Erasmus + Bécsbe 2025

Kedves Diákok!

Az Erasmus+ programnak köszönhetően ismét lehetőségünk van 22 diákkal ellátogatni az osztrák
fővárosba, Bécsbe, ahol a BG8 állami gimnázium diákjaival együtt a „Plurális társadalmak”
elnevezésű projekten fogunk együtt dolgozni.
A programon való részvételt a 10. évfolyam németet első illetve második idegen nyelvként tanuló
diákjai körében hirdetjük meg. Elvárás még, hogy a jelentkező diákok német nyelvből legalább jó
(4) osztályzattal rendelkezzenek.
A program időpontja: 
Kiutazás és projekt: 2025. május 20-23. 
A mobilitás munkanyelve: német

A jenentkezési határidő: március 24.
  
Az Erasmus + támogatás nemzetközi projektek megvalósítását támogatja, a programban való
részvétel tehát nem elsősorban vakáció.

A 2025-ös bécsi mobilitás témája:
Plurális társadalmak, Ausztria és Magyarország
Ausztriát és Magyarországot egy évszázadokra visszanyúló szoros történelmi kapocs jellemez. A
két ország kapcsolata sokrétű, melyet a közös történelmünk, az Osztrák–Magyar Monarchia
időszaka (1867–1918), a gazdasági és kulturális kapcsolatok, valamint a földrajzi közelség is erősít.
Projektünk fókuszába a két ország közös múltjából fakadó hasonlóságokat állítjuk, az osztrák
partneriskola diákjaival közösen kis munkacsoportokban dolgozzuk fel a témát.

A résztvevők a tanultakat a projektet követően a szokott módon ún. disszeminációs alkalmakon az
iskola többi diákjával is megosztják. 

Ha a célcsoporthoz tartozol és szívesen részt vennél a programban, kérlek, az iskolai email
címeddel bejelentkezve töltsd ki az alábbi űrlapot.

kérdőív itt:

A részvételt az osztályfőnökök véleményének figyelembevételével az iskola vezetősége és a
szervező tanárok hagyják jóvá.

Ribényi Mónika és Csongor-Kiss Rita tanárnők

Naptár
Aktuális | Következő események
Naptár Hírek Blog Galéria

Design: Unicial Program: Florka

Támogatók: logo logo logo logo logo logo
logo logo logo