  1/10
  3. Hanák Ferenc műszaki vezető  1/10

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:
  1. Falta Bonifác................. laboráns  2/2
  2. Kármán Szabolcs............... rendszergazda  2/7
  3. Kerezsi Szabó Vera............ munkaügy  16/21
  4. Komjátiné Bartos Nóra......... védőnő, gyermekvédelmi felelős  11/20
  5. Kővári Árpád.................. rendszergazda  2/11
  6. Moravec Bernadet.............. könyvelő  6/6
  7. Retzlerné Nádas Veronika...... iskolatitkár  3/12
  8. Somogyi Klára................. iskolapszichológus  2/2
  9. Szabó Eszter.................. titkárságvezető  3/12

Munkatársak:
  1. Deák Kornél................... szakács  2/2
  2. Erdélyi Györgyné.............. konyhai dolgozó  13/13
  3. Garabáné Forád Elvira......... takarítónő  2/5
  4. Janek Krisztina............... takarítónő  2/11
  5. Kovácsné Kovalcsik Margit..... konyhai dolgozó  12/13
  6. Kozma Anna.................... takarítónő  12/17
  7. Magyarné Ternay Anna.......... portás  2/4
  8. Makkai Jánosné................ konyhai dolgozó  7/8
  9. Máneszné Kondor Marianna...... takarítónő  8/9
 10. Marková Angelika.............. takarítónő  5/5
 11. Molnár Imre................... karbantartó  1/10
 12. Nguyen Anita.................. takarítónő  2/5
 13. Pataki Józsefné............... takarítónő  13/19
 14. Pintér Miklósné............... takarítónő  12/21
 15. Pothánszky László............. karbantartó  1/10
 16. Rodákné Bogdán Mónika......... szakácsnő  8/16
 17. Rolencz Sándorné.............. szakácsnő  13/13
 18. Sumandán Jakabné.............. portás  2/2
 19. Szalai Mihályné............... konyhai dolgozó  12/15
 20. Tövis László.................. karbantartó  2/7
 21. Varga Istvánné................ konyhai dolgozó  12/21

2015/2016 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 63 fó, szerzetes: 7 fő, férfi: 31 fő, átlagéletkor: 44,7 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 13 fő, (35+): 19 fő, (45+): 13 fő, (55+): 15 fő, (65+): 1 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 25 fő, junior (4-6): 8 fő, medior (7-19): 26 fő, senior (20+ ): 4 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 33;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 26. (260.) tanév: 2016/2017
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Futó Béla [SchP] igazgató 5/5
    Kalász Ákos igazgatóhelyettes 7/7
    Szabó-Pál Tibor igazgatóhelyettes 2/10

2016. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Balaton Tamás.................informatika, fizika..............;2014;2016;  2. tanév (2)
  2. Bozók Ferenc [SchP]...........magyar, hittan...................;2013;2016;  4. tanév (4)
  3. Dubniczky Zsuzsanna...........rajz, biológia...................;2002;2016; 14. tanév (14)
  4. Ferenczi Sándor...............magyar, (történelem).............;1992;2016; 24. tanév (24)
  5. Kelemen Péter.................magyar, informatika..............;2015;2016;  1. tanév (1)
  6. Kenderessy Tibor..............matematika, informatika, könyvtár;2013;2016;  3. tanév (3)
  7. Molnár Lehel [SchP]...........történelem, hittan...............;2013;2016;  3. tanév (3)
  8. Pollák Lilla..................latin, történelem, (ógörög)......;2011;2016; 14. tanév (14)
  9. Szórád Ágnes..................prefekta.........................;2015;2016;  4. tanév (4)
 10. Untsch Gergely................történelem.......................;2015;2016; 11. tanév (11)

Új tanárok:
  1. Barcza Csillag................latin, magyar....................;2016;2024;  0. tanév (8)
  2. Bérces György.................fizika...........................;2016;2017;  0. tanév (1)
  3. dr. Vass Bálint [SchP]........német, francia, hittan...........;2016; -- ;  0. tanév (9)
  4. Fogarasi Verona...............magyar, tánc és dráma............;2016;2019;  0. tanév (3)
  5. Turócziné Kiscsatári Nóra.....matematika, informatika..........;2016;2020;  0. tanév (9)

Tantestület:
  1. Balogh Tamás [SchP]...........biológia, földrajz...............;2007;2017; 10. tanév (10)
  2. Barcza Csillag................latin, magyar....................;2016;2024;  1. tanév (8)
  3. Bartáné Győrfi Marianna.......magyar, olasz, színjátszó kör....;2014;2019;  3. tanév (11)
  4. Bérces György.................fizika...........................;2016;2017;  1. tanév (1)
  5. Bisztriczki Zoltán............ének-zene........................;2014;2017;  3. tanév (3)
  6. Chován István.................magyar, német....................;1998; -- ; 19. tanév (27)
  7. Csongor-Kiss Rita.............német............................;2014; -- ;  3. tanév (11)
  8. Csorba László.................biológia, kémia, médiaismeretek..;2005;2020; 12. tanév (15)
  9. Deákné Csete Zsuzsanna........biológia.........................;2014; -- ;  3. tanév (11)
 10. Debreczeni Éva................matematika, fizika...............;2012; -- ;  5. tanév (13)
 11. Detre János...................evangélikus hittan...............;2010; -- ;  7. tanév (15)
 12. dr. Hortoványi Judit..........földrajz, rajz...................;2009; -- ;  8. tanév (16)
 13. dr. Kásáné Meszlényi Lívia....matematika, fizika...............;2002;2024; 15. tanév (22)
 14. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022; 26. tanév (31)
 15. dr. Vass Bálint [SchP]........német, francia, hittan...........;2016; -- ;  1. tanév (9)
 16. Fogarasi Verona...............magyar, tánc és dráma............;2016;2019;  1. tanév (3)
 17. Földváry István...............prefektus........................;2015;2024; 16. tanév (23)
 18. Földváryné Molnár Mária.......hittan, technika és életvitel....;2003; -- ; 14. tanév (22)
 19. Fuchsné Hattinger Zsuzsanna...matematika, fizika...............;2011;2018;  6. tanév (7)
 20. Futó Béla [SchP]..............matematika, fizika...............;2012;2017;  5. tanév (5)
 21. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ; 24. tanév (32)
 22. Győrffy-Kovács Adrienn........rajz.............................;2015; -- ;  2. tanév (10)
 23. Horváthné Stumm Erzsébet......matematika, testnevelés..........;2005; -- ; 12. tanév (20)
 24. Ivony István..................történelem, hittan...............;2002; -- ; 15. tanév (23)
 25. Jakóts Gabriella..............német............................;2014;2017;  3. tanév (3)
 26. Juhász Gábor..................történelem, földrajz, könyvtár...;2002;2019; 15. tanév (17)
 27. Kalász Ákos...................magyar, latin....................;2004;2024; 13. tanév (20)
 28. Király Bálint.................olasz, latin.....................;2014; -- ;  3. tanév (11)
 29. Kósa Klára....................spanyol, angol...................;2014; -- ;  3. tanév (11)
 30. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ; 22. tanév (30)
 31. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;2006;2017; 20. tanév (24)
 32. Nagyné Bereczki Dalma.........testnevelés......................;2015;2023;  2. tanév (9)
 33. Pálfai Remig..................történelem, latin................;1999; -- ; 18. tanév (26)
 34. Palkó Balázs..................magyar, angol....................;2011; -- ;  6. tanév (14)
 35. Péli Sándor...................testnevelés......................;2013; -- ;  4. tanév (12)
 36. Pistyúr Bence.................testnevelés......................;2014;2022;  3. tanév (8)
 37. Precskó Lilian................angol............................;2014;2017;  3. tanév (3)
 38. Ribényi Mónika................német............................;2013; -- ;  4. tanév (12)
 39. Rózsa Katalin.................református hittan................;2007;2024; 10. tanév (17)
 40. Rózsáné Zabulik Imola.........angol, (német)...................;2004;2024; 13. tanév (20)
 41. Salamon Ágota.................angol............................;2004;2020; 13. tanév (16)
 42. Sándor Istvánné...............angol............................;2015;2018;  2. tanév (3)
 43. Sebesi Zsuzsanna..............magyar, angol....................;2010; -- ;  7. tanév (15)
 44. Sik Péter.....................angol, (magyar)..................;2009;2020;  8. tanév (11)
 45. Stareczné Mikó Zsuzsanna......fejlesztő pedagógus..............;2014;2019;  3. tanév (5)
 46. Szabó-Pál Eszter..............matematika, földrajz.............;2009; -- ;  8. tanév (16)
 47. Szabó-Pál Tibor...............történelem, latin, olasz.........;2009; -- ;  8. tanév (16)
 48. Szentesi Imre.................matematika, fizika...............;2009; -- ;  8. tanév (16)
 49. Szeri Eleonóra................testnevelés......................;2004; -- ; 13. tanév (21)
 50. Tobisch Adrienn...............matematika, angol................;2014; -- ;  3. tanév (11)
 51. Tóth Márton...................biológia, kémia, informatika.....;2005;2018; 12. tanév (13)
 52. Tömördi Viktor [OFM]..........történelem.......................;2014;2017;  3. tanév (3)
 53. Turócziné Kiscsatári Nóra.....matematika, informatika..........;2016;2020;  4. tanév (9)
 54. Uracsné Bohus Dorottya........angol............................;2015;2017;  2. tanév (2)
 55. Vámosné Dekiszky Csilla.......latin, magyar....................;2014;2023;  3. tanév (10)
 56. Vass Ildikó...................francia, német...................;2005; -- ; 12. tanév (20)
 57. Velkey Kozma Lívia............prefekta.........................;2015;2017;  2. tanév (2)
 58. Velkey Kristóf Gábor..........matematika, prefektus............;2014;2018;  3. tanév (4)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Pintér Gáborné gazdasági vezető  13/21
  2. Csabai Jánosné élelmezésvezető  2/10
  3. Hanák Ferenc műszaki vezető  2/10

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:
  1. Atkáriné Meszlényi Zsuzsanna.. ped. asszisztens  1/2
  2. Kármán Szabolcs............... rendszergazda  3/7
  3. Kerezsi Szabó Vera............ munkaügy  17/21
  4. Komjátiné Bartos Nóra......... védőnő, gyermekvédelmi felelős  12/20
  5. Kővári Árpád.................. rendszergazda  3/11
  6. Nagy-Szakmáry Enikő........... iskolapszichológus  1/9
  7. Retzlerné Nádas Veronika...... iskolatitkár  4/12
  8. Szabadkai Ildikó.............. könyvelő  1/4
  9. Szabó Eszter.................. titkárságvezető  4/12
 10. Zalatnai Gergő................ laboráns  1/1

Munkatársak:
  1. Garabáné Forád Elvira......... takarítónő  3/5
  2. Janek Krisztina............... takarítónő  3/11
  3. Kormány Antalné............... takarítónő  1/7
  4. Kovácsné Kovalcsik Margit..... konyhai dolgozó  13/13
  5. Kozma Anna.................... takarítónő  13/17
  6. Magyarné Ternay Anna.......... portás  3/4
  7. Makkai Jánosné................ konyhai dolgozó  8/8
  8. Máneszné Kondor Marianna...... takarítónő  9/9
  9. Mészáros Tamásné.............. portás  1/7
 10. Molnár Imre................... karbantartó  2/10
 11. Nguyen Anita.................. takarítónő  3/5
 12. Pataki Józsefné............... takarítónő  14/19
 13. Pintér Miklósné............... takarítónő  13/21
 14. Pothánszky László............. karbantartó  2/10
 15. Rodákné Bogdán Mónika......... szakácsnő  9/16
 16. Szalai Mihályné............... konyhai dolgozó  13/15
 17. Szedlárné Szép Szilvia........ szakácsnő  1/9
 18. Tóth Jánosné.................. konyhai dolgozó  1/5
 19. Tövis László.................. karbantartó  3/7
 20. Varga Istvánné................ konyhai dolgozó  13/21
 21. Zomborka György............... karbantartó  1/9

2016/2017 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 58 fó, szerzetes: 6 fő, férfi: 26 fő, átlagéletkor: 45,7 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 10 fő, (35+): 15 fő, (45+): 13 fő, (55+): 15 fő, (65+): 2 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 23 fő, junior (4-6): 7 fő, medior (7-19): 24 fő, senior (20+ ): 4 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 34;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 27. (261.) tanév: 2017/2018
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Kalász Ákos igazgató 1/7
    Salamon Ágota igazgatóhelyettes 1/3
    Szabó-Pál Tibor igazgatóhelyettes 3/10

2017. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Balogh Tamás [SchP]...........biológia, földrajz...............;2007;2017; 10. tanév (10)
  2. Bérces György.................fizika...........................;2016;2017;  1. tanév (1)
  3. Bisztriczki Zoltán............ének-zene........................;2014;2017;  3. tanév (3)
  4. Futó Béla [SchP]..............matematika, fizika...............;2012;2017;  5. tanév (5)
  5. Jakóts Gabriella..............német............................;2014;2017;  3. tanév (3)
  6. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;2006;2017; 20. tanév (24)
  7. Precskó Lilian................angol............................;2014;2017;  3. tanév (3)
  8. Tömördi Viktor [OFM]..........történelem.......................;2014;2017;  3. tanév (3)
  9. Uracsné Bohus Dorottya........angol............................;2015;2017;  2. tanév (2)
 10. Velkey Kozma Lívia............prefekta.........................;2015;2017;  2. tanév (2)

Új tanárok:
  1. Chira Csongor.................történelem.......................;2017;2019;  0. tanév (2)
  2. dr. Acél Zsolt [SchP].........magyar, latin....................;2017;2022;  0. tanév (5)
  3. dr. Borbély Venczel...........fizika...........................;2017;2021;  0. tanév (8)
  4. Gyulay Alexandra..............matematika.......................;2017; -- ;  0. tanév (8)
  5. Horváth Tamás.................ének.............................;2017;2024;  0. tanév (7)
  6. Kesziné Halász Judit..........német............................;2017;2019;  0. tanév (2)
  7. Radnics Zoltán [SchP].........hittan, technika, prefektus......;2017;2020;  0. tanév (3)
  8. Südi Máté.....................angol............................;2017; -- ;  0. tanév (8)

