Különleges vendég a könyvtárban - René Mérite látogatása

2024. november 22-én iskolánk vendége volt René Mérite nyugdíjas üzletember Dijonból (Franciaország, Burgundia)

A fenti mondat jelenthetne alig többet a semminél: ugyan mi érdekes lehet abban, ha valaki francia, és már nem is üzletember? Ezzel szemben, ahogy a neve (jelentés: Újjászületett Érdem), úgy Renének az élete is megragadó, megörökítés után kiáltó jelenség.

A francia fakultációra járó diákok néhány franciául tudó - vagy suttogó szinkrontolmácsolásban részesülő - kolléga társaságában másfél órában ízelítőt kaptak egy kortárs "szent" jelenlétének élvezetéből.

A teljesség igénye nélkül következzen itt életének (igen-igen vázlatos!) elbeszélése.

René 12 évesen elvesztette édesanyját, aki halála előtt átadta legfontosabb örökségét: "Ne fogadjátok el a halálomat. Fogadjátok be!" Élete utolsó pár évében három gyermekének minden praktikus, az életben hasznos ismeretét (főzés-varrás, pénzkezelés...) tovább adta. A megözvegyült édesapa újranősült, új feleségével René nem talált hangot.

Tanéveit egy jezsuita bentlakásos iskolában töltötte, a szünidőket 15 éves korától egyedül, pénz és ismerősök nélkül utazgatva a nagyvilágban. Megtanulta, hogyan kell a jég hátán is megélni és semmitől nem félni, és azt is, hogy az emberek között rengetegen gyakorolják a vendéglátó befogadást.

Kalandjait követően már nem akarta az életét a tőle elvárt entellektüel-létnek megfelelően élni. Néhány évig a párizsi Operában díszletesként dolgozott egy depressziós barátja mellett, hogy őt segítse. Innen tovább állt, mivel úgy érezte, túl jól él.

Ettől a ponttól kezdve az élete mintegy "sínre talált". Egy nemzetközi segélyszervezettel (és Abbé Pierre-rel, a francia katolikus segélytevékenység ikonikus alakjával) kezdett együtt dolgozni. Itt végre a társadalom kivetettjeinek, valóban szükségben lévő embereknek tudott szolgálatára lenni. Börtönből szabadult férfiakat tanított meg autóbuszt vezetni (1. vállalkozás: autósiskola), majd munkát is adott nekik (2. vállalkozás: buszok bérbeadása). Teljes szívvel befogadta az elvetetteket, akik hálásan nőttek fel a felelősséghez.

Nemsokára (már feleségével, Isabelle-lel együtt) létrehozott a haszon igazságos szétosztása érdekében egy méltányosság-bankot, ahol kamat és visszafizetési határidő nélkül kölcsönöztek pénzt családoknak.

Temesváron a Ceaucescu-rezsim összeomlása pillanatában egy kamionnyi segélyszállítmánnyal, orvosokkal, gyógyszerekkel jelent meg. A látogatást követően a Romániában addig teljesen elhanyagolt négyvégtag-bénulásos betegek számára hozott létre otthont, amelyet kétlakiként éveken át maga vezetett. Nem mellesleg Temesvár környékén is működtetett egy vállalkozást, hogy legálisan tudjon pénzt termelni az otthon számára. (3. vállalkozás: faszén előállítása és exportja).

Közben gyógypedagógus feleségével, aki szintén aktív részt vállalt az erdélyi tevékeny szeretetben, négy gyermeket neveltek fel.

65 éves korában végstádiumú vérrákot diagnosztizáltak nála, amelyet hosszú évek belső befogadó munkájával leküzdött.

A betegséggel folytatott párbeszéde megérttette vele: élete következő fázisát kevésbé az aktivizmus, sokkal inkább a kezdetekkor "megörökölt" üzenet szóbeli továbbadása kell, hogy jellemezze.

Ezt a missziót követi évek óta a Camino különböző útvonalait járva az év jelentős részében. Akit az Úr az útjába sodor, azt nyitott szívvel felkarolja, együtt gyalogol, étkezik vele, imádkozik érte - és sokak életét változtatja meg a szavaival, ezen az általa választott "kisüzemi" módon.

