Caesar-program

December 14-én történelem és magyar tantárgyak közötti együttműködés eredményeként a díszterem színpadán valósult meg ez a kis program.

„A legszebb, amit Shakespeare-nek, az ember dicséretére mondhatnék, ez: hitt Brutus-ban és ezt az erényt egyetlen porszemnyi bi-zalmatlansággal sem szennyezte be. Neki szentelte legjobb tragédiáját – amelyet még ma is rossz címmel illetünk... A lélek függet-lensége – mert erről van itt szó!" Nietzsche: Vidám tudomány

Az interdiszciplináritás varázsigéjét mormogva kerestem meg kedves magyaros kolléganőmet, Barcza Csillagot, hogy tegyük boldoggá a saját és a 8. b osztály számonkérésektől mindig mentes decemberét: olvassuk el újra Shakespeare Caesarról szóló darabját és találjunk ki egy közös feladatot.

A bűbájos szó igézetétől kolléganőm tizenkilencre lapot kért és egy színpadi feladatot. Alea iacta est. Annak érdekében, hogy a munka minél személyesebb, diákközpontúbb és kompetenciáinkat bizsergetőbb legyen, az osztályt – akaratuk szerint – kettébontottuk, így a lányok a tanár úrral (Arisztophanész: A nők ünnepe?), a fiúk a tanárnővel (Arisztophanész: Lysistrate?) dolgoztak három hétig a produkción. A derűs pillanatoktól sem mentes bemutatón az iskola alsóbb évfolyamai is megjelentek, akikben a darab megértésének vágya mellett, csak az együttérzés lehetett nagyobb felsőbb évfolyamos társaik iránt.

A shakespeare-i dramatis personae nyersanyaga Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok című művéből, a Brutus és a Julius Caesar-fejezetből ered, amivel történelemórán is bátorkodtunk foglalkozni. Shakespeare – tehetségéhez hűen – kitűnő érzékkel mutatja meg a szereplők római személyiségét, annak ellenére, hogy a maga eredeti módján az alakokat összetettebb, homályosabb s ugyanakkor egyértelműbb modern jellemekké formálja át. Diákjaink ezt a transzformációt tökéletesen ragadták meg az előadott részekben: a fiúk az összeesküvéssel és a gyilkosággal, a lányok Brutus és Antonius beszédeivel készültek.