Tantestület:
  1. Barcza Csillag................latin, magyar....................;2016;2024;  2. tanév (8)
  2. Bartáné Győrfi Marianna.......magyar, olasz, színjátszó kör....;2014;2019;  4. tanév (11)
  3. Chira Csongor.................történelem.......................;2017;2019;  1. tanév (2)
  4. Chován István.................magyar, német....................;1998; -- ; 20. tanév (27)
  5. Csongor-Kiss Rita.............német............................;2014; -- ;  4. tanév (11)
  6. Csorba László.................biológia, kémia, médiaismeretek..;2005;2020; 13. tanév (15)
  7. Deákné Csete Zsuzsanna........biológia.........................;2014; -- ;  4. tanév (11)
  8. Debreczeni Éva................matematika, fizika...............;2012; -- ;  6. tanév (13)
  9. Detre János...................evangélikus hittan...............;2010; -- ;  8. tanév (15)
 10. dr. Acél Zsolt [SchP].........magyar, latin....................;2017;2022;  1. tanév (5)
 11. dr. Borbély Venczel...........fizika...........................;2017;2021;  1. tanév (8)
 12. dr. Hortoványi Judit..........földrajz, rajz...................;2009; -- ;  9. tanév (16)
 13. dr. Kásáné Meszlényi Lívia....matematika, fizika...............;2002;2024; 16. tanév (22)
 14. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022; 27. tanév (31)
 15. dr. Vass Bálint [SchP]........német, francia, hittan...........;2016; -- ;  2. tanév (9)
 16. Fogarasi Verona...............magyar, tánc és dráma............;2016;2019;  2. tanév (3)
 17. Földváry István...............prefektus........................;2015;2024; 17. tanév (23)
 18. Földváryné Molnár Mária.......hittan, technika és életvitel....;2003; -- ; 15. tanév (22)
 19. Fuchsné Hattinger Zsuzsanna...matematika, fizika...............;2011;2018;  7. tanév (7)
 20. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ; 25. tanév (32)
 21. Győrffy-Kovács Adrienn........rajz.............................;2015; -- ;  3. tanév (10)
 22. Gyulay Alexandra..............matematika.......................;2017; -- ;  1. tanév (8)
 23. Horváth Tamás.................ének.............................;2017;2024;  1. tanév (7)
 24. Horváthné Stumm Erzsébet......matematika, testnevelés..........;2005; -- ; 13. tanév (20)
 25. Ivony István..................történelem, hittan...............;2002; -- ; 16. tanév (23)
 26. Juhász Gábor..................történelem, földrajz, könyvtár...;2002;2019; 16. tanév (17)
 27. Kalász Ákos...................magyar, latin....................;2004;2024; 14. tanév (20)
 28. Kesziné Halász Judit..........német............................;2017;2019;  1. tanév (2)
 29. Király Bálint.................olasz, latin.....................;2014; -- ;  4. tanév (11)
 30. Kósa Klára....................spanyol, angol...................;2014; -- ;  4. tanév (11)
 31. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ; 23. tanév (30)
 32. Nagyné Bereczki Dalma.........testnevelés......................;2015;2023;  3. tanév (9)
 33. Pálfai Remig..................történelem, latin................;1999; -- ; 19. tanév (26)
 34. Palkó Balázs..................magyar, angol....................;2011; -- ;  7. tanév (14)
 35. Péli Sándor...................testnevelés......................;2013; -- ;  5. tanév (12)
 36. Pistyúr Bence.................testnevelés......................;2014;2022;  4. tanév (8)
 37. Radnics Zoltán [SchP].........hittan, technika, prefektus......;2017;2020;  1. tanév (3)
 38. Ribényi Mónika................német............................;2013; -- ;  5. tanév (12)
 39. Rózsa Katalin.................református hittan................;2007;2024; 11. tanév (17)
 40. Rózsáné Zabulik Imola.........angol, (német)...................;2004;2024; 14. tanév (20)
 41. Salamon Ágota.................angol............................;2004;2020; 14. tanév (16)
 42. Sándor Istvánné...............angol............................;2015;2018;  3. tanév (3)
 43. Sebesi Zsuzsanna..............magyar, angol....................;2010; -- ;  8. tanév (15)
 44. Sik Péter.....................angol, (magyar)..................;2009;2020;  9. tanév (11)
 45. Stareczné Mikó Zsuzsanna......fejlesztő pedagógus..............;2014;2019;  4. tanév (5)
 46. Südi Máté.....................angol............................;2017; -- ;  1. tanév (8)
 47. Szabó-Pál Eszter..............matematika, földrajz.............;2009; -- ;  9. tanév (16)
 48. Szabó-Pál Tibor...............történelem, latin, olasz.........;2009; -- ;  9. tanév (16)
 49. Szentesi Imre.................matematika, fizika...............;2009; -- ;  9. tanév (16)
 50. Szeri Eleonóra................testnevelés......................;2004; -- ; 14. tanév (21)
 51. Tobisch Adrienn...............matematika, angol................;2014; -- ;  4. tanév (11)
 52. Tóth Márton...................biológia, kémia, informatika.....;2005;2018; 13. tanév (13)
 53. Turócziné Kiscsatári Nóra.....matematika, informatika..........;2016;2020;  5. tanév (9)
 54. Vámosné Dekiszky Csilla.......latin, magyar....................;2014;2023;  4. tanév (10)
 55. Vass Ildikó...................francia, német...................;2005; -- ; 13. tanév (20)
 56. Velkey Kristóf Gábor..........matematika, prefektus............;2014;2018;  4. tanév (4)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Pintér Gáborné gazdasági vezető  14/21
  2. Csabai Jánosné élelmezésvezető  3/10
  3. Hanák Ferenc műszaki vezető  3/10

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:
  1. Atkáriné Meszlényi Zsuzsanna.. ped. asszisztens  2/2
  2. Avarné Balázs Viktória........ laboráns  1/8
  3. Kármán Szabolcs............... rendszergazda  4/7
  4. Kerezsi Szabó Vera............ munkaügy  18/21
  5. Komjátiné Bartos Nóra......... védőnő, gyermekvédelmi felelős  13/20
  6. Kővári Árpád.................. rendszergazda  4/11
  7. Nagy-Szakmáry Enikő........... iskolapszichológus  2/9
  8. Retzlerné Nádas Veronika...... iskolatitkár  5/12
  9. Szabadkai Ildikó.............. könyvelő  2/4
 10. Szabó Eszter.................. titkárságvezető  5/12

Munkatársak:
  1. Garabáné Forád Elvira......... takarítónő  4/5
  2. Janek Krisztina............... takarítónő  4/11
  3. Jurácz Éva.................... takarítónő  1/3
  4. Kormány Antalné............... takarítónő  2/7
  5. Kozma Anna.................... takarítónő  14/17
  6. Magyarné Ternay Anna.......... portás  4/4
  7. Mészáros Tamásné.............. portás  2/7
  8. Molnár Imre................... karbantartó  3/10
  9. Nguyen Anita.................. takarítónő  4/5
 10. Pataki Józsefné............... takarítónő  15/19
 11. Pintér Miklósné............... takarítónő  14/21
 12. Pothánszky László............. karbantartó  3/10
 13. Rodákné Bogdán Mónika......... szakácsnő  10/16
 14. Sárfi Ildikó.................. konyhai dolgozó  1/5
 15. Szalai Mihályné............... konyhai dolgozó  14/15
 16. Szedlárné Szép Szilvia........ szakácsnő  2/9
 17. Tóth Jánosné.................. konyhai dolgozó  2/5
 18. Tövis László.................. karbantartó  4/7
 19. Varga Istvánné................ konyhai dolgozó  14/21
 20. Viski Tiborné................. konyhai dolgozó  1/2
 21. Zomborka György............... karbantartó  2/9
 22. Zomborka János Pálné.......... takarítónő  1/4

2017/2018 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 56 fó, szerzetes: 4 fő, férfi: 26 fő, átlagéletkor: 46,0 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 10 fő, (35+): 15 fő, (45+): 15 fő, (55+): 9 fő, (65+): 5 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 14 fő, junior (4-6): 14 fő, medior (7-19): 24 fő, senior (20+ ): 4 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 35;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 28. (262.) tanév: 2018/2019
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Kalász Ákos igazgató 2/7
    Salamon Ágota igazgatóhelyettes 2/3
    Szabó-Pál Tibor igazgatóhelyettes 4/10

2018. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Fuchsné Hattinger Zsuzsanna...matematika, fizika...............;2011;2018;  7. tanév (7)
  2. Sándor Istvánné...............angol............................;2015;2018;  3. tanév (3)
  3. Tóth Márton...................biológia, kémia, informatika.....;2005;2018; 13. tanév (13)
  4. Velkey Kristóf Gábor..........matematika, prefektus............;2014;2018;  4. tanév (4)

Új tanárok:
  1. Antal Jánosné.................biológia, kémia..................;2018;2023;  0. tanév (5)
  2. Aradi László..................angol............................;2018;2024;  0. tanév (6)
  3. Aradi Szilveszter.............vezető prefektus.................;2018;2024;  0. tanév (6)
  4. Burgerné Horváth Luca.........matematika, hittan...............;2018;2020;  0. tanév (2)
  5. Hegedűs Renáta................angol-spanyol gyakorlat..........;2018;2019;  0. tanév (1)
  6. Kalászné Enyedi Krisztina.....magyar, latin, tanulásmódszertan.;2018; -- ;  0. tanév (14)
  7. Korpás Veronika...............angol............................;2018;2020;  0. tanév (2)
  8. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;2018;2021;  0. tanév (24)
  9. Szabó Tamás...................matematika, informatika..........;2018;2019;  0. tanév (1)
 10. Várkonyi Ádám.................biológia, kémia..................;2018;2021;  0. tanév (3)

Tantestület:
  1. Antal Jánosné.................biológia, kémia..................;2018;2023;  1. tanév (5)
  2. Aradi László..................angol............................;2018;2024;  1. tanév (6)
  3. Aradi Szilveszter.............vezető prefektus.................;2018;2024;  1. tanév (6)
  4. Barcza Csillag................latin, magyar....................;2016;2024;  3. tanév (8)
  5. Bartáné Győrfi Marianna.......magyar, olasz, színjátszó kör....;2014;2019;  5. tanév (11)
  6. Burgerné Horváth Luca.........matematika, hittan...............;2018;2020;  1. tanév (2)
  7. Chira Csongor.................történelem.......................;2017;2019;  2. tanév (2)
  8. Chován István.................magyar, német....................;1998; -- ; 21. tanév (27)
  9. Csongor-Kiss Rita.............német............................;2014; -- ;  5. tanév (11)
 10. Csorba László.................biológia, kémia, médiaismeretek..;2005;2020; 14. tanév (15)
 11. Deákné Csete Zsuzsanna........biológia.........................;2014; -- ;  5. tanév (11)
 12. Debreczeni Éva................matematika, fizika...............;2012; -- ;  7. tanév (13)
 13. Detre János...................evangélikus hittan...............;2010; -- ;  9. tanév (15)
 14. dr. Acél Zsolt [SchP].........magyar, latin....................;2017;2022;  2. tanév (5)
 15. dr. Borbély Venczel...........fizika...........................;2017;2021;  2. tanév (8)
 16. dr. Hortoványi Judit..........földrajz, rajz...................;2009; -- ; 10. tanév (16)
 17. dr. Kásáné Meszlényi Lívia....matematika, fizika...............;2002;2024; 17. tanév (22)
 18. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022; 28. tanév (31)
 19. dr. Vass Bálint [SchP]........német, francia, hittan...........;2016; -- ;  3. tanév (9)
 20. Fogarasi Verona...............magyar, tánc és dráma............;2016;2019;  3. tanév (3)
 21. Földváry István...............prefektus........................;2015;2024; 18. tanév (23)
 22. Földváryné Molnár Mária.......hittan, technika és életvitel....;2003; -- ; 16. tanév (22)
 23. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ; 26. tanév (32)
 24. Győrffy-Kovács Adrienn........rajz.............................;2015; -- ;  4. tanév (10)
 25. Gyulay Alexandra..............matematika.......................;2017; -- ;  2. tanév (8)
 26. Hegedűs Renáta................angol-spanyol gyakorlat..........;2018;2019;  1. tanév (1)
 27. Horváth Tamás.................ének.............................;2017;2024;  2. tanév (7)
 28. Horváthné Stumm Erzsébet......matematika, testnevelés..........;2005; -- ; 14. tanév (20)
 29. Ivony István..................történelem, hittan...............;2002; -- ; 17. tanév (23)
 30. Juhász Gábor..................történelem, földrajz, könyvtár...;2002;2019; 17. tanév (17)
 31. Kalász Ákos...................magyar, latin....................;2004;2024; 15. tanév (20)
 32. Kalászné Enyedi Krisztina.....magyar, latin, tanulásmódszertan.;2018; -- ;  8. tanév (14)
 33. Kesziné Halász Judit..........német............................;2017;2019;  2. tanév (2)
 34. Király Bálint.................olasz, latin.....................;2014; -- ;  5. tanév (11)
 35. Korpás Veronika...............angol............................;2018;2020;  1. tanév (2)
 36. Kósa Klára....................spanyol, angol...................;2014; -- ;  5. tanév (11)
 37. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ; 24. tanév (30)
 38. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;2018;2021; 21. tanév (24)
 39. Nagyné Bereczki Dalma.........testnevelés......................;2015;2023;  4. tanév (9)
 40. Pálfai Remig..................történelem, latin................;1999; -- ; 20. tanév (26)
 41. Palkó Balázs..................magyar, angol....................;2011; -- ;  8. tanév (14)
 42. Péli Sándor...................testnevelés......................;2013; -- ;  6. tanév (12)
 43. Pistyúr Bence.................testnevelés......................;2014;2022;  5. tanév (8)
 44. Radnics Zoltán [SchP].........hittan, technika, prefektus......;2017;2020;  2. tanév (3)
 45. Ribényi Mónika................német............................;2013; -- ;  6. tanév (12)
 46. Rózsa Katalin.................református hittan................;2007;2024; 12. tanév (17)
 47. Rózsáné Zabulik Imola.........angol, (német)...................;2004;2024; 15. tanév (20)
 48. Salamon Ágota.................angol............................;2004;2020; 15. tanév (16)
 49. Sebesi Zsuzsanna..............magyar, angol....................;2010; -- ;  9. tanév (15)
 50. Sik Péter.....................angol, (magyar)..................;2009;2020; 10. tanév (11)
 51. Stareczné Mikó Zsuzsanna......fejlesztő pedagógus..............;2014;2019;  5. tanév (5)
 52. Südi Máté.....................angol............................;2017; -- ;  2. tanév (8)
 53. Szabó Tamás...................matematika, informatika..........;2018;2019;  1. tanév (1)
 54. Szabó-Pál Eszter..............matematika, földrajz.............;2009; -- ; 10. tanév (16)
 55. Szabó-Pál Tibor...............történelem, latin, olasz.........;2009; -- ; 10. tanév (16)
 56. Szentesi Imre.................matematika, fizika...............;2009; -- ; 10. tanév (16)
 57. Szeri Eleonóra................testnevelés......................;2004; -- ; 15. tanév (21)
 58. Tobisch Adrienn...............matematika, angol................;2014; -- ;  5. tanév (11)
 59. Turócziné Kiscsatári Nóra.....matematika, informatika..........;2016;2020;  6. tanév (9)
 60. Vámosné Dekiszky Csilla.......latin, magyar....................;2014;2023;  5. tanév (10)
 61. Várkonyi Ádám.................biológia, kémia..................;2018;2021;  1. tanév (3)
 62. Vass Ildikó...................francia, német...................;2005; -- ; 14. tanév (20)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Pintér Gáborné gazdasági vezető  15/21
  2. Csabai Jánosné élelmezésvezető  4/10
  3. Hanák Ferenc műszaki vezető  4/10

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:
  1. Avarné Balázs Viktória........ laboráns  2/8
  2. Kármán Szabolcs............... rendszergazda  5/7
  3. Kerezsi Szabó Vera............ munkaügy  19/21
  4. Komjátiné Bartos Nóra......... védőnő, gyermekvédelmi felelős  14/20
  5. Kőhegyi Bernadett............. kommunikációs mt.  1/5
  6. Kővári Árpád.................. rendszergazda  5/11
  7. Medgyesyné Király Gabriella... könyvtáros  1/7
  8. Nagy-Szakmáry Enikő........... iskolapszichológus  3/9
  9. Papp Eszter Andrea............ segédkönytáros  1/2
 10. Retzlerné Nádas Veronika...... iskolatitkár  6/12
 11. Szabadkai Ildikó.............. könyvelő  3/4
 12. Szabó Eszter.................. titkárságvezető  6/12

