Trianoni megemlékezés - az iskolában és Sződligeten

Pénteken, június 4-én tartottuk az aulában Trianon 101. évfordulójára való megemlékezésünket, amelyen a földszinttől a második emeletig részt vettek diákjaink, fegyelmezetten énekeltél a magyar és a székely Himnuszt, Hegedűs Zoltán tanár úr szavait pedig figyelmesen hallgatták. Estefelé pedig folytatódott a megemlékezés; egy kerékpáros zarándoklat keretében a ZöldLiget és a Sződligetiek Baráti Körének programjához kapcsolódva. 

Idézet Hegedűs tanár úr beszédéből: 
Ez volt a múlt. Ma van a békeszerződés aláírásának 101. évfordulója.
Emlékezzünk! Emlékezzünk, de ne felejtsünk! Nem lehet mindig a múltban élni, válaszolni kell az új idők új kihívásaira, melyek eltörlik részben Trianon diktátumait. Lassan eltűnnek a határok, átjárhatóbbak lesznek, a kapcsolattartás könnyebb lesz az elszakított nemzetrészekkel.
A legtöbbet akkor tesszük hazánknak és a diktátum ellen, ha szorgalmasan és becsülettel tanulunk, dolgozunk és egy erős, gazdag Magyarországot teremtünk. Feladatunk, ahogy a költő Babits Mihály írja: „példát adni valamennyi népnek”.

A trianoni megemlékezés azonban nem ért véget, este piarista diákok és tanárok csatlakoztak a sződligeti eseményekhez. Erről Ókovács Benedek (10.a) írt egy beszámolót:

Trianon – a piaristák is részt vettek a sződligeti megemlékezésen

Június negyedikén 18 órakor tartottak koszorúzást a sződligeti 2-es főút melletti Trianon-emlékműnél. A program 18:30-tól már a Fő téren, a katolikus templom előtt folytatódott, egy korábban kihelyezett közösségi térkép mellett. A szervezők meghívásának eleget tett Dr. Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője, aki beszédében elmondta: ”Annak, hogy a magyarság az elmúlt ezerszáz évben megmaradhatott, csak egy titka van: az, hogy mindig kiálltunk önmagunkért"

Ezt követte a sződi Ónodi család két tagjának fellépése, mely után Pálfai Remig tanár úr irodalmi utalásokkal tűzdelt nagyszerű beszéde követett.

A beszédben elhangzott, hogy “a nemzet olyan, mint a gyermek, mindig kér, ezért sem akarják sokan azt odaadóan szolgálni, egyszerűbb az államtól követelni. A haza ugyanis áldozatot kér.” Remig Tanár Úr beszédét az alábbi videón is meg lehet tekinteni, az élő adás részeként. (link: https://www.facebook.com/zoldligetkozosseg/videos/1477750869284139)

A gimnáziumból a megemlékezésre biciklis túrát szerveztek, közel 20 résztvevővel vettünk részt az eseményen. Hazafelé a csapat egyre jobban felszakadozott, de a keménymagot Kalász Ákos igazgató úr még meghívta egy napzáró fagyira a révnél.

Fotó: az élő felvételből.

 

Naptár
Aktuális | Következő események
Naptár Hírek Blog Galéria

Design: Unicial Program: Florka

Támogatók: logo logo logo logo
logo logo