Így ismertem meg én (Barsi Boglárka tanárnő) is, illetve kaptam meg a barátságát egy Caminót járt barátnőm révén. 2024 júliusában pedig Portótól Santiagóig élvezhettem a társaságát, gondoskodását. Hálás vagyok azért, hogy eljött az iskolába, remélhetőleg nem utoljára. Ő ezt a beszélgetést nagy ajándéknak fogta fel az élettől. És ez - talán mondhatom mindazok nevében, akik ott voltak - kölcsönös.

Sándor Éva tanárnő fordításában a kifejezetten nekünk szánt üzenete itt olvasható:

René Mérite üzenete a Váci Piarista Gimnáziumban 2024. november 22-én

Üdvözlöm Önöket és Titeket, kedves Tanárok és Diákok!

Jól ismerem a hazátokat, 60 éve már, hogy rendszeresen járok ide, s ez a bizonyíték, hogy szeretem
ezt az országot.
Köszönöm, hogy ti mindannyian, Tanárok és Diákok, BEFOGADTOK engem az iskolátokba. Nagy
boldogság ez nekem és ez a BEFOGADÁS arra ösztönöz, hogy egy számomra nagyon értékes és
valóban fontos üzenetet adjak át nektek.
A keresztnevem René. Re-né – azt jelenti, újjászületett, ezt nevet adták a neokatekumeneknek, akik
már a világra születtek az édesanyjuk által, s újjászülettek Krisztusban. Dijonban lakom,
Franciaországban, Bourgogne (Burgundia) megyében. Hamarosan 77 éves leszek, 4 gyermek édesapja
vagyok és 12 unokám van. Úgy szólok tehát hozzátok, mint a nagyapátok, és megpróbálom átadni
nektek a legdrágább dolgot, amire az élet tanított meg.
BEFOGADNI teljesen más, mint ELFOGADNI!
Mindig arra törekszem, hogy az életem eseményeit mély megéléssel BEFOGADJAM a belsőmben, ne
csupán passzívan fogadjam el őket.

Befogadni:

Annyit jelent, mint teljes tudatossággal megnyílni, lelkesedéssel, örömmel és Isten lelkületében,
derűvel, teljességgel és szeretettel, kitárt karokkal az élet felé és mások felé.
Ráadásul nagyon könnyen történik ez az igazi befogadás, mert ezáltal valódi átéléssel éljük meg a
saját életünket.

Elfogadni:

Annyit tesz, mint túlélni, passzívan alávetni magunkat az élet történéseinek, elszenvedni őket, szinte
akaratunk ellenére, miközben nem veszünk részt valódi módon az életünk alakításában. Az elfogadást
gyakran, vagy mondhatnánk azt is, hogy minden esetben nagyon megterhelőnek éljük meg.
Befogadás? – miért és hogyan?
Elsősorban a saját magunk lényét kell megtanulnunk teljesen befogadni. Olyanoknak, amilyenek
vagyunk, tévedéseinkkel, hiányosságainkkal, gyengeségeinkkel…, ez az egyetlen módja annak, hogy
majd a másikat, a felebarátunkat is mélységesen be tudjuk fogadni, szeretni tudjuk ítélkezés nélkül,
bíráskodás nélkül, sok irgalmassággal és szeretettel.
Meg kell tanulnunk mindent befogadni, ami természetes, hogy növekedhessünk általa, személyesen
jobbá lehessünk, „azért, hogy mindig tovább haladjunk, de főleg egyre feljebb az Isten felé,
példánkkal is szolgálni, előbb azokon segíteni, akik nagyon szenvednek – és van úgy, hogy azok pont
mi magunk vagyunk!” Fpgadjuk be az életet, a halált, a szenvedést (anélkül, hogy ezeket kifejezetten
keresnénk, hiszen ez a fájdalmasság teljesen természetellenes lenne), a betegséget, és más dolgokat
….. MINDEN mást, legyen az napsütés, eső, szél, meleg, hideg, földrengések, viharok, felhőszakadások, hurrikán, a jellemhibáink, a tökéletlenségeink, az önzésünk, stb. Ezek mind szükségesek a fejlődéshez. Isten nem olyan fajta mindenható, aki ne tudná megakadályozni mindezt a rosszat!!! Paul Claudel, az 1868 és 1955 között élt francia író, e szavakkal mondja: „Isten nem azért jött, hogy a szenvedést eltörölje. Nem is azért, hogy megmagyarázza azt, hanem mert be akarja tölteni jelenlétével.”