Munkatársak:
  1. Fütőné Tóth Márta............. konyhai dolgozó  1/4
  2. Garabáné Forád Elvira......... takarítónő  5/5
  3. Janek Krisztina............... takarítónő  5/11
  4. Jurácz Éva.................... takarítónő  2/3
  5. Katáné Farkas Erzsébet........ hivatalsegéd  1/6
  6. Kormány Antalné............... takarítónő  3/7
  7. Kozma Anna.................... takarítónő  15/17
  8. Mészáros Tamásné.............. portás  3/7
  9. Molnár Imre................... karbantartó  4/10
 10. Nguyen Anita.................. takarítónő  5/5
 11. Pataki Józsefné............... takarítónő  16/19
 12. Pintér Miklósné............... takarítónő  15/21
 13. Pothánszky László............. karbantartó  4/10
 14. Rodákné Bogdán Mónika......... szakácsnő  11/16
 15. Sárfi Ildikó.................. konyhai dolgozó  2/5
 16. Szalai Mihályné............... konyhai dolgozó  15/15
 17. Szedlárné Szép Szilvia........ szakácsnő  3/9
 18. Ternay Anna................... portás  1/7
 19. Tóth Jánosné.................. konyhai dolgozó  3/5
 20. Tövis László.................. karbantartó  5/7
 21. Varga Istvánné................ konyhai dolgozó  15/21
 22. Veres Carmen Luminita......... konyhai dolgozó  1/7
 23. Viski Tiborné................. konyhai dolgozó  2/2
 24. Zomborka György............... karbantartó  3/9
 25. Zomborka János Pálné.......... takarítónő  2/4

2018/2019 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 62 fó, szerzetes: 5 fő, férfi: 29 fő, átlagéletkor: 45,8 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 12 fő, (35+): 17 fő, (45+): 17 fő, (55+): 10 fő, (65+): 4 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 19 fő, junior (4-6): 14 fő, medior (7-19): 23 fő, senior (20+ ): 6 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 40;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 29. (263.) tanév: 2019/2020
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Kalász Ákos igazgató 3/7
    Salamon Ágota igazgatóhelyettes 3/3
    Szabó-Pál Tibor igazgatóhelyettes 5/10

2019. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Bartáné Győrfi Marianna.......magyar, olasz, színjátszó kör....;2014;2019;  6. tanév (11)
  2. Chira Csongor.................történelem.......................;2017;2019;  2. tanév (2)
  3. Fogarasi Verona...............magyar, tánc és dráma............;2016;2019;  3. tanév (3)
  4. Hegedűs Renáta................angol-spanyol gyakorlat..........;2018;2019;  1. tanév (1)
  5. Juhász Gábor..................történelem, földrajz, könyvtár...;2002;2019; 17. tanév (17)
  6. Kesziné Halász Judit..........német............................;2017;2019;  2. tanév (2)
  7. Stareczné Mikó Zsuzsanna......fejlesztő pedagógus..............;2014;2019;  5. tanév (5)
  8. Szabó Tamás...................matematika, informatika..........;2018;2019;  1. tanév (1)

Új tanárok:
  1. Babicz István.................gyógypedagógus...................;2019;2023;  0. tanév (5)
  2. Balla János [SchP]............angol, történelem................;2019; -- ;  0. tanév (6)
  3. Bartáné Győrfi Marianna.......színjátszó kör...................;2019;2022;  0. tanév (11)
  4. dr. Sándor (Viola) Éva........francia, angol...................;2019; -- ;  0. tanév (6)
  5. Hegedűs Éva...................magyar...........................;2019;2022;  0. tanév (3)
  6. Hegedűs Zoltán................történelem, földrajz.............;2019; -- ;  0. tanév (6)
  7. Nagy Zoltán...................történelem-latin gyakorlat.......;2019;2021;  0. tanév (2)
  8. Petrovics-Nagy Annamária......angol, magyar....................;2019;2023;  0. tanév (4)
  9. Szóró (Märcz) Kata............történelem, német................;2019;2020;  0. tanév (1)
 10. Varga Irina...................matematika, informatika..........;2019; -- ;  0. tanév (6)
 11. Wágner Ádám...................magyar...........................;2019;2023;  0. tanév (4)
 12. Wettstein József [SchP].......hittan, (matematika).............;2019;2023;  0. tanév (4)

Tantestület:
  1. Antal Jánosné.................biológia, kémia..................;2018;2023;  2. tanév (5)
  2. Aradi László..................angol............................;2018;2024;  2. tanév (6)
  3. Aradi Szilveszter.............vezető prefektus.................;2018;2024;  2. tanév (6)
  4. Babicz István.................gyógypedagógus...................;2019;2023;  1. tanév (5)
  5. Balla János [SchP]............angol, történelem................;2019; -- ;  1. tanév (6)
  6. Barcza Csillag................latin, magyar....................;2016;2024;  4. tanév (8)
  7. Bartáné Győrfi Marianna.......színjátszó kör...................;2019;2022;  6. tanév (11)
  8. Burgerné Horváth Luca.........matematika, hittan...............;2018;2020;  2. tanév (2)
  9. Chován István.................magyar, német....................;1998; -- ; 22. tanév (27)
 10. Csongor-Kiss Rita.............német............................;2014; -- ;  6. tanév (11)
 11. Csorba László.................biológia, kémia, médiaismeretek..;2005;2020; 15. tanév (15)
 12. Deákné Csete Zsuzsanna........biológia.........................;2014; -- ;  6. tanév (11)
 13. Debreczeni Éva................matematika, fizika...............;2012; -- ;  8. tanév (13)
 14. Detre János...................evangélikus hittan...............;2010; -- ; 10. tanév (15)
 15. dr. Acél Zsolt [SchP].........magyar, latin....................;2017;2022;  3. tanév (5)
 16. dr. Borbély Venczel...........fizika...........................;2017;2021;  3. tanév (8)
 17. dr. Hortoványi Judit..........földrajz, rajz...................;2009; -- ; 11. tanév (16)
 18. dr. Kásáné Meszlényi Lívia....matematika, fizika...............;2002;2024; 18. tanév (22)
 19. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022; 29. tanév (31)
 20. dr. Sándor (Viola) Éva........francia, angol...................;2019; -- ;  1. tanév (6)
 21. dr. Vass Bálint [SchP]........német, francia, hittan...........;2016; -- ;  4. tanév (9)
 22. Földváry István...............prefektus........................;2015;2024; 19. tanév (23)
 23. Földváryné Molnár Mária.......hittan, technika és életvitel....;2003; -- ; 17. tanév (22)
 24. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ; 27. tanév (32)
 25. Győrffy-Kovács Adrienn........rajz.............................;2015; -- ;  5. tanév (10)
 26. Gyulay Alexandra..............matematika.......................;2017; -- ;  3. tanév (8)
 27. Hegedűs Éva...................magyar...........................;2019;2022;  1. tanév (3)
 28. Hegedűs Zoltán................történelem, földrajz.............;2019; -- ;  1. tanév (6)
 29. Horváth Tamás.................ének.............................;2017;2024;  3. tanév (7)
 30. Horváthné Stumm Erzsébet......matematika, testnevelés..........;2005; -- ; 15. tanév (20)
 31. Ivony István..................történelem, hittan...............;2002; -- ; 18. tanév (23)
 32. Kalász Ákos...................magyar, latin....................;2004;2024; 16. tanév (20)
 33. Kalászné Enyedi Krisztina.....magyar, latin, tanulásmódszertan.;2018; -- ;  9. tanév (14)
 34. Király Bálint.................olasz, latin.....................;2014; -- ;  6. tanév (11)
 35. Korpás Veronika...............angol............................;2018;2020;  2. tanév (2)
 36. Kósa Klára....................spanyol, angol...................;2014; -- ;  6. tanév (11)
 37. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ; 25. tanév (30)
 38. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;2018;2021; 22. tanév (24)
 39. Nagy Zoltán...................történelem-latin gyakorlat.......;2019;2021;  1. tanév (2)
 40. Nagyné Bereczki Dalma.........testnevelés......................;2015;2023;  5. tanév (9)
 41. Pálfai Remig..................történelem, latin................;1999; -- ; 21. tanév (26)
 42. Palkó Balázs..................magyar, angol....................;2011; -- ;  9. tanév (14)
 43. Péli Sándor...................testnevelés......................;2013; -- ;  7. tanév (12)
 44. Petrovics-Nagy Annamária......angol, magyar....................;2019;2023;  1. tanév (4)
 45. Pistyúr Bence.................testnevelés......................;2014;2022;  6. tanév (8)
 46. Radnics Zoltán [SchP].........hittan, technika, prefektus......;2017;2020;  3. tanév (3)
 47. Ribényi Mónika................német............................;2013; -- ;  7. tanév (12)
 48. Rózsa Katalin.................református hittan................;2007;2024; 13. tanév (17)
 49. Rózsáné Zabulik Imola.........angol, (német)...................;2004;2024; 16. tanév (20)
 50. Salamon Ágota.................angol............................;2004;2020; 16. tanév (16)
 51. Sebesi Zsuzsanna..............magyar, angol....................;2010; -- ; 10. tanév (15)
 52. Sik Péter.....................angol, (magyar)..................;2009;2020; 11. tanév (11)
 53. Südi Máté.....................angol............................;2017; -- ;  3. tanév (8)
 54. Szabó-Pál Eszter..............matematika, földrajz.............;2009; -- ; 11. tanév (16)
 55. Szabó-Pál Tibor...............történelem, latin, olasz.........;2009; -- ; 11. tanév (16)
 56. Szentesi Imre.................matematika, fizika...............;2009; -- ; 11. tanév (16)
 57. Szeri Eleonóra................testnevelés......................;2004; -- ; 16. tanév (21)
 58. Szóró (Märcz) Kata............történelem, német................;2019;2020;  1. tanév (1)
 59. Tobisch Adrienn...............matematika, angol................;2014; -- ;  6. tanév (11)
 60. Turócziné Kiscsatári Nóra.....matematika, informatika..........;2016;2020;  7. tanév (9)
 61. Vámosné Dekiszky Csilla.......latin, magyar....................;2014;2023;  6. tanév (10)
 62. Varga Irina...................matematika, informatika..........;2019; -- ;  1. tanév (6)
 63. Várkonyi Ádám.................biológia, kémia..................;2018;2021;  2. tanév (3)
 64. Vass Ildikó...................francia, német...................;2005; -- ; 15. tanév (20)
 65. Wágner Ádám...................magyar...........................;2019;2023;  1. tanév (4)
 66. Wettstein József [SchP].......hittan, (matematika).............;2019;2023;  1. tanév (4)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Pintér Gáborné gazdasági vezető  16/21
  2. Csabai Jánosné élelmezésvezető  5/10
  3. Hanák Ferenc műszaki vezető  5/10

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:
  1. Avarné Balázs Viktória........ laboráns  3/8
  2. Kármán Szabolcs............... rendszergazda  6/7
  3. Kerezsi Szabó Vera............ munkaügy  20/21
  4. Komjátiné Bartos Nóra......... védőnő, gyermekvédelmi felelős  15/20
  5. Kőhegyi Bernadett............. kommunikációs mt.  2/5
  6. Kővári Árpád.................. rendszergazda  6/11
  7. Medgyesyné Király Gabriella... könyvtáros  2/7
  8. Nagy-Szakmáry Enikő........... iskolapszichológus  4/9
  9. Papp Eszter Andrea............ segédkönytáros  2/2
 10. Péliné Tóth Magdolna.......... laboráns  1/5
 11. Retzlerné Nádas Veronika...... iskolatitkár  7/12
 12. Szabadkai Ildikó.............. könyvelő  4/4
 13. Szabó Eszter.................. titkárságvezető  7/12

Munkatársak:
  1. Bogdán Lászlóné............... takarítónő  1/3
  2. Feketéné Szép Gyöngyi......... konyhai dolgozó  1/3
  3. Fütőné Tóth Márta............. konyhai dolgozó  2/4
  4. Janek Krisztina............... takarítónő  6/11
  5. Jurácz Éva.................... takarítónő  3/3
  6. Katáné Farkas Erzsébet........ hivatalsegéd  2/6
  7. Kormány Antalné............... takarítónő  4/7
  8. Kozma Anna.................... takarítónő  16/17
  9. Mészáros Tamásné.............. portás  4/7
 10. Molnár Imre................... karbantartó  5/10
 11. Pataki Józsefné............... takarítónő  17/19
 12. Pintér Miklósné............... takarítónő  16/21
 13. Pothánszky László............. karbantartó  5/10
 14. Rodákné Bogdán Mónika......... szakácsnő  12/16
 15. Sárfi Ildikó.................. konyhai dolgozó  3/5
 16. Szedlárné Szép Szilvia........ szakácsnő  4/9
 17. Ternay Anna................... portás  2/7
 18. Tóth Jánosné.................. konyhai dolgozó  4/5
 19. Tövis László.................. karbantartó  6/7
 20. Varga Istvánné................ konyhai dolgozó  16/21
 21. Veres Carmen Luminita......... konyhai dolgozó  2/7
 22. Zomborka György............... karbantartó  4/9
 23. Zomborka János Pálné.......... takarítónő  3/4

2019/2020 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 66 fó, szerzetes: 7 fő, férfi: 32 fő, átlagéletkor: 46,0 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 11 fő, (35+): 19 fő, (45+): 17 fő, (55+): 13 fő, (65+): 4 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 23 fő, junior (4-6): 12 fő, medior (7-19): 25 fő, senior (20+ ): 6 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 39;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 30. (264.) tanév: 2020/2021
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Kalász Ákos igazgató 4/7
    Horváthné Stumm Erzsébet igazgatóhelyettes 1/5
    Szabó-Pál Tibor igazgatóhelyettes 6/10

2020. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Burgerné Horváth Luca.........matematika, hittan...............;2018;2020;  2. tanév (2)
  2. Csorba László.................biológia, kémia, médiaismeretek..;2005;2020; 15. tanév (15)
  3. Korpás Veronika...............angol............................;2018;2020;  2. tanév (2)
  4. Radnics Zoltán [SchP].........hittan, technika, prefektus......;2017;2020;  3. tanév (3)
  5. Salamon Ágota.................angol............................;2004;2020; 16. tanév (16)
  6. Sik Péter.....................angol, (magyar)..................;2009;2020; 11. tanév (11)
  7. Szóró (Märcz) Kata............történelem, német................;2019;2020;  1. tanév (1)
  8. Turócziné Kiscsatári Nóra.....matematika, informatika..........;2016;2020;  7. tanév (9)

Új tanárok:
  1. Barsi Boglárka................angol............................;2020; -- ;  0. tanév (5)
  2. Kovács Nóra...................biológia, kémia..................;2020; -- ;  0. tanév (5)
  3. Labancz Zsolt [SchP]..........katolikus hittan.................;2020;2022;  0. tanév (2)
  4. Lelkesné Gábor Aranka.........matematika, fizika, informatika..;2020; -- ;  0. tanév (5)
  5. Siklódi-Tóth Gabriella........matematika, informatika..........;2020;2023;  0. tanév (3)
  6. Varga Júlia...................prefekta.........................;2020;2021;  0. tanév (1)

