Patrocinium - 2023
Ma ünnepeltük rendalapítónkat, Kalazanci Szent Józsefet.
A szentmisét Zsódi Viktor tartományfőnök úr celebrálta, amelynek keretein belül sor került a Migazzi-díj átadására is. A díjat idén Ókovács Benedek (12. a) érdemelte ki, valamint Kalász Ákos igazgató úr a tantestületben csaknem 25 éve szolgáló Pálfai Remig történelem-latin szakos tanárt is köszöntötte.
A patrocinium napján emlékeztünk az újraindulás utáni első igazgatónkra, Kőváry Károlyra, Kavics atyára is.
A mise után Pellet Sebestyén, Junior Príma-díjas zongoraművész adott emlékezetes koncertet a diákoknak, vendégeknek.
Majd az iskolai színjátszókör előadta a 2023-as Ádámok és Évák estjére rendezett színdarabját, Madách Imre Az ember tragédiájának Londoni színét.
A 2022-es Laudetour túramozgalom eredményhirdetése is helyet kapott a programok között, amelyet Horváth Gergely Gellért nyert. Végül pedig az iskolai kémiaverseny díjazottjai kapták meg jutalmukat.
A nap ünnepi ebéddel, tanári fogadással zárult.
Fotógaléria

1 / 45

2 / 45

3 / 45

4 / 45

5 / 45

6 / 45

7 / 45

8 / 45

9 / 45

10 / 45

11 / 45

12 / 45

13 / 45

14 / 45

15 / 45

16 / 45

17 / 45

18 / 45

19 / 45

20 / 45

21 / 45

22 / 45

23 / 45

24 / 45

25 / 45

26 / 45

27 / 45

28 / 45

29 / 45

30 / 45

31 / 45

32 / 45

33 / 45

34 / 45

35 / 45

36 / 45

37 / 45

38 / 45

39 / 45

40 / 45

41 / 45

42 / 45

43 / 45

44 / 45

45 / 45