Ugyanakkor meg kall tanulnunk legyőzni az Ember által okozott rosszat a tudásunkkal, az erőnkkel,
legyőzni minden olyat, ami nem a természet szerint való és a természetesség ellen van.
A lelki erőszakot: manipulációt, megbotránkoztatást, a tolerancianélküliséget, az alávetettséget, a
rossz bánásmódot, a megalázást…
A testi erőszakot: a nemi erőszakot, a háborúkat, a verekedést….
Meg kell tanulnunk ezek ellen küzdeni teljes erőnkből lehetőségeinket teljesen kiaknázva, és újra
mondom, hogy általuk növekedni és jobbá tenni, sőt így megmenteni a világot. Küzdhetünk az által,
hogy megosztjuk másokkal a javainkat, a környezetvédelemmel, a politikával, kereskedelmi
kapcsolatokkal, az orvostudomány segítségével, tudományos kutatás által, és így tovább. (Mindenki
számára van munka, ha saját különleges adottságait állítja az áhított cél érdekébe.)
És épp ezért: Éljétek az álmaitokat, ne pedig álmodjátok az életeteket!
Megváltoztatni a világot - ez az ÉLET! Nem csupán egy UTÓPIA, amit csak úgy megpróbálunk. Azok
számára, akik kételkednek, az az üzenetem:

Mi a bölcsesség? (A latin Sapientia szóból, ami a türelmet jelenti, a bölcsesség egyik pillérét)
Bölcsnek lenni talán annyit tesz, mint elborzadni attól, hogy tétlenek maradjunk. Bölcsesség, ha
megtesszük, ami tőlünk telik.
Még hozzátenném, hogy számítanunk kell arra is, hogy nem minden törekvésünk lesz maradéktalanul
sikeres. Bizonyos az is, hogy nem szabad azonnali eredményeket remélni, de idővel változást tudunk
hozni a világnak ebbe vagy abba a szegletébe.
Sohse essetek kétségbe:

Bízzatok magatokban, egymásban, az életben, űzzétek el a kételyeket, félelmeiteket. Minden mag, amit elvetettetek, egészen biztosan kicsírázik idővel.
Minden egyes vízcsepp szükséges, sőt nélkülözhetetlen!
Ne várjatok arra, hogy minden körülmény tökéletes legyen, hogy elkezdjetek valami jót cselekedni.
Minden csepp víz nélkülözhetetlen!
Diákok vagytok.
Tanulmányaitokban tegyetek meg mindent azért, hogy a legjobbak lehessetek majd a szakmátokban,
így juthattok felelős szerepbe, ahol gondolataitokat és tetteiteket a szeretet, a megosztás, az élet, a
szenvedők, mindenki szolgálatába tudjátok állítani.
Ez az én legnagyobb kívánságom mindannyiótok számára!

Az erőszakmentesség:

Nem megoldás, ha semmit sem teszünk, ölbe tett kézzel nézzük, ahogy öldökölnek, és így vagyunk úgymond ellene bármiféle erőszakosságnak. Az igazi erőszakmentes jellemnek van bátorsága a legerősebb és a leggyengébb közé állni. Mindezt a saját maga módján kell véghez vinnie, legyen ez fizikai vagy egy sor egészen más módja a segítségnyújtásnak. Ha nincs más mód, az erőszakot egészen egyértelműen el kell ítélni.

Az élet:

Az élet rövid idő (Egyáltalán nem hosszú!), amely során szabadon választhatod (ha akarod), hogy megtanulj szeretni. (Ez tehát egyáltalán nem egyértelmű, a szeretet megtanulása!)
(Biztosnak kell lenni abban, hogy a harc a rossz ellen folyik.)