Tantestület:
  1. Antal Jánosné.................biológia, kémia..................;2018;2023;  3. tanév (5)
  2. Aradi László..................angol............................;2018;2024;  3. tanév (6)
  3. Aradi Szilveszter.............vezető prefektus.................;2018;2024;  3. tanév (6)
  4. Babicz István.................gyógypedagógus...................;2019;2023;  2. tanév (5)
  5. Balla János [SchP]............angol, történelem................;2019; -- ;  2. tanév (6)
  6. Barcza Csillag................latin, magyar....................;2016;2024;  5. tanév (8)
  7. Barsi Boglárka................angol............................;2020; -- ;  1. tanév (5)
  8. Bartáné Győrfi Marianna.......színjátszó kör...................;2019;2022;  7. tanév (11)
  9. Chován István.................magyar, német....................;1998; -- ; 23. tanév (27)
 10. Csongor-Kiss Rita.............német............................;2014; -- ;  7. tanév (11)
 11. Deákné Csete Zsuzsanna........biológia.........................;2014; -- ;  7. tanév (11)
 12. Debreczeni Éva................matematika, fizika...............;2012; -- ;  9. tanév (13)
 13. Detre János...................evangélikus hittan...............;2010; -- ; 11. tanév (15)
 14. dr. Acél Zsolt [SchP].........magyar, latin....................;2017;2022;  4. tanév (5)
 15. dr. Borbély Venczel...........fizika...........................;2017;2021;  4. tanév (8)
 16. dr. Hortoványi Judit..........földrajz, rajz...................;2009; -- ; 12. tanév (16)
 17. dr. Kásáné Meszlényi Lívia....matematika, fizika...............;2002;2024; 19. tanév (22)
 18. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022; 30. tanév (31)
 19. dr. Sándor (Viola) Éva........francia, angol...................;2019; -- ;  2. tanév (6)
 20. dr. Vass Bálint [SchP]........német, francia, hittan...........;2016; -- ;  5. tanév (9)
 21. Földváry István...............prefektus........................;2015;2024; 20. tanév (23)
 22. Földváryné Molnár Mária.......hittan, technika és életvitel....;2003; -- ; 18. tanév (22)
 23. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ; 28. tanév (32)
 24. Győrffy-Kovács Adrienn........rajz.............................;2015; -- ;  6. tanév (10)
 25. Gyulay Alexandra..............matematika.......................;2017; -- ;  4. tanév (8)
 26. Hegedűs Éva...................magyar...........................;2019;2022;  2. tanév (3)
 27. Hegedűs Zoltán................történelem, földrajz.............;2019; -- ;  2. tanév (6)
 28. Horváth Tamás.................ének.............................;2017;2024;  4. tanév (7)
 29. Horváthné Stumm Erzsébet......matematika, testnevelés..........;2005; -- ; 16. tanév (20)
 30. Ivony István..................történelem, hittan...............;2002; -- ; 19. tanév (23)
 31. Kalász Ákos...................magyar, latin....................;2004;2024; 17. tanév (20)
 32. Kalászné Enyedi Krisztina.....magyar, latin, tanulásmódszertan.;2018; -- ; 10. tanév (14)
 33. Király Bálint.................olasz, latin.....................;2014; -- ;  7. tanév (11)
 34. Kósa Klára....................spanyol, angol...................;2014; -- ;  7. tanév (11)
 35. Kovács Nóra...................biológia, kémia..................;2020; -- ;  1. tanév (5)
 36. Labancz Zsolt [SchP]..........katolikus hittan.................;2020;2022;  1. tanév (2)
 37. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ; 26. tanév (30)
 38. Lelkesné Gábor Aranka.........matematika, fizika, informatika..;2020; -- ;  1. tanév (5)
 39. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;2018;2021; 23. tanév (24)
 40. Nagy Zoltán...................történelem-latin gyakorlat.......;2019;2021;  2. tanév (2)
 41. Nagyné Bereczki Dalma.........testnevelés......................;2015;2023;  6. tanév (9)
 42. Pálfai Remig..................történelem, latin................;1999; -- ; 22. tanév (26)
 43. Palkó Balázs..................magyar, angol....................;2011; -- ; 10. tanév (14)
 44. Péli Sándor...................testnevelés......................;2013; -- ;  8. tanév (12)
 45. Petrovics-Nagy Annamária......angol, magyar....................;2019;2023;  2. tanév (4)
 46. Pistyúr Bence.................testnevelés......................;2014;2022;  7. tanév (8)
 47. Ribényi Mónika................német............................;2013; -- ;  8. tanév (12)
 48. Rózsa Katalin.................református hittan................;2007;2024; 14. tanév (17)
 49. Rózsáné Zabulik Imola.........angol, (német)...................;2004;2024; 17. tanév (20)
 50. Sebesi Zsuzsanna..............magyar, angol....................;2010; -- ; 11. tanév (15)
 51. Siklódi-Tóth Gabriella........matematika, informatika..........;2020;2023;  1. tanév (3)
 52. Südi Máté.....................angol............................;2017; -- ;  4. tanév (8)
 53. Szabó-Pál Eszter..............matematika, földrajz.............;2009; -- ; 12. tanév (16)
 54. Szabó-Pál Tibor...............történelem, latin, olasz.........;2009; -- ; 12. tanév (16)
 55. Szentesi Imre.................matematika, fizika...............;2009; -- ; 12. tanév (16)
 56. Szeri Eleonóra................testnevelés......................;2004; -- ; 17. tanév (21)
 57. Tobisch Adrienn...............matematika, angol................;2014; -- ;  7. tanév (11)
 58. Vámosné Dekiszky Csilla.......latin, magyar....................;2014;2023;  7. tanév (10)
 59. Varga Irina...................matematika, informatika..........;2019; -- ;  2. tanév (6)
 60. Varga Júlia...................prefekta.........................;2020;2021;  1. tanév (1)
 61. Várkonyi Ádám.................biológia, kémia..................;2018;2021;  3. tanév (3)
 62. Vass Ildikó...................francia, német...................;2005; -- ; 16. tanév (20)
 63. Wágner Ádám...................magyar...........................;2019;2023;  2. tanév (4)
 64. Wettstein József [SchP].......hittan, (matematika).............;2019;2023;  2. tanév (4)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Pintér Gáborné gazdasági vezető  17/21
  2. Csabai Jánosné élelmezésvezető  6/10
  3. Hanák Ferenc műszaki vezető  6/10

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:
  1. Avarné Balázs Viktória........ laboráns  4/8
  2. Kármán Szabolcs............... rendszergazda  7/7
  3. Kerezsi Szabó Vera............ munkaügy  21/21
  4. Komjátiné Bartos Nóra......... védőnő, gyermekvédelmi felelős  16/20
  5. Kőhegyi Bernadett............. kommunikációs mt.  3/5
  6. Kővári Árpád.................. rendszergazda  7/11
  7. Medgyesyné Király Gabriella... könyvtáros  3/7
  8. Nagy-Szakmáry Enikő........... iskolapszichológus  5/9
  9. Péliné Tóth Magdolna.......... laboráns  2/5
 10. Retzlerné Nádas Veronika...... iskolatitkár  8/12
 11. Szabó Eszter.................. titkárságvezető  8/12
 12. Villantné Szabó Dorottya...... könyvelő  1/5

Munkatársak:
  1. Bogdán Lászlóné............... takarítónő  2/3
  2. Feketéné Szép Gyöngyi......... konyhai dolgozó  2/3
  3. Fütőné Tóth Márta............. konyhai dolgozó  3/4
  4. Janek Krisztina............... takarítónő  7/11
  5. Katáné Farkas Erzsébet........ hivatalsegéd  3/6
  6. Kopacz Patrícia............... takarítónő  1/5
  7. Korbaditsné Wator Anikó....... takarítónő  1/5
  8. Kormány Antalné............... takarítónő  5/7
  9. Kozma Anna.................... takarítónő  17/17
 10. Mészáros Tamásné.............. portás  5/7
 11. Molnár Imre................... karbantartó  6/10
 12. Pataki Józsefné............... takarítónő  18/19
 13. Pintér Miklósné............... takarítónő  17/21
 14. Pothánszky László............. karbantartó  6/10
 15. Rodákné Bogdán Mónika......... szakácsnő  13/16
 16. Ságiné Fukács Margit.......... takarítónő  1/5
 17. Sárfi Ildikó.................. konyhai dolgozó  4/5
 18. Szedlárné Szép Szilvia........ szakácsnő  5/9
 19. Ternay Anna................... portás  3/7
 20. Tóth Jánosné.................. konyhai dolgozó  5/5
 21. Tövis László.................. karbantartó  7/7
 22. Varga Istvánné................ konyhai dolgozó  17/21
 23. Veres Carmen Luminita......... konyhai dolgozó  3/7
 24. Zomborka György............... karbantartó  5/9
 25. Zomborka János Pálné.......... takarítónő  4/4

2020/2021 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 64 fó, szerzetes: 7 fő, férfi: 30 fő, átlagéletkor: 46,9 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 9 fő, (35+): 17 fő, (45+): 20 fő, (55+): 12 fő, (65+): 4 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 20 fő, junior (4-6): 9 fő, medior (7-19): 28 fő, senior (20+ ): 7 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 40;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 31. (265.) tanév: 2021/2022
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Kalász Ákos igazgató 5/7
    Horváthné Stumm Erzsébet igazgatóhelyettes 2/5
    Szabó-Pál Tibor igazgatóhelyettes 7/10

2021. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. dr. Borbély Venczel...........fizika...........................;2017;2021;  5. tanév (8)
  2. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;2018;2021; 23. tanév (24)
  3. Nagy Zoltán...................történelem-latin gyakorlat.......;2019;2021;  2. tanév (2)
  4. Varga Júlia...................prefekta.........................;2020;2021;  1. tanév (1)
  5. Várkonyi Ádám.................biológia, kémia..................;2018;2021;  3. tanév (3)

Új tanárok:
  1. Csolák Veronika...............matematika, informatika..........;2021; -- ;  0. tanév (4)
  2. dr. Borbély Venczel...........fizika szakkör...................;2021; -- ;  0. tanév (8)
  3. Kádár József..................tánc és dráma....................;2021;2024;  0. tanév (3)
  4. Nagyné Ludmány Zsuzsa.........biológia, kémia..................;2021; -- ;  0. tanév (4)
  5. Téglás Attila.................történelem-földrajz gyakorlat....;2021;2022;  0. tanév (1)

Tantestület:
  1. Antal Jánosné.................biológia, kémia..................;2018;2023;  4. tanév (5)
  2. Aradi László..................angol............................;2018;2024;  4. tanév (6)
  3. Aradi Szilveszter.............vezető prefektus.................;2018;2024;  4. tanév (6)
  4. Babicz István.................gyógypedagógus...................;2019;2023;  3. tanév (5)
  5. Balla János [SchP]............angol, történelem................;2019; -- ;  3. tanév (6)
  6. Barcza Csillag................latin, magyar....................;2016;2024;  6. tanév (8)
  7. Barsi Boglárka................angol............................;2020; -- ;  2. tanév (5)
  8. Bartáné Győrfi Marianna.......színjátszó kör...................;2019;2022;  8. tanév (11)
  9. Chován István.................magyar, német....................;1998; -- ; 24. tanév (27)
 10. Csolák Veronika...............matematika, informatika..........;2021; -- ;  1. tanév (4)
 11. Csongor-Kiss Rita.............német............................;2014; -- ;  8. tanév (11)
 12. Deákné Csete Zsuzsanna........biológia.........................;2014; -- ;  8. tanév (11)
 13. Debreczeni Éva................matematika, fizika...............;2012; -- ; 10. tanév (13)
 14. Detre János...................evangélikus hittan...............;2010; -- ; 12. tanév (15)
 15. dr. Acél Zsolt [SchP].........magyar, latin....................;2017;2022;  5. tanév (5)
 16. dr. Borbély Venczel...........fizika szakkör...................;2021; -- ;  5. tanév (8)
 17. dr. Hortoványi Judit..........földrajz, rajz...................;2009; -- ; 13. tanév (16)
 18. dr. Kásáné Meszlényi Lívia....matematika, fizika...............;2002;2024; 20. tanév (22)
 19. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022; 31. tanév (31)
 20. dr. Sándor (Viola) Éva........francia, angol...................;2019; -- ;  3. tanév (6)
 21. dr. Vass Bálint [SchP]........német, francia, hittan...........;2016; -- ;  6. tanév (9)
 22. Földváry István...............prefektus........................;2015;2024; 21. tanév (23)
 23. Földváryné Molnár Mária.......hittan, technika és életvitel....;2003; -- ; 19. tanév (22)
 24. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ; 29. tanév (32)
 25. Győrffy-Kovács Adrienn........rajz.............................;2015; -- ;  7. tanév (10)
 26. Gyulay Alexandra..............matematika.......................;2017; -- ;  5. tanév (8)
 27. Hegedűs Éva...................magyar...........................;2019;2022;  3. tanév (3)
 28. Hegedűs Zoltán................történelem, földrajz.............;2019; -- ;  3. tanév (6)
 29. Horváth Tamás.................ének.............................;2017;2024;  5. tanév (7)
 30. Horváthné Stumm Erzsébet......matematika, testnevelés..........;2005; -- ; 17. tanév (20)
 31. Ivony István..................történelem, hittan...............;2002; -- ; 20. tanév (23)
 32. Kádár József..................tánc és dráma....................;2021;2024;  1. tanév (3)
 33. Kalász Ákos...................magyar, latin....................;2004;2024; 18. tanév (20)
 34. Kalászné Enyedi Krisztina.....magyar, latin, tanulásmódszertan.;2018; -- ; 11. tanév (14)
 35. Király Bálint.................olasz, latin.....................;2014; -- ;  8. tanév (11)
 36. Kósa Klára....................spanyol, angol...................;2014; -- ;  8. tanév (11)
 37. Kovács Nóra...................biológia, kémia..................;2020; -- ;  2. tanév (5)
 38. Labancz Zsolt [SchP]..........katolikus hittan.................;2020;2022;  2. tanév (2)
 39. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ; 27. tanév (30)
 40. Lelkesné Gábor Aranka.........matematika, fizika, informatika..;2020; -- ;  2. tanév (5)
 41. Nagyné Bereczki Dalma.........testnevelés......................;2015;2023;  7. tanév (9)
 42. Nagyné Ludmány Zsuzsa.........biológia, kémia..................;2021; -- ;  1. tanév (4)
 43. Pálfai Remig..................történelem, latin................;1999; -- ; 23. tanév (26)
 44. Palkó Balázs..................magyar, angol....................;2011; -- ; 11. tanév (14)
 45. Péli Sándor...................testnevelés......................;2013; -- ;  9. tanév (12)
 46. Petrovics-Nagy Annamária......angol, magyar....................;2019;2023;  3. tanév (4)
 47. Pistyúr Bence.................testnevelés......................;2014;2022;  8. tanév (8)
 48. Ribényi Mónika................német............................;2013; -- ;  9. tanév (12)
 49. Rózsa Katalin.................református hittan................;2007;2024; 15. tanév (17)
 50. Rózsáné Zabulik Imola.........angol, (német)...................;2004;2024; 18. tanév (20)
 51. Sebesi Zsuzsanna..............magyar, angol....................;2010; -- ; 12. tanév (15)
 52. Siklódi-Tóth Gabriella........matematika, informatika..........;2020;2023;  2. tanév (3)
 53. Südi Máté.....................angol............................;2017; -- ;  5. tanév (8)
 54. Szabó-Pál Eszter..............matematika, földrajz.............;2009; -- ; 13. tanév (16)
 55. Szabó-Pál Tibor...............történelem, latin, olasz.........;2009; -- ; 13. tanév (16)
 56. Szentesi Imre.................matematika, fizika...............;2009; -- ; 13. tanév (16)
 57. Szeri Eleonóra................testnevelés......................;2004; -- ; 18. tanév (21)
 58. Téglás Attila.................történelem-földrajz gyakorlat....;2021;2022;  1. tanév (1)
 59. Tobisch Adrienn...............matematika, angol................;2014; -- ;  8. tanév (11)
 60. Vámosné Dekiszky Csilla.......latin, magyar....................;2014;2023;  8. tanév (10)
 61. Varga Irina...................matematika, informatika..........;2019; -- ;  3. tanév (6)
 62. Vass Ildikó...................francia, német...................;2005; -- ; 17. tanév (20)
 63. Wágner Ádám...................magyar...........................;2019;2023;  3. tanév (4)
 64. Wettstein József [SchP].......hittan, (matematika).............;2019;2023;  3. tanév (4)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Pintér Gáborné gazdasági vezető  18/21
  2. Csabai Jánosné élelmezésvezető  7/10
  3. Hanák Ferenc műszaki vezető  7/10

