LÖKD IDE A JEANS-T!
Tisztelt Tanárok, kedves Diákok!
A 6.a osztály szeretettel hirdeti mindenkinek, hogy március 21-e és április 10-e között használt farmert gyűjtünk.
Az akciónkkal Kiss-Nagy Zsombort és családját szeretnénk támogatni.
Zsombor 8 éves kisfiú, aki egy nagyon ritka fejlődési rendellenesség miatt gyengén látó, továbbá nem tud önállóan járni. Szülei határtalan szeretettel és türelemmel mindent megtesznek annak érdekében, hogy gyermekük megfelelő és elegendő fejlesztését biztosítsák, feltérképezzék azt, hogy milyen kezelések szükségesek a kisfiú állapotának javulásához, hogy azután ezekre lehetőséget teremtsenek. Zsombor anyukája farmer anyagból készít táskákat és egyéb dolgokat, amiket aztán értékesít. A bevétellel Zsombor kezeléseinek, illetve fejlesztésének költségeit fedezik.
Segíteni szeretnénk Zsombor szüleinek azzal, hogy az iskolánkban összegyűjtünk egy bizonyos mennyiségű farmert, amelyet azután átadunk nekik. Ezáltal a környezetet is védenénk, hisz egy farmer elkészítéséhez sok víz szükséges. A megunt farmerek pedig nem a kukában végzik, hanem újrahasznosulnak. Így hozzájárulunk a fenntarthatósághoz, ugyanakkor jót is teszünk!
Ha szeretnél csatlakozni a kezdeményezésünkhöz, akkor tedd a következőt:
Ha van megunt farmered, amit már nem használsz, ne dobd ki, hanem hozd be az iskolába és add le a 6.a osztály termében.
Keresd Jójárt Johannát, Kővári Borbálát, Rémiás Katát vagy Hujbert Borbálát.
Kérjük, hogy a használt farmert megtisztított, kimosott állapotban add le!
Köszönjük: Bori, Hanka, Kata, Bori (6.a)