Azoknak, akik hisznek, pedig:

Az élet az a rövid idő, amikor felkészülünk a találkozásra, az Örök Szeretettel, amely mindörökkön
örökké tart.
Francia vagyok. Franciaország jelmondata: Szabadság! Egyenlőség! Testvériség!
Ezek világi értelemben értendők, az 1789-es francia forradalom gyümölcsei.
Az én saját jelmondatom a következő lehetne inkább: Megosztás. Szeretet. Szabadság.
Nem hiszek az egyenlőségben és nem is vágyom rá. Hiszek azonban a megosztásban. A testvériség
túlontúl kopott kifejezés, nem fejezi ki az osztozást, mert ez utóbbit csakis sok szeretettel szabad
megtenni. És csak akkor, ha tudunk szeretetben megosztozni másokkal, csak akkor lesz szabad a
tudatunk és főleg a szívünk. Ez már nem csupán a szabad akarat szabadsága! Ettől fogva ez már a
boldogság és az öröm kitörő ünnepe lesz.

Ne vádaskodj!
Sohse félj!

Ha kételyeid vannak, vagy félelmeid, ilyen vagy olyan okból, próbáld ki ezt:
Nem tudsz küzdeni a félelmeid ellen, ha túlélő üzemmódban működsz. Ez lehetetlen!
Az első tennivalód biztonságba helyezni a rendszeredet. Menj és keress olyan helyet az életedben,
ahol biztonságban érzed magad és idézd fel ennek emlékét magadban. Találj teret, ahol
fellélegezhetsz, teret, ahol lelassíthatod az agyad pörgésének ritmusát, azért, hogy jobban érezd
magad és megnövekedjék a bizalmad. Gondold át, ki tudna segítséget nyújtani neked, megtámogatni
téged, ha szükséged lenne rá, és majd egyszer te is támogatsz valakit, aki erre rászorul.
Isten az ő mindenható erejével nem összenyomni akar bennünket, hanem mindig készen áll arra, hogy támogasson és szeressen bennünket.
Álljunk hát fel és kövessük bizalommal.
Jézus mutatja az utat:
Bízz benne!
Én vagyok az ÚT, az IGAZSÁG, az ÉLET. (Jn 14,6)
Lásd a szamáriai asszonyt (jn 4): Így szólt hozzá Jézus: „Ha iszol ebből a vízből [értsd: Jákob kútjának a
legmélyéből, avagy a szíved legmélyéből!], többé sohsem szomjazol.”

Sohse félj!

Kelj fel, fogd az ágyadat, és menj!
Ez az egyik kedvenc evangéliumi szövegem. (Jn 5,8)
Mi mind, igen, mindenki, az a béna ember vagyunk, akit Jézus erre utasít. Mindannyiunknak lebénult
a lába, de még a lelke és a szíve is! Ragadjuk hát meg a terhünket, legyen az bármilyen: testi, lelki
vagy bármi más és keljünk fel, hogy járhassunk.
Haladjunk mindig tovább és mindig feljebb, Isten segíteni fog! Ez a sor egy régi francia énekből való.
ami a Szent Jakab útját járó zarándokok éneke: E ultria! E suseia! Deus adjuva nos!
A VÉLETLEN! ….. például a találkozások:
A véletlen maga az Isten, aki jelen van, anélkül, hogy megmutatná magát. Általa találkoznak a rokon
lelkek, akik a hallgatásban is beszélgetnek, hogy a szívük mélyének kincseit jobban közölhessék
egymással. Ha elmész a világ végéig, megtalálod az Isten nyomait. Ha elérsz saját magad és szíved
legrejtettebb zugaiba, magával az Istennel találkozol.
Amikor együtt megyünk oda, a szívünk legbelső zugába, akkor megosztozunk, segítjük egymást,
kölcsönösen támogatjuk egymást és együtt növekszünk, hogy együtt erősebbek legyünk.
Így épül az Egyház.
KÖSZÖNET a találkozásokért és hogy osztozhattunk egymással!
Vigyázzatok nagyon magatokra!
Ti mindannyian egy-egy kincs vagytok az emberiség számára.
Közületek mindenkiért imádkozni fogok.
Alleluja.