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:
  1. Avarné Balázs Viktória........ laboráns  5/8
  2. Balog-Reményi Tamás........... rendszergazda  1/1
  3. Komjátiné Bartos Nóra......... védőnő, gyermekvédelmi felelős  17/20
  4. Kőhegyi Bernadett............. kommunikációs mt.  4/5
  5. Kővári Árpád.................. rendszergazda  8/11
  6. Kürtösné Lukács Gabriella..... könyvelő  1/4
  7. Medgyesyné Király Gabriella... könyvtáros  4/7
  8. Nagy-Szakmáry Enikő........... iskolapszichológus  6/9
  9. Péliné Tóth Magdolna.......... laboráns  3/5
 10. Retzlerné Nádas Veronika...... iskolatitkár  9/12
 11. Szabó Eszter.................. titkárságvezető  9/12
 12. Villantné Szabó Dorottya...... könyvelő  2/5

Munkatársak:
  1. Bogdán Lászlóné............... takarítónő  3/3
  2. Feketéné Szép Gyöngyi......... konyhai dolgozó  3/3
  3. Fütőné Tóth Márta............. konyhai dolgozó  4/4
  4. Janek Krisztina............... takarítónő  8/11
  5. Katáné Farkas Erzsébet........ hivatalsegéd  4/6
  6. Kopacz Patrícia............... takarítónő  2/5
  7. Korbaditsné Wator Anikó....... takarítónő  2/5
  8. Kormány Antalné............... takarítónő  6/7
  9. Mészáros Tamásné.............. portás  6/7
 10. Molnár Imre................... karbantartó  7/10
 11. Pataki Józsefné............... takarítónő  19/19
 12. Pintér Miklósné............... takarítónő  18/21
 13. Pothánszky László............. karbantartó  7/10
 14. Prekopa Evelin................ takarítónő  1/1
 15. Rodákné Bogdán Mónika......... szakácsnő  14/16
 16. Ságiné Fukács Margit.......... takarítónő  2/5
 17. Sárfi Ildikó.................. konyhai dolgozó  5/5
 18. Szedlárné Szép Szilvia........ szakácsnő  6/9
 19. Ternay Anna................... portás  4/7
 20. Varga Istvánné................ konyhai dolgozó  18/21
 21. Veres Carmen Luminita......... konyhai dolgozó  4/7
 22. Zomborka György............... karbantartó  6/9

2021/2022 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 64 fó, szerzetes: 6 fő, férfi: 29 fő, átlagéletkor: 48,1 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 7 fő, (35+): 16 fő, (45+): 21 fő, (55+): 14 fő, (65+): 4 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 18 fő, junior (4-6): 10 fő, medior (7-19): 28 fő, senior (20+ ): 8 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 37;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 32. (266.) tanév: 2022/2023
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Kalász Ákos igazgató 6/7
    Horváthné Stumm Erzsébet igazgatóhelyettes 3/5
    Szabó-Pál Tibor igazgatóhelyettes 8/10

2022. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Bartáné Győrfi Marianna.......színjátszó kör...................;2019;2022;  9. tanév (11)
  2. dr. Acél Zsolt [SchP].........magyar, latin....................;2017;2022;  5. tanév (5)
  3. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991;2022; 31. tanév (31)
  4. Hegedűs Éva...................magyar...........................;2019;2022;  3. tanév (3)
  5. Labancz Zsolt [SchP]..........katolikus hittan.................;2020;2022;  2. tanév (2)
  6. Pistyúr Bence.................testnevelés......................;2014;2022;  8. tanév (8)
  7. Téglás Attila.................történelem-földrajz gyakorlat....;2021;2022;  1. tanév (1)

Új tanárok:
  1. Barta László..................prefektus........................;2022;2024;  0. tanév (2)
  2. Bartáné Győrfi Marianna.......magyar, olasz, színjátszó kör....;2022; -- ;  0. tanév (11)
  3. dr. Serényi Tamás [SchP]......hittan, matematika, fizika.......;2022;2023;  0. tanév (1)
  4. Holman Ferenc.................testnevelés......................;2022;2023;  0. tanév (4)
  5. Lobmayer Imre [SchP]..........hittan (kémia, mat., fiz.).......;2022;2023;  0. tanév (24)
  6. Turócziné Kiscsatári Nóra.....matematika, informatika..........;2022;2024;  0. tanév (9)

Tantestület:
  1. Antal Jánosné.................biológia, kémia..................;2018;2023;  5. tanév (5)
  2. Aradi László..................angol............................;2018;2024;  5. tanév (6)
  3. Aradi Szilveszter.............vezető prefektus.................;2018;2024;  5. tanév (6)
  4. Babicz István.................gyógypedagógus...................;2019;2023;  4. tanév (5)
  5. Balla János [SchP]............angol, történelem................;2019; -- ;  4. tanév (6)
  6. Barcza Csillag................latin, magyar....................;2016;2024;  7. tanév (8)
  7. Barsi Boglárka................angol............................;2020; -- ;  3. tanév (5)
  8. Barta László..................prefektus........................;2022;2024;  1. tanév (2)
  9. Bartáné Győrfi Marianna.......magyar, olasz, színjátszó kör....;2022; -- ;  9. tanév (11)
 10. Chován István.................magyar, német....................;1998; -- ; 25. tanév (27)
 11. Csolák Veronika...............matematika, informatika..........;2021; -- ;  2. tanév (4)
 12. Csongor-Kiss Rita.............német............................;2014; -- ;  9. tanév (11)
 13. Deákné Csete Zsuzsanna........biológia.........................;2014; -- ;  9. tanév (11)
 14. Debreczeni Éva................matematika, fizika...............;2012; -- ; 11. tanév (13)
 15. Detre János...................evangélikus hittan...............;2010; -- ; 13. tanév (15)
 16. dr. Borbély Venczel...........fizika szakkör...................;2021; -- ;  6. tanév (8)
 17. dr. Hortoványi Judit..........földrajz, rajz...................;2009; -- ; 14. tanév (16)
 18. dr. Kásáné Meszlényi Lívia....matematika, fizika...............;2002;2024; 21. tanév (22)
 19. dr. Sándor (Viola) Éva........francia, angol...................;2019; -- ;  4. tanév (6)
 20. dr. Serényi Tamás [SchP]......hittan, matematika, fizika.......;2022;2023;  1. tanév (1)
 21. dr. Vass Bálint [SchP]........német, francia, hittan...........;2016; -- ;  7. tanév (9)
 22. Földváry István...............prefektus........................;2015;2024; 22. tanév (23)
 23. Földváryné Molnár Mária.......hittan, technika és életvitel....;2003; -- ; 20. tanév (22)
 24. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ; 30. tanév (32)
 25. Győrffy-Kovács Adrienn........rajz.............................;2015; -- ;  8. tanév (10)
 26. Gyulay Alexandra..............matematika.......................;2017; -- ;  6. tanév (8)
 27. Hegedűs Zoltán................történelem, földrajz.............;2019; -- ;  4. tanév (6)
 28. Holman Ferenc.................testnevelés......................;2022;2023;  4. tanév (4)
 29. Horváth Tamás.................ének.............................;2017;2024;  6. tanév (7)
 30. Horváthné Stumm Erzsébet......matematika, testnevelés..........;2005; -- ; 18. tanév (20)
 31. Ivony István..................történelem, hittan...............;2002; -- ; 21. tanév (23)
 32. Kádár József..................tánc és dráma....................;2021;2024;  2. tanév (3)
 33. Kalász Ákos...................magyar, latin....................;2004;2024; 19. tanév (20)
 34. Kalászné Enyedi Krisztina.....magyar, latin, tanulásmódszertan.;2018; -- ; 12. tanév (14)
 35. Király Bálint.................olasz, latin.....................;2014; -- ;  9. tanév (11)
 36. Kósa Klára....................spanyol, angol...................;2014; -- ;  9. tanév (11)
 37. Kovács Nóra...................biológia, kémia..................;2020; -- ;  3. tanév (5)
 38. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ; 28. tanév (30)
 39. Lelkesné Gábor Aranka.........matematika, fizika, informatika..;2020; -- ;  3. tanév (5)
 40. Lobmayer Imre [SchP]..........hittan (kémia, mat., fiz.).......;2022;2023; 24. tanév (24)
 41. Nagyné Bereczki Dalma.........testnevelés......................;2015;2023;  8. tanév (9)
 42. Nagyné Ludmány Zsuzsa.........biológia, kémia..................;2021; -- ;  2. tanév (4)
 43. Pálfai Remig..................történelem, latin................;1999; -- ; 24. tanév (26)
 44. Palkó Balázs..................magyar, angol....................;2011; -- ; 12. tanév (14)
 45. Péli Sándor...................testnevelés......................;2013; -- ; 10. tanév (12)
 46. Petrovics-Nagy Annamária......angol, magyar....................;2019;2023;  4. tanév (4)
 47. Ribényi Mónika................német............................;2013; -- ; 10. tanév (12)
 48. Rózsa Katalin.................református hittan................;2007;2024; 16. tanév (17)
 49. Rózsáné Zabulik Imola.........angol, (német)...................;2004;2024; 19. tanév (20)
 50. Sebesi Zsuzsanna..............magyar, angol....................;2010; -- ; 13. tanév (15)
 51. Siklódi-Tóth Gabriella........matematika, informatika..........;2020;2023;  3. tanév (3)
 52. Südi Máté.....................angol............................;2017; -- ;  6. tanév (8)
 53. Szabó-Pál Eszter..............matematika, földrajz.............;2009; -- ; 14. tanév (16)
 54. Szabó-Pál Tibor...............történelem, latin, olasz.........;2009; -- ; 14. tanév (16)
 55. Szentesi Imre.................matematika, fizika...............;2009; -- ; 14. tanév (16)
 56. Szeri Eleonóra................testnevelés......................;2004; -- ; 19. tanév (21)
 57. Tobisch Adrienn...............matematika, angol................;2014; -- ;  9. tanév (11)
 58. Turócziné Kiscsatári Nóra.....matematika, informatika..........;2022;2024;  8. tanév (9)
 59. Vámosné Dekiszky Csilla.......latin, magyar....................;2014;2023;  9. tanév (10)
 60. Varga Irina...................matematika, informatika..........;2019; -- ;  4. tanév (6)
 61. Vass Ildikó...................francia, német...................;2005; -- ; 18. tanév (20)
 62. Wágner Ádám...................magyar...........................;2019;2023;  4. tanév (4)
 63. Wettstein József [SchP].......hittan, (matematika).............;2019;2023;  4. tanév (4)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Pintér Gáborné gazdasági vezető  19/21
  2. Csabai Jánosné élelmezésvezető  8/10
  3. Hanák Ferenc műszaki vezető  8/10

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:
  1. Avarné Balázs Viktória........ laboráns  6/8
  2. Komjátiné Bartos Nóra......... védőnő, gyermekvédelmi felelős  18/20
  3. Kőhegyi Bernadett............. kommunikációs mt.  5/5
  4. Kővári Árpád.................. rendszergazda  9/11
  5. Kürtösné Lukács Gabriella..... könyvelő  2/4
  6. Medgyesyné Király Gabriella... könyvtáros  5/7
  7. Nagy-Szakmáry Enikő........... iskolapszichológus  7/9
  8. Péliné Tóth Magdolna.......... laboráns  4/5
  9. Retzlerné Nádas Veronika...... iskolatitkár  10/12
 10. Szabó Eszter.................. titkárságvezető  10/12
 11. Villantné Szabó Dorottya...... könyvelő  3/5

Munkatársak:
  1. Bojtor Zsuzsanna.............. konyhai dolgozó  1/1
  2. Góczán Miklósné............... takarítónő  1/3
  3. Hauberné Jakubecz Piroska..... konyhai dolgozó  1/3
  4. Janek Krisztina............... takarítónő  9/11
  5. Katáné Farkas Erzsébet........ hivatalsegéd  5/6
  6. Kopacz Patrícia............... takarítónő  3/5
  7. Korbaditsné Wator Anikó....... takarítónő  3/5
  8. Kormány Antalné............... takarítónő  7/7
  9. Mészáros Tamásné.............. portás  7/7
 10. Molnár Imre................... karbantartó  8/10
 11. Molnár Lászlóné............... konyhai dolgozó  1/3
 12. Oroszi Péterné................ takarítónő  1/3
 13. Pintér Miklósné............... takarítónő  19/21
 14. Pothánszky László............. karbantartó  8/10
 15. Rodákné Bogdán Mónika......... szakácsnő  15/16
 16. Ságiné Fukács Margit.......... takarítónő  3/5
 17. Szedlárné Szép Szilvia........ szakácsnő  7/9
 18. Ternay Anna................... portás  5/7
 19. Varga Istvánné................ konyhai dolgozó  19/21
 20. Veres Carmen Luminita......... konyhai dolgozó  5/7
 21. Zomborka György............... karbantartó  7/9

2022/2023 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 63 fó, szerzetes: 5 fő, férfi: 28 fő, átlagéletkor: 49,7 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 5 fő, (35+): 16 fő, (45+): 21 fő, (55+): 13 fő, (65+): 6 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 9 fő, junior (4-6): 16 fő, medior (7-19): 29 fő, senior (20+ ): 9 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 35;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 33. (267.) tanév: 2023/2024
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Kalász Ákos igazgató 7/7
    Horváthné Stumm Erzsébet igazgatóhelyettes 4/5
    Szabó-Pál Tibor igazgatóhelyettes 9/10

