Szent Erzsébet díjasunk

Szent Erzsébet Rózsája Díj, amelyet a Cházár András EGYMI alapított, minden évben Erzsébet napkor (november 19.) ünnepélyes keretek között kerül kiosztásra a Duna-parton álló Szt. Erzsébet szobornál. Az idei évben iskolánk is jelölhetett egy tanulót, Bajkó Anna kapta meg a díjat.

Egy váci óvodás, négy váci iskolás és a Cházár András EGYMI eszmeiségéért a gyakorlatban sokat tevő felnőtt kaphatja, akik önzetlen és empatikus cselekedeteikkel érdemlik ki a fogyatékkal élők közösségének elismerését. Az ünnepségre szép számmal érkeztek diákok, tanárok, érdeklődők.

Anna az alábbi méltatást kapta a díjjal kapcsolatban:

Bajkó Anna 11.c osztályos tanuló a váci Piarista Gimnáziumban. Dunakeszin lakik, innen jár be minden nap. Anna jó tanuló, szépen teljesít az iskolában, s most, 11. osztályban épp a pályairányultsága szerint a biológia, kémia fakultációt gyűri, ugyanis egészségügyi pályára készül. Érdeklődik a nyelvek iránt is.

Anna osztályának fontos láncszeme, szívesen szervez programokat és szervesen kiveszi részét az osztályt érintő feladatokban, mindig lehet rá számítani.

Anna katolikus vallású és nagyon fontos számára a vallásos környezet és közösség. Szabadidejében nagy szeretettel vesz részt kisebb gyerekek táboroztatásában, élvezi a velük való munkát. Számtalan ilyen típusú feladatot végzett már. Az iskolánkban működő, nyár eleji HIT-HAT tábor állandó segítője, de nemcsak a kisebbek, hanem a közvetlen kortársainak is támasza tud lenni. Tavaly a pandémiás időszakban egyik kezdeményezője és fő motorja volt az iskolai online korrepetálásnak, felnőtteket idéző ötletességgel és magabiztossággal szervezte ezt a tevékenységet. Nem véletlen, hogy már 100 óránál is többet könyvelhettünk el az iskolai közösségi szolgálatra. 

Az ünnepség végén sorsolással dőlt el, hogy a következő esztendőben mely intézmények jelölhetnek a díjra.

Gratulálunk Bajkó Annának, és további szeretetteljes, eredményes tevékenykedést kívánunk!

Naptár
Aktuális | Következő események
Naptár Hírek Blog Galéria

Design: Unicial Program: Florka

Támogatók: logo logo logo logo
logo logo