2023. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Antal Jánosné.................biológia, kémia..................;2018;2023;  5. tanév (5)
  2. Babicz István.................gyógypedagógus...................;2019;2023;  5. tanév (5)
  3. dr. Serényi Tamás [SchP]......hittan, matematika, fizika.......;2022;2023;  1. tanév (1)
  4. Holman Ferenc.................testnevelés......................;2022;2023;  4. tanév (4)
  5. Lobmayer Imre [SchP]..........hittan (kémia, mat., fiz.).......;2022;2023; 24. tanév (24)
  6. Nagyné Bereczki Dalma.........testnevelés......................;2015;2023;  8. tanév (9)
  7. Petrovics-Nagy Annamária......angol, magyar....................;2019;2023;  4. tanév (4)
  8. Siklódi-Tóth Gabriella........matematika, informatika..........;2020;2023;  3. tanév (3)
  9. Vámosné Dekiszky Csilla.......latin, magyar....................;2014;2023;  9. tanév (10)
 10. Wágner Ádám...................magyar...........................;2019;2023;  4. tanév (4)
 11. Wettstein József [SchP].......hittan, (matematika).............;2019;2023;  4. tanév (4)

Új tanárok:
  1. Babicz István.................magyar, gyógypedagógus...........;2023;2024;  0. tanév (5)
  2. Fülöp Csenge..................hittan...........................;2023;2024;  0. tanév (1)
  3. Keller Krisztina..............prefekta, ifjúságvédelmi felelős.;2023; -- ;  0. tanév (2)
  4. Kövics Csaba..................testnevelés (földrajz)...........;2023; -- ;  0. tanév (2)
  5. Ligetiné Szabó Klára..........matematika, fizika...............;2023;2024;  0. tanév (1)
  6. Lovretity Laura...............magyar, gyógypedagógus...........;2023;2024;  0. tanév (1)
  7. Simon Balázs..................testnevelés......................;2023; -- ;  0. tanév (2)
  8. Starecz Zsuzsanna.............angol (magyar)...................;2023; -- ;  0. tanév (7)
  9. dr. Vámos Violetta............magyar (latin)...................;2023; -- ;  0. tanév (2)
 10. Vereb Zsolt [SchP]............fizika (matematika, hittan)......;2023; -- ;  0. tanév (9)

Tantestület:
  1. Aradi László..................angol............................;2018;2024;  6. tanév (6)
  2. Aradi Szilveszter.............vezető prefektus.................;2018;2024;  6. tanév (6)
  3. Babicz István.................magyar, gyógypedagógus...........;2023;2024;  5. tanév (5)
  4. Balla János [SchP]............angol, történelem................;2019; -- ;  5. tanév (6)
  5. Barcza Csillag................latin, magyar....................;2016;2024;  8. tanév (8)
  6. Barsi Boglárka................angol............................;2020; -- ;  4. tanév (5)
  7. Barta László..................prefektus........................;2022;2024;  2. tanév (2)
  8. Bartáné Győrfi Marianna.......magyar, olasz, színjátszó kör....;2022; -- ; 10. tanév (11)
  9. Chován István.................magyar, német....................;1998; -- ; 26. tanév (27)
 10. Csolák Veronika...............matematika, informatika..........;2021; -- ;  3. tanév (4)
 11. Csongor-Kiss Rita.............német............................;2014; -- ; 10. tanév (11)
 12. Deákné Csete Zsuzsanna........biológia.........................;2014; -- ; 10. tanév (11)
 13. Debreczeni Éva................matematika, fizika...............;2012; -- ; 12. tanév (13)
 14. Detre János...................evangélikus hittan...............;2010; -- ; 14. tanév (15)
 15. dr. Borbély Venczel...........fizika szakkör...................;2021; -- ;  7. tanév (8)
 16. dr. Hortoványi Judit..........földrajz, rajz...................;2009; -- ; 15. tanév (16)
 17. dr. Kásáné Meszlényi Lívia....matematika, fizika...............;2002;2024; 22. tanév (22)
 18. dr. Sándor (Viola) Éva........francia, angol...................;2019; -- ;  5. tanév (6)
 19. dr. Vass Bálint [SchP]........német, francia, hittan...........;2016; -- ;  8. tanév (9)
 20. Földváry István...............prefektus........................;2015;2024; 23. tanév (23)
 21. Földváryné Molnár Mária.......hittan, technika és életvitel....;2003; -- ; 21. tanév (22)
 22. Fülöp Csenge..................hittan...........................;2023;2024;  1. tanév (1)
 23. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ; 31. tanév (32)
 24. Győrffy-Kovács Adrienn........rajz.............................;2015; -- ;  9. tanév (10)
 25. Gyulay Alexandra..............matematika.......................;2017; -- ;  7. tanév (8)
 26. Hegedűs Zoltán................történelem, földrajz.............;2019; -- ;  5. tanév (6)
 27. Horváth Tamás.................ének.............................;2017;2024;  7. tanév (7)
 28. Horváthné Stumm Erzsébet......matematika, testnevelés..........;2005; -- ; 19. tanév (20)
 29. Ivony István..................történelem, hittan...............;2002; -- ; 22. tanév (23)
 30. Kádár József..................tánc és dráma....................;2021;2024;  3. tanév (3)
 31. Kalász Ákos...................magyar, latin....................;2004;2024; 20. tanév (20)
 32. Kalászné Enyedi Krisztina.....magyar, latin, tanulásmódszertan.;2018; -- ; 13. tanév (14)
 33. Keller Krisztina..............prefekta, ifjúságvédelmi felelős.;2023; -- ;  1. tanév (2)
 34. Király Bálint.................olasz, latin.....................;2014; -- ; 10. tanév (11)
 35. Kósa Klára....................spanyol, angol...................;2014; -- ; 10. tanév (11)
 36. Kovács Nóra...................biológia, kémia..................;2020; -- ;  4. tanév (5)
 37. Kövics Csaba..................testnevelés (földrajz)...........;2023; -- ;  1. tanév (2)
 38. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ; 29. tanév (30)
 39. Lelkesné Gábor Aranka.........matematika, fizika, informatika..;2020; -- ;  4. tanév (5)
 40. Ligetiné Szabó Klára..........matematika, fizika...............;2023;2024;  1. tanév (1)
 41. Lovretity Laura...............magyar, gyógypedagógus...........;2023;2024;  1. tanév (1)
 42. Nagyné Ludmány Zsuzsa.........biológia, kémia..................;2021; -- ;  3. tanév (4)
 43. Pálfai Remig..................történelem, latin................;1999; -- ; 25. tanév (26)
 44. Palkó Balázs..................magyar, angol....................;2011; -- ; 13. tanév (14)
 45. Péli Sándor...................testnevelés......................;2013; -- ; 11. tanév (12)
 46. Ribényi Mónika................német............................;2013; -- ; 11. tanév (12)
 47. Rózsa Katalin.................református hittan................;2007;2024; 17. tanév (17)
 48. Rózsáné Zabulik Imola.........angol, (német)...................;2004;2024; 20. tanév (20)
 49. Sebesi Zsuzsanna..............magyar, angol....................;2010; -- ; 14. tanév (15)
 50. Simon Balázs..................testnevelés......................;2023; -- ;  1. tanév (2)
 51. Starecz Zsuzsanna.............angol (magyar)...................;2023; -- ;  6. tanév (7)
 52. Südi Máté.....................angol............................;2017; -- ;  7. tanév (8)
 53. Szabó-Pál Eszter..............matematika, földrajz.............;2009; -- ; 15. tanév (16)
 54. Szabó-Pál Tibor...............történelem, latin, olasz.........;2009; -- ; 15. tanév (16)
 55. Szentesi Imre.................matematika, fizika...............;2009; -- ; 15. tanév (16)
 56. Szeri Eleonóra................testnevelés......................;2004; -- ; 20. tanév (21)
 57. Tobisch Adrienn...............matematika, angol................;2014; -- ; 10. tanév (11)
 58. Turócziné Kiscsatári Nóra.....matematika, informatika..........;2022;2024;  9. tanév (9)
 59. dr. Vámos Violetta............magyar (latin)...................;2023; -- ;  1. tanév (2)
 60. Varga Irina...................matematika, informatika..........;2019; -- ;  5. tanév (6)
 61. Vass Ildikó...................francia, német...................;2005; -- ; 19. tanév (20)
 62. Vereb Zsolt [SchP]............fizika (matematika, hittan)......;2023; -- ;  8. tanév (9)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Pintér Gáborné gazdasági vezető  20/21
  2. Csabai Jánosné élelmezésvezető  9/10
  3. Hanák Ferenc műszaki vezető  9/10

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:
  1. Adamcsek Barnabás............. oktatástechnikus  1/2
  2. Avarné Balázs Viktória........ laboráns  7/8
  3. Komjátiné Bartos Nóra......... védőnő, gyermekvédelmi felelős  19/20
  4. Kővári Árpád.................. rendszergazda  10/11
  5. Kürtösné Lukács Gabriella..... könyvelő  3/4
  6. Medgyesyné Király Gabriella... könyvtáros  6/7
  7. Nagy-Szakmáry Enikő........... iskolapszichológus  8/9
  8. Péliné Tóth Magdolna.......... laboráns  5/5
  9. Retzlerné Nádas Veronika...... iskolatitkár  11/12
 10. Szabó Eszter.................. titkárságvezető  11/12
 11. Villantné Szabó Dorottya...... könyvelő  4/5

Munkatársak:
  1. Góczán Miklósné............... takarítónő  2/3
  2. Hauberné Jakubecz Piroska..... konyhai dolgozó  2/3
  3. Hegyaljai Nikoletta........... portás  1/2
  4. Janek Krisztina............... takarítónő  10/11
  5. Katáné Farkas Erzsébet........ hivatalsegéd  6/6
  6. Kopacz Patrícia............... takarítónő  4/5
  7. Korbaditsné Wator Anikó....... takarítónő  4/5
  8. Molnár Imre................... karbantartó  9/10
  9. Molnár Lászlóné............... konyhai dolgozó  2/3
 10. Oroszi Péterné................ takarítónő  2/3
 11. Pintér Miklósné............... takarítónő  20/21
 12. Pothánszky László............. karbantartó  9/10
 13. Rodákné Bogdán Mónika......... szakácsnő  16/16
 14. Ságiné Fukács Margit.......... takarítónő  4/5
 15. Szedlárné Szép Szilvia........ szakácsnő  8/9
 16. Ternay Anna................... portás  6/7
 17. Varga Istvánné................ konyhai dolgozó  20/21
 18. Veres Carmen Luminita......... konyhai dolgozó  6/7
 19. Zomborka György............... karbantartó  8/9

2023/2024 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 62 fó, szerzetes: 3 fő, férfi: 26 fő, átlagéletkor: 50,3 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 3 fő, (35+): 12 fő, (45+): 27 fő, (55+): 13 fő, (65+): 5 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 11 fő, junior (4-6): 11 fő, medior (7-19): 29 fő, senior (20+ ): 11 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 33;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

-----------------------------
 34. (268.) tanév: 2024/2025
-----------------------------

Iskolavezetés:
    Horváthné Stumm Erzsébet igazgatóhelyettes 5/5
    Szabó-Pál Tibor igazgatóhelyettes 10/10

2024. nyaráig elment vagy funkciót váltó tanárok:
  1. Aradi László..................angol............................;2018;2024;  6. tanév (6)
  2. Aradi Szilveszter.............vezető prefektus.................;2018;2024;  6. tanév (6)
  3. Babicz István.................magyar, gyógypedagógus...........;2023;2024;  5. tanév (5)
  4. Barcza Csillag................latin, magyar....................;2016;2024;  8. tanév (8)
  5. Barta László..................prefektus........................;2022;2024;  2. tanév (2)
  6. dr. Kásáné Meszlényi Lívia....matematika, fizika...............;2002;2024; 22. tanév (22)
  7. Földváry István...............prefektus........................;2015;2024; 23. tanév (23)
  8. Fülöp Csenge..................hittan...........................;2023;2024;  1. tanév (1)
  9. Horváth Tamás.................ének.............................;2017;2024;  7. tanév (7)
 10. Kádár József..................tánc és dráma....................;2021;2024;  3. tanév (3)
 11. Kalász Ákos...................magyar, latin....................;2004;2024; 20. tanév (20)
 12. Ligetiné Szabó Klára..........matematika, fizika...............;2023;2024;  1. tanév (1)
 13. Lovretity Laura...............magyar, gyógypedagógus...........;2023;2024;  1. tanév (1)
 14. Rózsa Katalin.................református hittan................;2007;2024; 17. tanév (17)
 15. Rózsáné Zabulik Imola.........angol, (német)...................;2004;2024; 20. tanév (20)
 16. Turócziné Kiscsatári Nóra.....matematika, informatika..........;2022;2024;  9. tanév (9)

Új tanárok:
  1. Ámort Angelika................magyar...........................;2024; -- ;  0. tanév (1)
  2. Bednárikné Kiss Krisztina.....matematika.......................;2024; -- ;  0. tanév (1)
  3. dr.Simon Mihályné.............hittan...........................;2024; -- ;  0. tanév (1)
  4. Herboly Bendegúz..............ének-zene, kórusok (német).......;2024; -- ;  0. tanév (1)
  5. Madár Emese...................angol............................;2024; -- ;  0. tanév (1)
  6. Mihajlik Márta................matematika.......................;2024; -- ;  0. tanév (1)
  7. Nagyné Bereczki Dalma.........testnevelés......................;2024; -- ;  0. tanév (9)
  8. Szincsákné Szajkó Szilvia.....gyógypedagógus...................;2024; -- ;  0. tanév (1)
  9. Vámosné Dekiszky Csilla.......latin, magyar....................;2024; -- ;  0. tanév (10)
 10. Vesztróczi Luca...............hittan...........................;2024; -- ;  0. tanév (1)
 11. Vidra Boglárka................angol. Rajz......................;2024; -- ;  0. tanév (1)

Tantestület:
  1. Ámort Angelika................magyar...........................;2024; -- ;  1. tanév (1)
  2. Balla János [SchP]............angol, történelem................;2019; -- ;  6. tanév (6)
  3. Barsi Boglárka................angol............................;2020; -- ;  5. tanév (5)
  4. Bartáné Győrfi Marianna.......magyar, olasz, színjátszó kör....;2022; -- ; 11. tanév (11)
  5. Bednárikné Kiss Krisztina.....matematika.......................;2024; -- ;  1. tanév (1)
  6. Chován István.................magyar, német....................;1998; -- ; 27. tanév (27)
  7. Csolák Veronika...............matematika, informatika..........;2021; -- ;  4. tanév (4)
  8. Csongor-Kiss Rita.............német............................;2014; -- ; 11. tanév (11)
  9. Deákné Csete Zsuzsanna........biológia.........................;2014; -- ; 11. tanév (11)
 10. Debreczeni Éva................matematika, fizika...............;2012; -- ; 13. tanév (13)
 11. Detre János...................evangélikus hittan...............;2010; -- ; 15. tanév (15)
 12. dr. Borbély Venczel...........fizika szakkör...................;2021; -- ;  8. tanév (8)
 13. dr. Hortoványi Judit..........földrajz, rajz...................;2009; -- ; 16. tanév (16)
 14. dr. Sándor (Viola) Éva........francia, angol...................;2019; -- ;  6. tanév (6)
 15. dr. Vass Bálint [SchP]........német, francia, hittan...........;2016; -- ;  9. tanév (9)
 16. dr.Simon Mihályné.............hittan...........................;2024; -- ;  1. tanév (1)
 17. Földváryné Molnár Mária.......hittan, technika és életvitel....;2003; -- ; 22. tanév (22)
 18. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993; -- ; 32. tanév (32)
 19. Győrffy-Kovács Adrienn........rajz.............................;2015; -- ; 10. tanév (10)
 20. Gyulay Alexandra..............matematika.......................;2017; -- ;  8. tanév (8)
 21. Hegedűs Zoltán................történelem, földrajz.............;2019; -- ;  6. tanév (6)
 22. Herboly Bendegúz..............ének-zene, kórusok (német).......;2024; -- ;  1. tanév (1)
 23. Horváthné Stumm Erzsébet......matematika, testnevelés..........;2005; -- ; 20. tanév (20)
 24. Ivony István..................történelem, hittan...............;2002; -- ; 23. tanév (23)
 25. Kalászné Enyedi Krisztina.....magyar, latin, tanulásmódszertan.;2018; -- ; 14. tanév (14)
 26. Keller Krisztina..............prefekta, ifjúságvédelmi felelős.;2023; -- ;  2. tanév (2)
 27. Király Bálint.................olasz, latin.....................;2014; -- ; 11. tanév (11)
 28. Kósa Klára....................spanyol, angol...................;2014; -- ; 11. tanév (11)
 29. Kovács Nóra...................biológia, kémia..................;2020; -- ;  5. tanév (5)
 30. Kövics Csaba..................testnevelés (földrajz)...........;2023; -- ;  2. tanév (2)
 31. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995; -- ; 30. tanév (30)
 32. Lelkesné Gábor Aranka.........matematika, fizika, informatika..;2020; -- ;  5. tanév (5)
 33. Madár Emese...................angol............................;2024; -- ;  1. tanév (1)
 34. Mihajlik Márta................matematika.......................;2024; -- ;  1. tanév (1)
 35. Nagyné Bereczki Dalma.........testnevelés......................;2024; -- ;  9. tanév (9)
 36. Nagyné Ludmány Zsuzsa.........biológia, kémia..................;2021; -- ;  4. tanév (4)
 37. Pálfai Remig..................történelem, latin................;1999; -- ; 26. tanév (26)
 38. Palkó Balázs..................magyar, angol....................;2011; -- ; 14. tanév (14)
 39. Péli Sándor...................testnevelés......................;2013; -- ; 12. tanév (12)
 40. Ribényi Mónika................német............................;2013; -- ; 12. tanév (12)
 41. Sebesi Zsuzsanna..............magyar, angol....................;2010; -- ; 15. tanév (15)
 42. Simon Balázs..................testnevelés......................;2023; -- ;  2. tanév (2)
 43. Starecz Zsuzsanna.............angol (magyar)...................;2023; -- ;  7. tanév (7)
 44. Südi Máté.....................angol............................;2017; -- ;  8. tanév (8)
 45. Szabó-Pál Eszter..............matematika, földrajz.............;2009; -- ; 16. tanév (16)
 46. Szabó-Pál Tibor...............történelem, latin, olasz.........;2009; -- ; 16. tanév (16)
 47. Szentesi Imre.................matematika, fizika...............;2009; -- ; 16. tanév (16)
 48. Szeri Eleonóra................testnevelés......................;2004; -- ; 21. tanév (21)
 49. Szincsákné Szajkó Szilvia.....gyógypedagógus...................;2024; -- ;  1. tanév (1)
 50. Tobisch Adrienn...............matematika, angol................;2014; -- ; 11. tanév (11)
 51. dr. Vámos Violetta............magyar (latin)...................;2023; -- ;  2. tanév (2)
 52. Vámosné Dekiszky Csilla.......latin, magyar....................;2024; -- ; 10. tanév (10)
 53. Varga Irina...................matematika, informatika..........;2019; -- ;  6. tanév (6)
 54. Vass Ildikó...................francia, német...................;2005; -- ; 20. tanév (20)
 55. Vereb Zsolt [SchP]............fizika (matematika, hittan)......;2023; -- ;  9. tanév (9)
 56. Vesztróczi Luca...............hittan...........................;2024; -- ;  1. tanév (1)
 57. Vidra Boglárka................angol. Rajz......................;2024; -- ;  1. tanév (1)

Technikai munkatársak vezetői:
  1. Pintér Gáborné gazdasági vezető  21/21
  2. Csabai Jánosné élelmezésvezető  10/10
  3. Hanák Ferenc műszaki vezető  10/10

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők:
  1. Adamcsek Barnabás............. oktatástechnikus  2/2
  2. Avarné Balázs Viktória........ laboráns  8/8
  3. Balkovics Márta............... kommunikációs mt.  1/1
  4. dr. Szőllősi-Szitás Edit...... laboráns  1/1
  5. Komjátiné Bartos Nóra......... védőnő, gyermekvédelmi felelős  20/20
  6. Kővári Árpád.................. rendszergazda  11/11
  7. Kürtösné Lukács Gabriella..... könyvelő  4/4
  8. Medgyesyné Király Gabriella... könyvtáros  7/7
  9. Nagy-Szakmáry Enikő........... iskolapszichológus  9/9
 10. Retzlerné Nádas Veronika...... iskolatitkár  12/12
 11. Szabó Eszter.................. titkárságvezető  12/12
 12. Villantné Szabó Dorottya...... könyvelő  5/5

Munkatársak:
  1. Góczán Miklósné............... takarítónő  3/3
  2. Gyóni Emese................... konyhai dolgozó  1/1
  3. Hauberné Jakubecz Piroska..... konyhai dolgozó  3/3
  4. Hegyaljai Nikoletta........... portás  2/2
  5. Janek Krisztina............... takarítónő  11/11
  6. Kopacz Patrícia............... takarítónő  5/5
  7. Korbaditsné Wator Anikó....... takarítónő  5/5
  8. Molnár Imre................... karbantartó  10/10
  9. Molnár Lászlóné............... konyhai dolgozó  3/3
 10. Oroszi Péterné................ takarítónő  3/3
 11. Pásztorné Klinger Ilona....... konyhai dolgozó  1/1
 12. Pintér Miklósné............... takarítónő  21/21
 13. Pothánszky László............. karbantartó  10/10
 14. Ságiné Fukács Margit.......... takarítónő  5/5
 15. Siklódy Botond................ szakács  1/1
 16. Szedlárné Szép Szilvia........ szakácsnő  9/9
 17. Ternay Anna................... portás  7/7
 18. Varga Istvánné................ konyhai dolgozó  21/21
 19. Veres Carmen Luminita......... konyhai dolgozó  7/7
 20. Zomborka György............... karbantartó  9/9

2024/2025 tanév adatai:

Tanárok létszáma: 57 fó, szerzetes: 3 fő, férfi: 19 fő, átlagéletkor: 48,0 év;
Életkor szerinti eloszlás, (20+): 7 fő, (35+): 9 fő, (45+): 26 fő, (55+): 11 fő, (65+): 3 fő
Tantestület tagja, újonc (1-3 év): 13 fő, junior (4-6): 9 fő, medior (7-19): 26 fő, senior (20+ ): 9 fő

Nem tanár dolgozók létszáma: 35;

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

Összes tanár ABC rendben

  1. Albert András [SchP]..........informatika, fizika..............;2003 - 2009  (6) tanév
  2. Ámort Angelika................magyar...........................;2024 -  --   (1) tanév
  3. Antal Jánosné.................biológia, kémia..................;2018 - 2023  (5) tanév
  4. Aradi László..................angol............................;2018 - 2024  (6) tanév
  5. Aradi Szilveszter.............vezető prefektus.................;2018 - 2024  (6) tanév
  6. Babicz István.................gyógypedagógus...................;2019 - 2024  (5) tanév
  7. Balaton Tamás.................informatika, fizika..............;2014 - 2016  (2) tanév
  8. Balla János [SchP]............angol, történelem................;2019 -  --   (6) tanév
  9. Balogh Eszter Borbála.........fejlesztő pedagógus..............;2009 - 2014  (5) tanév
 10. Balogh Tamás [SchP]...........biológia, földrajz...............;2007 - 2017 (10) tanév
 11. Barcza Csillag................latin, magyar....................;2016 - 2024  (8) tanév
 12. Barsi Boglárka................angol............................;2020 -  --   (5) tanév
 13. Barta László..................prefektus........................;2022 - 2024  (2) tanév
 14. Bartáné Győrfi Marianna.......magyar, olasz, színjátszó kör....;2014 -  --  (11) tanév
 15. Bártfai Veronika..............angol, spanyol...................;2002 - 2015 (13) tanév
 16. Bayer János...................német............................;1991 - 1996  (5) tanév
 17. Bednárikné Kiss Krisztina.....matematika.......................;2024 -  --   (1) tanév
 18. Bérces György.................fizika...........................;2016 - 2017  (1) tanév
 19. Bisztriczki Zoltán............ének-zene........................;2014 - 2017  (3) tanév
 20. Bocsa József [SchP]...........hittan...........................;1999 - 2011 (12) tanév
 21. Boda Mária....................magyar...........................;1994 - 1995  (1) tanév
 22. Boros József..................történelem.......................;1994 - 1995  (1) tanév
 23. Bozók Ferenc [SchP]...........magyar, hittan...................;2007 - 2016  (4) tanév
 24. Burgerné Horváth Luca.........matematika, hittan...............;2018 - 2020  (2) tanév
 25. Chira Csongor.................történelem.......................;2017 - 2019  (2) tanév
 26. Chován István.................magyar, német....................;1998 -  --  (27) tanév
 27. Csolák Veronika...............matematika, informatika..........;2021 -  --   (4) tanév
 28. Csongor-Kiss Rita.............német............................;2014 -  --  (11) tanév
 29. Csorba László.................biológia, kémia, médiaismeretek..;2005 - 2020 (15) tanév
 30. Csuka Eszter..................református hittan................;2004 - 2007  (3) tanév
 31. Darvas Mátyás.................latin............................;2002 - 2014 (12) tanév
 32. Deákné Csete Zsuzsanna........biológia.........................;2014 -  --  (11) tanév
 33. Debreczeni Éva................matematika, fizika...............;2012 -  --  (13) tanév
 34. Detre János...................evangélikus hittan...............;2010 -  --  (15) tanév
 35. dr. Acél Zsolt [SchP].........magyar, latin....................;2017 - 2022  (5) tanév
 36. dr. Borbély Venczel...........fizika...........................;2017 -  --   (8) tanév
 37. dr. Both Mária................biológia, kémia..................;1999 - 2007  (8) tanév
 38. dr. Fekete József.............informatika......................;2014 - 2015  (1) tanév
 39. dr. Hortoványi Judit..........földrajz, rajz...................;2009 -  --  (16) tanév
 40. dr. Jelenits István [SchP]....magyar...........................;1993 - 2004 (11) tanév
 41. dr. Kásáné Meszlényi Lívia....matematika, fizika...............;2002 - 2024 (22) tanév
 42. dr. Nemes György [SchP].......katolikus hittan, történelem.....;1991 - 2022 (31) tanév
 43. dr. Sándor (Viola) Éva........francia, angol...................;2019 -  --   (6) tanév
 44. dr. Serényi Tamás [SchP]......hittan, matematika, fizika.......;2022 - 2023  (1) tanév
 45. dr. Simonyi Alfréd............fizika...........................;1993 - 1999  (6) tanév
 46. dr. Vass Bálint [SchP]........német, francia, hittan...........;2016 -  --   (9) tanév
 47. dr.Simon Mihályné.............hittan...........................;2024 -  --   (1) tanév
 48. Dubniczky Zsuzsanna...........rajz, biológia...................;2002 - 2016 (14) tanév
 49. Endreffy Lóránd...............testnevelés......................;1991 - 2010 (19) tanév
 50. Erdélyi Balázs................magyar, filozófia................;2011 - 2015  (4) tanév
 51. Farkas Márton.................biológia.........................;1999 - 2000  (1) tanév
 52. Fazekas Lászlóné..............magyar...........................;1994 - 1995  (1) tanév
 53. Ferenczi Sándor...............magyar, (történelem).............;1992 - 2016 (24) tanév
 54. Ferenczyné Harmos Ildikó......angol............................;1992 - 1997  (5) tanév
 55. Fittler Zsuzsanna.............biológia, kémia..................;2011 - 2012  (1) tanév
 56. Fogarasi Verona...............magyar, tánc és dráma............;2016 - 2019  (3) tanév
 57. Földváry István...............biológia, technika, hittan.......;1995 - 2024 (23) tanév
 58. Földváryné Molnár Mária.......hittan, technika és életvitel....;2003 -  --  (22) tanév
 59. Fuchs Ágnes...................prefekta.........................;2011 - 2012  (1) tanév
 60. Fuchsné Hattinger Zsuzsanna...matematika, fizika...............;2011 - 2018  (7) tanév
 61. Futó Béla [SchP]..............matematika, fizika...............;2012 - 2017  (5) tanév
 62. Fülöp Csenge..................hittan...........................;2023 - 2024  (1) tanév
 63. Galbács Gabriella.............ének.............................;1997 - 2014 (15) tanév
 64. Grósz Bettina.................prefekta.........................;2014 - 2015  (1) tanév
 65. Gutbrod András................matematika, fizika, informatika..;1993 -  --  (32) tanév
 66. Gyombolai Gyula...............történelem.......................;1992 - 1995  (3) tanév
 67. Győrffy-Kovács Adrienn........rajz.............................;2015 -  --  (10) tanév
 68. Gyulay Alexandra..............matematika.......................;2017 -  --   (8) tanév
 69. Hajna Csongor.................történelem, latin................;1995 - 1997  (2) tanév
 70. Hantosné Reviczky Dóra........német............................;2004 - 2014 (10) tanév
 71. Hegedűs Éva...................magyar...........................;2019 - 2022  (3) tanév
 72. Hegedűs Renáta................angol-spanyol gyakorlat..........;2018 - 2019  (1) tanév
 73. Hegedűs Zoltán................történelem, földrajz.............;2019 -  --   (6) tanév
 74. Herboly Bendegúz..............ének-zene, kórusok (német).......;2024 -  --   (1) tanév
 75. Hofer Ágnes...................német............................;1997 - 2002  (5) tanév
 76. Holakovszki Genovéva..........angol, (francia).................;2006 - 2007  (1) tanév
 77. Holman Ferenc.................testnevelés......................;2010 - 2023  (4) tanév
 78. Hornyák Tamás.................ének-zene........................;1999 - 2001  (2) tanév
 79. Horváth Tamás.................ének.............................;2017 - 2024  (7) tanév
 80. Horváthné Stumm Erzsébet......matematika, testnevelés..........;2005 -  --  (20) tanév
 81. Hujbert Áron..................prefektus........................;2010 - 2013  (3) tanév
 82. Hujbert Tamás.................magyar...........................;2001 - 2014 (13) tanév
 83. Ivony István..................történelem, hittan...............;2002 -  --  (23) tanév
 84. Jakóts Gabriella..............német............................;2014 - 2017  (3) tanév
 85. Juhász Gábor..................történelem, földrajz, könyvtár...;2002 - 2019 (17) tanév
 86. Kádár József..................tánc és dráma....................;2021 - 2024  (3) tanév
 87. Kalász Ákos...................magyar, latin....................;2004 - 2024 (20) tanév
 88. Kalász Nándor.................magyar...........................;2000 - 2001  (1) tanév
 89. Kalászné Enyedi Krisztina.....magyar, latin....................;2000 -  --  (14) tanév
 90. Kalmár Anna...................történelem.......................;2014 - 2015  (1) tanév
 91. Karánsebesi Balázs............tánc és dráma....................;2006 - 2007  (1) tanév
 92. Kelemen Péter.................magyar, informatika..............;2015 - 2016  (1) tanév
 93. Keller Krisztina..............prefekta, ifjúságvédelmi felelős.;2023 -  --   (2) tanév
 94. Kende Zoltán..................matematika, fizika...............;2000 - 2014 (14) tanév
 95. Kenderessy Tibor..............matematika, informatika, könyvtár;2013 - 2016  (3) tanév
 96. Keserű György [SchP]..........magyar, hittan...................;2004 - 2011  (7) tanév
 97. Kesziné Halász Judit..........német............................;2017 - 2019  (2) tanév
 98. Király Bálint.................olasz, latin.....................;2014 -  --  (11) tanév
 99. Kiss János....................német............................;1992 - 1995  (3) tanév
100. Kiss Mihály...................rajz.............................;1996 - 1998  (2) tanév
101. Kliczkó Gyuláné...............angol............................;2004 - 2013  (9) tanév
102. Koren Mihály..................testnevelés......................;2002 - 2003  (1) tanév
103. Korpás Veronika...............angol............................;2018 - 2020  (2) tanév
104. Kósa Klára....................spanyol, angol...................;2014 -  --  (11) tanév
105. Kovács Gergely................magyar...........................;2003 - 2014 (11) tanév
106. Kovács Nóra...................biológia, kémia..................;2020 -  --   (5) tanév
107. Kovácsné Csillár Zsuzsanna....ifjúságvédelmi felelős...........;2011 - 2015  (4) tanév
108. Kőváry Károly [SchP]..........matematika, fizika...............;1991 - 2003 (12) tanév
109. Kövics Csaba..................testnevelés (földrajz)...........;2023 -  --   (2) tanév
110. Kun Dávid.....................testnevelés......................;2010 - 2011  (1) tanév
111. Kutner László.................rajz.............................;1998 - 2005  (7) tanév
112. Labancz Zsolt [SchP]..........katolikus hittan.................;2020 - 2022  (2) tanév
113. Lachegyiné Tesánszky Éva......angol, (portugál)................;1995 -  --  (30) tanév
114. Laczkóné Vajda Edit...........angol............................;2008 - 2011  (3) tanév
115. Lámfalusi Réka................informatika......................;2005 - 2006  (1) tanév
116. Lelkesné Gábor Aranka.........matematika, fizika, informatika..;2020 -  --   (5) tanév
117. Lengyel Balázs................angol............................;1999 - 2009 (10) tanév
118. Ligetiné Szabó Klára..........matematika, fizika...............;2023 - 2024  (1) tanév
119. Lobmayer Imre [SchP]..........kémia, hittan, (mat., fiz.)......;1996 - 2023 (24) tanév
120. Lovretity Laura...............magyar, gyógypedagógus...........;2023 - 2024  (1) tanév
121. Ludmány Antal [SchP]..........hittan...........................;1991 - 1995  (4) tanév
122. Madár Emese...................angol............................;2024 -  --   (1) tanév
123. Melegh Béla...................ének-zene........................;1998 - 1999  (1) tanév
124. Mestyanek Zsolt...............magyar...........................;1991 - 1993  (2) tanév
125. Mihajlik Márta................matematika.......................;2024 -  --   (1) tanév
126. Mikesy Árpád..................történelem.......................;2014 - 2015  (1) tanév
127. Molnár Frigyes................magyar, latin....................;1993 - 1995  (2) tanév
128. Molnár István [SchP]..........latin............................;1991 - 1999  (8) tanév
129. Molnár Lehel [SchP]...........történelem, hittan...............;2013 - 2016  (3) tanév
130. Moór Róbert...................matematika, fizika, informatika..;2003 - 2012  (9) tanév
131. Murányi Tibor.................matematika, fizika...............;1994 - 2014 (20) tanév
132. Nagy Attila [SchP]............történelem, földrajz.............;1998 - 2003  (5) tanév
133. Nagy Márk.....................matematika.......................;2014 - 2015  (1) tanév
134. Nagy Zoltán...................történelem-latin gyakorlat.......;2019 - 2021  (2) tanév
135. Nagyné Bereczki Dalma.........testnevelés......................;2015 -  --   (9) tanév
136. Nagyné Ludmány Zsuzsa.........biológia, kémia..................;2021 -  --   (4) tanév
137. Nyeste Pál [SchP].............matematika, fizika...............;1999 - 2012 (13) tanév
138. Oroszi Sándor.................informatika......................;2001 - 2007  (6) tanév
139. Palásti Károlyné..............magyar...........................;1992 - 1993  (1) tanév
140. Pálfai Remig..................történelem, latin................;1999 -  --  (26) tanév
141. Palkó Balázs..................magyar, angol....................;2011 -  --  (14) tanév
142. Pantali Sándor................rajz.............................;1991 - 1996  (5) tanév
143. Pantaliné Mátyus Ottília......könyvtáros.......................;1995 - 1996  (1) tanév
144. Papházi Tivadar...............magyar...........................;1991 - 1992  (1) tanév
145. Papp Benedek..................latin............................;1994 - 2002  (7) tanév
146. Pázmándy György [SchP]........biológia, kémia..................;1991 - 1999  (8) tanév
147. Péli Sándor...................testnevelés......................;2013 -  --  (12) tanév
148. Pelsőczy Attila...............testnevelés......................;2011 - 2015  (4) tanév
149. Petrovics-Nagy Annamária......angol, magyar....................;2019 - 2023  (4) tanév
150. Pinke József..................földrajz.........................;1993 - 1999  (6) tanév
151. Pistyúr Bence.................testnevelés......................;2014 - 2022  (8) tanév
152. Pollák Lilla..................latin, történelem, (ógörög)......;2001 - 2016 (14) tanév
153. Precskó Lilian................angol............................;2014 - 2017  (3) tanév
154. Radnics Zoltán [SchP].........hittan, technika, prefektus......;2017 - 2020  (3) tanév
155. Rauscher István...............kémia............................;1992 - 2010 (18) tanév
156. Ribényi Mónika................német............................;2013 -  --  (12) tanév
157. Rózsa Katalin.................református hittan................;2007 - 2024 (17) tanév
158. Rózsáné Zabulik Imola.........angol, (német)...................;2004 - 2024 (20) tanév
159. Sági Tamás....................német............................;2005 - 2014  (9) tanév
160. Salamon Ágota.................angol............................;2004 - 2020 (16) tanév
161. Salamon Tamás.................történelem, német................;2004 - 2008  (4) tanév
162. Sándor Istvánné...............angol............................;2015 - 2018  (3) tanév
163. Schirmer, Karin...............német............................;2011 - 2013  (2) tanév
164. Sebesi Zsuzsanna..............magyar, angol....................;2010 -  --  (15) tanév
165. Selmeczi-Kovács Attiláné......magyar...........................;1993 - 1994  (1) tanév
166. Sik Péter.....................angol, (magyar)..................;2009 - 2020 (11) tanév
167. Siklódi-Tóth Gabriella........matematika, informatika..........;2020 - 2023  (3) tanév
168. Simon Balázs..................testnevelés......................;2023 -  --   (2) tanév
169. Skripeczky Gyuláné............matematika, fizika...............;2001 - 2002  (1) tanév
170. Skripek Katalin...............gyógypedagógus...................;2001 - 2002  (1) tanév
171. Starecz Zsuzsanna.............angol, magyar....................;2007 -  --   (7) tanév
172. Stareczné Mikó Zsuzsanna......fejlesztő pedagógus..............;2014 - 2019  (5) tanév
173. Südi Máté.....................angol............................;2017 -  --   (8) tanév
174. Szabó Gyula...................ének-zene........................;1995 - 1997  (2) tanév
175. Szabó Tamás...................matematika, informatika..........;2018 - 2019  (1) tanév
176. Szabó-Pál Eszter..............matematika, földrajz.............;2009 -  --  (16) tanév
177. Szabó-Pál Tibor...............történelem, latin, olasz.........;2009 -  --  (16) tanév
178. Szarvas Ádámné................angol............................;2014 - 2015  (1) tanév
179. Szegeczky Tibor...............fizika, informatika..............;2006 - 2014  (8) tanév
180. Szemerédy Koppány.............testnevelés......................;2003 - 2010  (7) tanév
181. Szentesi Imre.................matematika, fizika...............;2009 -  --  (16) tanév
182. Szentesi Miklós...............magyar...........................;1994 - 1995  (1) tanév
183. Szeri Eleonóra................testnevelés......................;2004 -  --  (21) tanév
184. Szesztay Ágnes................biológia, kémia..................;2013 - 2014  (1) tanév
185. Szilágyi Erzsébet.............történelem.......................;2003 - 2006  (3) tanév
186. Szincsákné Szajkó Szilvia.....gyógypedagógus...................;2024 -  --   (1) tanév
187. Szórád Ágnes..................prefekta.........................;2011 - 2016  (4) tanév
188. Szóró (Märcz) Kata............történelem, német................;2019 - 2020  (1) tanév
189. Szövényi Zsófi................német............................;2003 - 2004  (1) tanév
190. Téglás Attila.................történelem-földrajz gyakorlat....;2021 - 2022  (1) tanév
191. Tobisch Adrienn...............matematika, angol................;2014 -  --  (11) tanév
192. Tóth János....................latin............................;1998 - 1999  (1) tanév
193. Tóth Márton...................biológia, kémia, informatika.....;2005 - 2018 (13) tanév
194. Tömördi Viktor [OFM]..........történelem.......................;2014 - 2017  (3) tanév
195. Trieb Gergelyné...............német............................;2002 - 2011  (5) tanév
196. Turócziné Kiscsatári Nóra.....matematika, informatika..........;2011 - 2024  (9) tanév
197. Untsch Gergely................történelem.......................;2004 - 2016 (11) tanév
198. Uracsné Bohus Dorottya........angol............................;2015 - 2017  (2) tanév
199. dr. Vámos Violetta............magyar (latin)...................;2023 -  --   (2) tanév
200. Vámosné Dekiszky Csilla.......latin, magyar....................;2014 -  --  (10) tanév
201. Váradi Ágnes..................magyar, német....................;1995 - 2014 (15) tanév
202. Varga Irina...................matematika, informatika..........;2019 -  --   (6) tanév
203. Varga Judit...................informatika......................;2012 - 2013  (1) tanév
204. Varga Júlia...................prefekta.........................;2020 - 2021  (1) tanév
205. Varga László..................ének.............................;1991 - 1995  (4) tanév
206. Várkonyi Ádám.................biológia, kémia..................;2018 - 2021  (3) tanév
207. Vass Ildikó...................francia, német...................;2005 -  --  (20) tanév
208. Velkey Kozma Lívia............prefekta.........................;2015 - 2017  (2) tanév
209. Velkey Kristóf Gábor..........matematika, prefektus............;2014 - 2018  (4) tanév
210. Vereb Zsolt [SchP]............matematika, fizika...............;1992 -  --   (9) tanév
211. Vesztróczi Luca...............hittan...........................;2024 -  --   (1) tanév
212. Vidra Boglárka................angol. Rajz......................;2024 -  --   (1) tanév
213. Wágner Ádám...................magyar...........................;2019 - 2023  (4) tanév
214. Wettstein József [SchP].......hittan, (matematika).............;2019 - 2023  (4) tanév

-------------------------------- Vissza a tanévekhez

Grafikonok adatai

1991/1992; 11; 5;11; 0;11; 0; 0; 0;50,0;100,0%;3;2;1;1;4;
1992/1993; 17; 6;15; 2;17; 0; 0; 0;45,9;100,0%;6;4;2;2;3;
1993/1994; 21; 7;19; 2;21; 0; 0; 0;48,9;100,0%;4;5;4;5;3;
1994/1995; 26; 7;23; 3;17; 9; 0; 0;48,3;92,3%;4;7;4;6;3;
1995/1996; 23; 6;19; 4;12;11; 0; 0;44,6;100,0%;6;8;2;5;2;
1996/1997; 21; 7;18; 3; 8;13; 0; 0;46,1;100,0%;5;7;2;4;3;
1997/1998; 20; 7;16; 4; 6; 9; 5; 0;48,4;100,0%;4;4;5;3;4;
1998/1999; 23; 8;19; 4; 8; 7; 8; 0;46,0;100,0%;7;5;4;2;5;
1999/2000; 22; 7;19; 3;11; 4; 7; 0;43,4;100,0%;7;6;4;2;3;
2000/2001; 24; 7;20; 4;12; 4; 8; 0;41,9;100,0%;8;8;4;1;3;
2001/2002; 28; 7;20; 8;13; 5;10; 0;42,1;100,0%;11;8;4;2;3;
2002/2003; 33; 7;24; 9;14; 9;10; 0;40,3;100,0%;12;12;5;1;3;
2003/2004; 37; 6;25;12;17;11; 9; 0;39,5;97,3%;13;13;7;1;2;
2004/2005; 45; 6;29;16;22;13;10; 0;39,9;95,6%;14;16;9;2;2;
2005/2006; 49; 5;30;19;22;12;15; 0;40,3;95,9%;14;19;10;2;2;
2006/2007; 51; 6;33;18;18;15;18; 0;41,1;98,0%;14;20;11;3;2;
2007/2008; 50; 8;33;17;11;20;19; 0;42,0;98,0%;15;17;10;5;2;
2008/2009; 49; 7;31;18; 6;18;25; 0;43,1;98,0%;13;16;12;5;2;
2009/2010; 53; 6;32;21;10;15;28; 0;43,4;98,1%;11;20;13;5;3;
2010/2011; 54; 6;33;21;12;10;31; 1;42,9;96,3%;12;19;14;6;1;
2011/2012; 59; 4;33;26;20; 3;34; 2;43,8;96,6%;12;20;16;8;1;
2012/2013; 58; 4;32;26;15; 8;32; 3;44,8;96,6%;9;20;16;10;1;
2013/2014; 59; 6;34;25;15; 8;32; 4;44,6;96,6%;8;24;16;9;0;
2014/2015; 66; 7;34;32;28;13;21; 4;43,5;97,0%;16;20;15;12;1;
2015/2016; 63; 7;31;32;25; 8;26; 4;44,7;96,8%;13;19;13;15;1;
2016/2017; 58; 6;26;32;23; 7;24; 4;45,7;94,8%;10;15;13;15;2;
2017/2018; 56; 4;26;30;14;14;24; 4;46,0;96,4%;10;15;15;9;5;
2018/2019; 62; 5;29;33;19;14;23; 6;45,8;96,8%;12;17;17;10;4;
2019/2020; 66; 7;32;34;23;12;25; 6;46,0;97,0%;11;19;17;13;4;
2020/2021; 64; 7;30;34;20; 9;28; 7;46,9;96,9%;9;17;20;12;4;
2021/2022; 64; 6;29;35;18;10;28; 8;48,1;96,9%;7;16;21;14;4;
2022/2023; 63; 5;28;35; 9;16;29; 9;49,7;96,8%;5;16;21;13;6;
2023/2024; 62; 3;26;36;11;11;29;11;50,3;96,8%;3;12;27;13;5;
2024/2025; 57; 3;19;38;13; 9;26; 9;48,0;98,2%;7;9;26;11;3;

© Gutbrod András és Juhász Gábor 2022.
Naptár
Aktuális | Következő események
Naptár Hírek Blog Galéria

Design: Unicial Program: Florka

Támogatók: logo logo logo logo logo logo
logo logo logo